Hogyan kezeljem az "anyósom" mártírkodását?

Sajnáltatja magát. Az a baj, hogy ha helyeselsz, akkor adod alá a lovat. Ha olyan dolgokat mondasz neki, hogy xy-nak mennyivel rosszabb, akkor új problémákat fog magának kreálni, hogy lám, őneki milyen nagyon rossz.

Beszólni nem lehet, hogy ne sajnáltassa magát, mert az tiszteletlenség.

Azt teheted, hogy nem reagálsz arra, ha sajnáltatja magát, hanem ha éppen levegőt vesz, hogy folytassa, akkor felvetsz valami más témát. Ne reagáljátok le a mártírkodását sehogy, de a beszédáradatot muszáj valahogy megtörni. Vagy kérdezz rá, hogy a "nemtudommilyen"-sütit hogy szokta csinálni. :) Valami oda nem illő dolgot bökj ki, hogy megszakítsd a gondolatmenetét.

Nagymamám is ilyen, soha nincs vége a panaszkodásnak. Mi mindig témát váltunk - nem könnyű egyébként, hülyén is jön ki, de egyszerűen leszívja az ember energiáit.

Az ilyen emberek rettentően figyelemhiányosak,szeretethiányosak.Valamiféle kiskori trauma érhette az ilyen embereket,vagy valami betegségük van(testi),vagy volt..vagy gondolni lehet itt még arra,hogy úgy érzik,hogy őket igazán senki sem szereti..persze azért érzik ezt így,mert valójában nincs már igazi céljuk.

1.Adj feladatot anyósodnak!(báármit,hirtelen példát sem tudok mondani)

2.Nyugtasd meg!

3.Egy kicsit szeresd jobban,mert ezt minden ember megérdemli!

4.Értsd meg egy kicsit jobban!

5.Nézz a dolgok mögé!Sőt,ne csak nézz,hanem láss is!

Segítened kell neki.Hogy miért?Ahogy elmondtad:amikor nem panaszkodik,akkor minden szuper,egy hihetetlen aranyos nő.Így hát segítened kell neki,hogy ne panaszkodjon ennyiszer!Ülj le vele beszélgetni egypárszor az életről,mondj neki jó dolgokat!Biztos sok negatív dolgot hallott már az életében,és azok húzták le ennyire.Ezért lett biztosan ő is ilyen.(Szocializáció)

1-es vagyok.

Igen, a figyelem kell neki.

Egyszer feltettem egy tanfolyamon azt a kérdést, hogy mit lehet tenni azokkal, akik folyton panaszkodnak, és leszívják mások energiáit, mivel a munkám során rengeteg panaszkodó emberrel találkozom. Általában nem azok panaszkodnak akiknek ténylegesen nagy bajuk van és rá vannak utalva másokra minden szinten, hanem akik tudnának magukon segíteni.

Azt a választ kaptam, hogy meg kell tőlük kérdezni amikor panaszkodnak, hogy rendben, ez a helyzet van most, de mit szándékozik tenni/vagy mit tett azért, hogy a helyzet jobb legyen?

Szerintem ez a módszer sem könnyű, de egy próbát megér, legalább elgondolkodik.

Anyám is szokott ilyeneket csinálni..

Ilyenkor szervezek neki közös programot..Buszra ülünk, és megnézünk egy várost. Utat végigbeszéljük, elfelejti, hogy mi baja. Mondom, menjünk "plázázni". Kisváros, csak Penny, Tesco, de ennek is örül.

Nem egy városban lakunk,néha reggel felhívom, kocsiba ülök, és átmegyek. Telefonban hallom, fülig ér a szája..

Próbáld ki ezeket, ilyeneket, talán segít.

Anyámnak sem az hiányzik, hogy kertet ássak nála, vagy közösen főzzünk. Utóbbiról leszoktattam, nehezen.

Hívd el kikapcsolódni. Mond, vennél egy blúzt magadnak, vagy bármit, segítsen választani. Attól még nem kell azt megvenned, de érezze, fontos személy ő nektek

Sajnáltatja magát, az enyém is ezt csinálta. Nagyon kedves, aranyos nő, de folyton azzal jött, hogy neki mindent egyedül kell megoldania, nincs segítsége, minden az ő vállát nyomja stb.

Ma már tudom, hogy arra ment ki az egész, hogy a férjem ne költözzön el tőle.

Sajnáltatta magát, így nem erőltettem férjemmel az összeköltözést. Még az is felmerült bennem, hogy oda költözöm én is, hogy segíteni tudjak. Végül férjemmel úgy döntöttünk, hogy jobb lesz nekünk külön, a saját életünket élni.

Így aztán amikor eljegyzés után férjem bejelentette, hogy összeköltözünk, egy hárpia lett.