Hogyan kezeljem az "anyósom" mártírkodását?

Előre kikötöm, hogy nagyon szeretem és tisztelem a párom édesanyját, és alapvetően egy rossz szót sem tudnék rá mondani, de egyszerűen nem tudok mit kezdeni a gyakori önsajnáltatásával.

Sok időt töltök náluk - mert hozzánk nem jöhet a párom -, és ezért mindig meg kell hallgatnom, hogy mennyire fáradt, hogy neki senki nem segít, mennyire nehéz az élete. Ha segíteni akarok valamit, akkor biztosan kiveszi az összes munkát a kezemből, hogy majd ő megcsinálja, aztán a végén rákezd, hogy neki soha senki nem segít és teljesen kész van már idegileg. Néha még sírni is szokott, amit én már végképp nem tudok kezelni.

Egyébként jól élnek, stresszemntes irodai munkát végez és tulajdonképpen otthon sem kell túl sok mindent csinálnia, egyszerűen mindig hergeli magát és csakazért is próbálja magát hasonló helyzetekbe hozni. Persze, nem állandóan ilyen, amúgy nagyon kedves és aranyos nő, akit én tényleg szeretek - de nem tudom, hogy ilyenkor mit kellene mondanom vagy csinálnom?

Próbálok helyeselni, de mikor már ötezredszerre játssza el ugyanazt, akkor néha szívesen beolvasnék neki, hogy ne gyártson magának nem létező problémákat és ne tegyen úgy, mintha oka lenne arra, hogy idegileg kikészüljön...

Hogyan kezeljem ezeket a helyzeteket?