Jogosan bánt, hogy a Barátom nincs velem ebben a nehéz időszakban?

1. Jogos a felháborodásod.

2. Szólj neki, hogy örülnél, ha maradna. Ha így is lesz.r téged, akkor dobd ki a fenébe.

Tudom,min mész keresztül,én sajnos nemrég el is veszítettem édesanyámat,és a párom pont ebben az időszakban szúrta belém a kést.Most sem érzem igazán,hogy annyira fontos lennék neki,mint ő nekem.

Igazából amit tenni tudsz,hogy végig gondolod,a barátodnak mi a fontossági sorrend.Ha ebben nem szerepelsz az elsők között,akkor nem éri meg bánkódni miatta.

szülőként válaszolva, én nem örültem volna, ha itt van a lányom barátja, mikor beteg voltam. Az ember (lánya) olyan kiszolgáltatott, ha beteg. Nem akartam sajnálatot, egy "idegent".

Mikor jobban lettem, elmentem a felnőtt lányommal megnézni a tengert. Féltem, talán nem lesz több alkalom, és szép emléket IS hagyjak magam után.

Ez az érem másik oldala.

Megint egy anyu pici szeme fénye...

Persze, hogy jogosan esik sz*rul!

Pont most voltam hasonló helyzetben. Nagymamám 9 hónap alatt makk egészséges, életerős, szellemileg ép, erős testalkatú asszonyból leépült annyira, hogy utóbbi időben már csak feküdni bírt, infúzióval táplálták. Májusban pedig végleg feladta a harcot. :'(

Akit életem párjának hittem, nem jött be velem a kórházba, nem kérdezte meg, hogy mi van a Mamával, ha ki akartam magamból beszélni, akkor fel kellett hívjak valakit, mert ő nem hallgatott végig, szinte rögtön témát váltott.

Amikor elhunyt Mamám, nem zokoghattam ki magam, mert akkor ő elmegy itthonról és majd hívjam fel, ha normális leszek. A fürdőkádban, és a WC-ben sírtam titokban, úgy hogy majd' megfulladtam, mert nem adhattam ki hangot, mert jajj akkor mit fog szólni.

Szégyen nem szégyen, hitelt kellett felvennem, hogy el tudjuk temetni szegényt. Nem akarta megengedni, hogy elmenjek szerződést kötni. Persze nem hagytam magam.

A temetésen amikor kísértük a sírhoz, akkor nem velem jött a sor elején, hanem a sor végén az anyjával.

Indok: "Anyu nem szereti a temetéseket, mondta hogy maradjak már vele."

Kiakadtam, közöltem vele, hogy nekem most nagyobb szükségem lenne rá, mint az anyjának. Meg hogy sajnos lesz még két ember (szüleim), akik előbb-utóbb elmennek, mert hát ők sem halhatatlanok, de ha akkor is ilyen támaszra számíthatok, akkor én köszönöm szépen, de nem kérem!

- De anyu....blabal...

Visszazavartam az anyjához, azóta hívott egy párszor, de nem vettem fel.