Szerintetek kinek van igaza, túlreagálom?

Azt mondta a férjem, hogy nem akar nagycsaláddal(szüleink, testvéreink) névnapozni, legyünk 3an a lányunkkal. Erre én, hogy mégiscsak különleges legyen, a lassan készen lévő leendő otthonunkat előkészítettem. Mivel még lakatlan, átcuccoltam mindent, amire szükségünk lesz. Fűtöttem, asztalt-széket, ágyat készítettem, főztem, takarítottam. Férjem tudta, meglepi lesz. Munka után elmentem érte, együtt felvettük a lányunkat, akire a szüleim vigyáztak míg az utolsó simításokkal végeztem, ott elkészült. Kérdeztem, nem fáradt, nem beteg, jöhet a meglepi. Válasz: legyen, ahogy terveztem! Nagyon örültem, mert sikerült a meglepi, vacsora közben megcsörrent a telefonja. Apukája volt, hogy el ne felejtsen bemenni hozzájuk, ha hazaértünk. Nagyon közel lakunk egymáshoz. Itt elszakadt a cérnám, mert az ottalvás helyett inkább hazaigyekezett anyuékhoz. Kértem, aztán kiborultam, jól összevesztünk. Persze hazajöttünk és 10 perc alatt letudták a köszöntést. Szerintem direkt csinálták. A születésnapja is hasonló volt. Mondták, este náluk halvacsora(ami külön jó, mert 8éve tudják, hogy nem eszem a halat). MOndtam, nem így terveztük, hétvégén úgyis jönnek hozzánk. Erre a válasza: mindent a napján kell ünnepelni. Igen, tény, de a szűk család nem elég? Nekik nem. Ja, annyira mindent a napján kell ünnepelni, hogy a lányom 2.születésnapjára több előtte-utána napos utazást szervezett, ahová a férjemet is viszi. Azt érzem, hogy a férjem újfent őket választotta helyettem és a lányunk helyett. Terveztem, készültem. Ha azt mondta volna, hogy fáradt vagy nincs kedve ott aludni, oké. De hogy azért, mert apuék hívták...!?!?! Azt mondja, nem lehet köztünk különbséget tenni, ő mégis őket választotta. Meg hogy ez rólam szól, mert nem az lett, amit terveztem. Ez igaz, de a miértjétől tajtékzok!