Ilyen esetben keresnétek anyós helyett egy bébiszittert inkább?

Hát ha abból indulok ki, az én anyukám milyen, akkor lehet, hogy nincs is gond. Ugyanis szereti sajnáltatni magát, meg azt hiszi, saját fontosságát úgy növeli, ha folyton hangoztatja, hogy neki milyen nehéz, és mennyi áldozatot hoz! Emellett viszont többnyire lehet rá számítani!

Ugyanakkor lássuk be, tényleg nehéz egy kicsi gyerekkel, de attól még, hogy ezt elmondja másnak, attól még talán szívesen segít nektek, csak titeket nem akar megbántani, azért nem panaszkodik.

Beszélgess el vele, mert csak sértődésből kár lenne olyan sok pénzt kifizetni valakinek gyerekfelügyeletre!

"Hát ha abból indulok ki, az én anyukám milyen, akkor lehet, hogy nincs is gond. Ugyanis szereti sajnáltatni magát, meg azt hiszi, saját fontosságát úgy növeli, ha folyton hangoztatja, hogy neki milyen nehéz, és mennyi áldozatot hoz!"

Hát nekem ez már önmagában elég lenne a váltáshoz. Nehogy már lejárjon minket az egész város, meg ismerős előtt, mártírkodjon stb. Nekem meg égjen a pofám, meg súgjanak össze mögöttem, mert anyám hobbiból más kárára fényezi magát.

Nyilván nem csak vadidegeneknek panaszkodik.

Mellesleg nem értem, hogy miért kellene rosszban lenni vele? Ha az összes ismerősömnél telesírja a zsebkendőjét, hogy milyen szar neki, akkor nincs oka felháborodni, ha megsajnálom és felmentem a feladat alól.

Engem is hasonló meglepetés ért.

Unoka mellett a nyugdíjas nagymama...

El kell mondanom előzetesen: nem jártam soha barátnőzni, kozmetikushoz, fodrászhoz vagy bármely hasonló "extra", "önző" vagy "magáncélú" helyekre megelőzően, ezért maximum akkor vettem igénybe a mamát, amikor (muszájból) orvoshoz, vérvételre, ilyesmi intézendők miatt (illetve később tanfolyamra, majd állásinterjúkra) mennem kellett. Egyáltalán nem érzem úgy, hogy rángattam volna magunkhoz, ezzel együtt mindig megköszöntem, ha tud segíteni és esetleg ül a baba mellett, amíg én háztartást rakok rendbe, vagy bármi. Amikor jó volt neki és úgy gondolta, feljött, volt, hogy heti egyszer, kezdeti (babakorban)előfordult, hogy négyszer is. Volt, hogy egy órára, de pl a kezdeti baba-időszakban még a fürdetésnél is segédkezett és ezért mindig is hálás voltam, de általában a délután nagy részét már otthon tudta az unokázós napokon is tölteni. Mindig beosztotta, amikor tudott jönni: ha pl aznap ő fodrászhoz ment vagy hivatali ügyintézésre, vagy kertészkedne, akkor másnapra beszéltük meg, hogy feljönne és úgy tűnt, hogy ha jön, szívesen teszi, és nem megy más rovására. Jól elvolt a lurkóval is. Az biztos, hogy annak nem örült, hogy (felnőttként) újra iskolába iratkozom (meg is mondta, hogy nem támogatja és minek az nekem. Abban igaza lett, hogy a megszerzett papír munka szempontjából nem bizonyult segítségnek, mégis örülök, hogy -egy kicsit ki is mozdulva- elvégeztem.)

Aztán találtam munkát, heti két alkalomra. Megbeszéltük,örömmel unokázik, amíg haza nem érek; nem gond, természetesen ő lesz a vigyázó. Volt, hogy a gyereket mondta, hogy mehetnének hozzájuk is, régen voltak, mikor viszem már Őket. Aztán derült égből jött egy megjegyzés Apósom részéről, hogy "nekik is van magánéletük", amikor egy héten az életükből háromnapnyi, általában max. du 4 óráig tartó elfoglaltságot jelentett. A pontosság kedvéért: volt olyan is (pl decemberben Jézuska-köröknél) amikor messzebb kellett mennünk és este 8-ra értünk hozzájuk, ami tudom, hogy késő, de kivételes esetekben történt ilyen késői megvigyázás. Amit észrevettem, hogy a rokonságból aki régebben kimondottan kedvelt, úgy érzem, kerül. Más közös rokont felhívtam névnapra, és meglepődtem, ahogy mondja, hogy "hallom", állandóan nálunk van Anyósom.. Úgy néz ki, mintha én folyamatosan kihasználtam volna. De ez nagyon nem így van. Most ott tartunk, hogy egy az egyben megkértem, amikor van kedve unokázni, csak szóljon, iktassa be a programjai közé, egyébként nekem mindig jól jön egy kis megvigyázás. (-lám, nem kényszer a disznótor). Ez azt jelenti konkrétan, hogy egy héten egy hétköznap fél napra bevállalja, erre jön, ha esetleg hétvégén nincsen más. Ami nem tetszik, hogy pl elviszem egy (náluk történt felújítási munkálatok miatti hosszabb kihagyás után a régvárt unokát és NEKI (ugye nem nekem) azt mondja, "jaj, de régen láttalak már" (erre rámnéz a gyerek és itthon persze tőlem kérdezi, hogy mikor mehet a mamához) és mikor eljövünk "mikor jössz újra hozzám!" (mire mondom, csak szólj!). Látok Mamákat, nagypapákat, akik nap mint nap (!) viszik-hozzák oviba, suliba a kicsiket, ott tud ez működni?? Mi milyen nagymamák/papák leszünk? Előbb a mi "magánéletünk", kényelmünk, oldja meg mindenki ahogy tudja? Van arany középút?