Most én gonosz vagyok amiért nem akarom, hogy a beteg anyósom közel költözzön hozzánk?

Csúnyán hangzik, tudom. Én vagyok az az ember, aki vakokat segít át az úton, időseknek adja át a helyét és segít nekik szatyrokat cipelni, segít összeszedni a dolgait valakinek az utcán, ha pl szétszakadt a táskája, leaadja a talált tárgyakat stb.

Anyósom már akkor közel akart hozzánk költözni amikor nem tudtuk, hogy súlyos autoimmun beteg. Mivel csak mi lennénk neki a környéken mindig attól féltem, hogy azért, mert ő otthon unatkozik állandóan olyan dolgokkal zargatna minket, amiket ő is megtudna. Pl: menjünk ki vele piacra, menjünk át ezért vagy azért... Nem azért, mert nem tudná megcsinálni, hanem azért, mert unatkozna. Ez az én érzésem, az én feltételezésem. Szerintem ránk telepedne és a gyerekeket is ellenem/családom ellen akarná pangálni. A családban lévő gyerekeket hallottam már, hogy manipulálni próbálta. Meg komplexusa van, azt hiszi, hogy az én családommal egyes dolgokban kivételezek (nem amúgy, pont ezért nem a megjobb pl apukámmal sem a kapcsolatom).

Most, hogy kiderült a betegsége azt érzem legbelül, hogy ő ezzel visszaélne. A lánya fürdette őt, de utána kb kiszaladt a fürdőből, mintha semmi baja nem lenne (tényleg súlyos amúgy, kórházban van régóta), a lánya 2 kisgyerek mellett dolgozik is, de anyósom leadta neki a rendelést mit főzzön, süssön neki, e közben apósom az ő idős anyósával és sógornőjével főzetett otthon magára. Ő is egyébként olyan dolgokra kéri meg a férjem, amiket ő is meg tudna csinálni, például kísérje el őt egy helyre, mert ő még nem járt ott. (Akkor 30 évig hogy ment ismeretlen helyekre?)

Anyósom amúgy mindig ránk akarta tukmálni a segítségét és egyszer beszólt valakire ilyet, hogy "azért nem fogad el segítséget, hogy neki se kelljen nekem segítenie ha öreg leszek." Ő nem önzetlen, bármennyire is annak tűnik.

Én tényleg szivesen segítek, de csak akkor, ha nem várják el és tényleg rászorul az ember.

Most ez önzőség vagy gonoszság, hogy ezt érzem?