Ti mit gondolnátok a helyemben? (Anyós és családja) (Kicsit hosszú)
2 dolog is van, ami nagyon elgondolkodtatott. Az első: Van egy 5 hónapos kislányom. Anyós amíg terhes voltam, heti 2szer is hívott. (Megjegyzem külföldön élünk) A mióta megszületett az első és egyetlen unokája, 2szer voltak itt, de a legutóbbi látogatásuk óta, ami 2 hónapja volt, 2szer hívott telefonon, meg egyszer skype-on. A skypot nem nagyon erőltette eddig, mert nagyon rossz volt az internetük, de pár napja szolgáltatót váltottak és látom facebook-on, hogy fennt van osztogat, like-ol, de egyszer sem csörgetne meg, hogy mi van velünk, látni akarja a fiát vagy az unokáját. Legutóbb meg amikor telón hívott, elkezdett sírni, hogy neki hogy hiányzunk, milyen rossz ez a távolság. Én megmondtam nekik, hogy egész nap be vagyok jelentkezve, de nem ülök a gép előtt, ha valaki akar valamit, ők hívjanak, ne várják, hogy én. Ráadásul ők soha nincsenek fennt skypon amikor én gép előtt vagyok. Ideje lenne beszélgetni, mert minden 2dik nap dolgozik, szóval nem mondhatja, hogy nem ér rá 10 percre. Annyira nekem nem hiányzik, csak idegesít, hogy mindíg sír, hogy hogy hiányzunk neki, meg azt hajtja, hogy őt nem fogja ismerni az unokája. Hát így nem is. Az én családom minden tagját ismeri a gyerek, mégha csak a képernyőről is, de vigyorog nekik, meg "magyaráz". Nem tudom ezt hova tenni, mit gondoljak anyósékról?
A másik: a héten kihozattuk párom unokatesóját (szintén anyai részről). Fix munkahelyre jött, de nem tudtuk, mikor fog kezdeni. Erre elengedték egy hátizsákkal élni a nagyvilágban, mikor tudták, hogy nem velünk fog lakni, pénze annyi, ami egy hétre elég. Tettek még egy-két olyan megjegyzést is, amiből én azt szűrtem le, hogy örülnek, hogy megszabadulnak tőle, meg elvárják hogy mi tartsuk addig, amíg nem jön helyre anyagilag, amikor tudják, hogy jelenleg mi is 1 fizuból élünk. Jó, segítünk amit tudunk, de mondjuk ne várják el, hogy minden nap fogok a rá főzni, mert elég nagy étkű, amikor magunkra se főzök, csak egyszer-kétszer a héten. A saját gyerekemről akarok gondoskodni, nem egy 20 évest pátyolgatni. Ez a hozzáálás csak nekem furcsa a családjuk részéről, vagy nektek is?
Mint mindig, ebből az anyós-meny történetből is "csak" a férj hiányzik.
Őt ennyire nem érdekli, vagy nem tudja megoldani ezeket a problémákat?
Semmi kivetnivalót nem látok anyós nemskypolásában, én is utálom, pedig jó netem van. De állandóan megszakad, vagy nem hallom a másikat, stb.
Nem szeretem, na. Nagy néha ráveszem magam, ennyi. A fiam keresztanyja és az öcsém is kint élnek, de nagyon ritkán beszélünk skype-on, inkább írok egy emilt.
A másik meg, nem tudom, nekem is természetes volna, hogy az elején segítsek egy rokont. Nem tudom, mit szólnék hozzá, ha a férjem rokona lenne, vagy olyan, akit nem bírok, mert akkor biztos nem ugrálnék az örömtől:) Nyilván nem arra gondoltak, hogy hónapokig el kell tartanotok a srácot, vagy pátyolgatnotok kell.
Ha a saját családodból kellene valakit így "pátyolgatni", akkor is ennyire ellenséges lennél?
Nem piszkálódni akarok, csak szerintem ezekkel az általad felsorolt dolgokkal semmi gond nincs, csak azért böki a csőröd, mert olyan emberek csinálják, akiket nem bírsz.
Ez megint vihar egy kanál vízben.
Tessék leülni az érintett felekkel és megbeszélni, hogy neked mi nem tetszik és keressetek rá kompromisszumos megoldást.
Hát akkor nem fogadod be őket ennyi :) Meg kell mondani h neked nincs erőd még erre is, gondolom a férjed dolgozik egésznap nem?
Pont elég neked a baba.. nem vállalsz be mást.
Az anyósod a következőkre játszik:
1. ti mászkáljatok haza (hazarángatósdi), gyerekestől, nem számít semmi, csak az ő akarata;
2. a tesót kutya kötelességetek eltartani - szerinte -, bármilyen helyzetben is lesz, mert nektek van, nekik nincs. Ő majd gondkoslni fog arról, hogy a kicsi fia "véletlenül" ne találjon munkát, élhetetlen legyen és a nyakatokon maradjon.
(Velem a drágalátos szüleim próbálták ezt eljátszani először, aztán anyóspajtás. Nem jött be.)
Mindkettőre NEM az egyedüli helyes válasz.
A tesó felnőtt ember, oldja meg a saját gondjait egyedül. Nagy különbség van aközött, hogy segítesz neki itt-ott, ha tudsz, vagy helyette éled az életét.
A kedves anyós pedig tanulja meg, hogy az elvárások a csalódások forrásai ebben az életben (legalábbis a bölcs buddhisták szerint). Ha látni akarja az unokáját, akkor emelje fel a hátsóját ls tegyen érte.
Ne legyen bűntudatod, ha kiosztod, mert megdolgozott érte, de mindent beszélj meg előtte is, utána is a férjeddel, hogy a kedves mama ne tudjon éket verni a házasságba.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!