Fiús anyukák, eszetekbe jut néha, vajon a ti menyetek is utálni/leszólni fog-e, mert csak...?

#16

Amikor mi összeköltöztünk (a szülőktől pedig el), a férjem hetekig kapta azt a kérdést az anyjától, hogy van-e mit ennie. Meglepő? Sajnos nem, az agyam eldobom, hogy hány felnőtt férfit hívogat az anyukája olyan szintű aggodalmakkal, mint hogy sikerült-e reggel kaki után tisztára törölnie a fenekét. Ellenőrzik, tud-e enni rendesen, fel tud-e öltözni rendesen, nem fárad-e el túlságosan a munkában, ha elfáradt, akkor lepihent-e, ha megfázott, akkor iszik-e NeoCitrant, nézze meg, van-e otthon lázcsillapító, hátha majd kell. Figyelemmel kísérik, megfelelően gondoskodva van-e a fiukról, mert ha nem, akkor be kell szállniuk.

De el tudod képzelni, hogy egy nő a lányától kérdezze aggódva, hogy tud-e enni? Vagy hogy azon aggodalmaskodjon, hogy a lányának majd nem úgy készíti a férje a húslevest, ahogy megszokta, és ha nem olyat kap, akkor szegény NEM TUD olyat enni? Hogy a férje nem fog tudni róla elég jól gondoskodni?

Nem, ha a lány nem tud összedobni valami kaját, az tiszta szégyen. Ha pedig olyan húslevest akar enni, akkor csináljon magának. Alap, hogy tisztában van vele, van-e otthon lázcsillapító (és milyen fajta, és mikor, mennyit, hogyan kell bevenni). Ha feladata van, oldja meg, róla nem kell gondoskodni.

Mivel hívja az anya a lányát? Azzal, hogy miket vett, kivel találkozott, milyen pletykát hallott az ötödik szomszédról. Gyakrabban felnőtt-felnőtt viszony, vagy legalább jobban afelé hajló. A férfinak az anyjával gyakrabban felnőtt-gyerek.

Bár biztos vagyok benne, hogy létezik a gyerekszerepben ragadt nő archetípusa is, aki anyukája tanácsát vagy segítségét kéri még egy nagyobb levegővételhez is, de ugyanezt nem viseli el egy férfiban, mert akkor nem tud rá felnézni.

Egy fiam van. Nem is lesz több.

Eszembe szokott jutni ez a kérdés igen, mert én is azt tapasztalom hogy a fiús nagyik háttérbe vannak szorulva általában, mert az anyuka értelemszerűen az édesanyjával van szoros szeretetkapcsolatban nem pedig a férje anyjával, akit csak x éve ismer.

De mindig arra jutok, hogy én önálló felnőtt férfit akarok nevelni, aki tudja mit akar és semmiképp se tartom egészségesnek ha a szoknyámon akarna ülni mikor saját családja van.

Érdekes hogy a te narratívád már alapból a menyeket állítja be eltiltónak, szerintem ez egyenes út a banyanyóssá váláshoz. Úgyhogy szerintem gondolkodj még ezen egy kicsit el, hogy nehogy önsorsrontó legyél.

Az nem tudom feltűnt-e hogy habár picinek lehet hogy a fiúk anyásabbak, de a kamaszkori leválással általában sokkal távolabbra kerülnek a szülőtől már csak abból fakadóan is hogy kevésbé kommmunikatívak általában mint a lányok.

Semmivel se vagy másabb mint az általad fikázott gyakoris fikázók csak te pepitában tolod...

Az én receptem, hogy szeretni fogom, elfogadni a felnőtté válását, aminek a vége a leválás a születési családról. Ha tanácsomat kéri, csak akkor fogok adni, egyébként csak jelen leszek ha szüksége lenne rám,támogatom. Ugyanez a társára vonatkozóan is, ha egy elemlámpát akar elvenni, nekem az is megfelel.

Sajnálom előre a menyedet ha ezen a felfogáson nem sikerül változtatnod.

8-as és 14-es nagyon jól leírt szinte mindent.

Egyetlen egy dolog van, ami még eszembe jut. Hogy ez összességében nem anyós specifikus dolog, hanem általában a magyar szülők, a magyarok sokkal inkább bele akarnak mászni a gyerekeik életébe, mint tőlünk északabbra. És pont amit ezek a hozzászólók írnak, hogy a lányoktól más az elvárás, illetve az anyukák való szoros kapcsolat miatt sokkal direktebb a megbeszélés, emiatt könnyebb rendezni ezeket a basáskodó viselkedési mintázatokat.

Anyám eleve kevéssé beleszólós, de pillanatok alatt rendezem ha szükséges. Kamaszkorom óta nyílt, szinte barátnős a viszonyunk. Anyósommal felületes, formális jó viszony van és ezt szeretném is megőrizni, de megvannak a nehézségek, ami miatt így is marad. Pl ahogy a 8/14 is írták, rettenetesen aggódik hogy ellátom e a családot megfelelően. Elég sok pofavágást kaptam és kapok, mert pl nem főzök levest mint előétel, hiszen így nincs meg a folyadékbevitelünk. Nem fagyasztok pékárut meg készételt, mert nem esszük meg, legfőképpen a fia nem, de ezt nem akarja elhinni. Múltkor kaptam a pofámra, mert nincs a lakásban zoknivarráshoz varrókészlet. Szóval ilyen bűneim vannak, de ezek uralhatók. A csúcs az volt, amikor az első gyerekünk születésekor beköltözött segíteni a férjem és az én minden tiltakozásunk ellenére, majd hajnali kettőkor félálomban szoptatás közben felvillant egy szempár, velem szemben. Azt hittem az ablakon ugrom ki ijedtemben. A második gyereknél elköltöztem itthonról helyhiány miatt, amikor ugyanezt a beköltözősdit megcsinálta, és majdnem elváltunk a férjemtől. Anyósomnak fel sem tűnt, hogy mennyire szürreális, hogy én megyek egy újszülöttel.

Amúgy csak fiai vannak anyósomnak, az egyik meleg, az ő férfi párját is rendszeresen kiborítja, tehát nem a nőkkel van a probléma...

Az én anyósom hallani sem akar rólam. Se a gyerekekről.

De pl öcsém felesegének az anyja is lesz.rja a családot, náluk a mi anyukank az igazi nagymama, tehát a ferj anyja. A sógornőm jobban szereti, mint a saját anyját.

Nem lehet általánosítani.

2 fiam van, és bár még kicsik, de igen, gondoltam már erre. Nem azért, mert sok ág anyós-meny rossz kapcsolat, ha én azért, mert én alapvetően nem tudok se barátkozni, sem a nőkkel jópofizni.

Volt tapasztalatom szörnyen rosszakaró anyósjelölttel, és szerencsémre egy igen jólelkű, normális anyósom van, tehát láttam, benne voltam ilyenben is, olyanban is. Őszintén szólva szeretnék én majd olyasmi anyós lenni, mint amilyen az enyém. Jó példa előtt állva remélem sikerül majd nekem is jó anyósnak lenni, aztán a többi tényező majd kiderül.

Én kedvelem az anyósomat.

Exem anyját meg egy kanál vízben meg tudtam volna folytani, mert ránk telepedett, és nem, nem normális az, hogy dgás közben felveszi a fiacskája a telefont (megtörtént :D).

Kettőn áll a vásár. Akár anyós, akár meny kotrollmániás, ott nem lesz béke.

Fiús anya vagyok, sokszor a menyemmel jobban meg tudok beszélni dolgokat, mint a saját fiammal. De azért ez nem olyan könnyű, hiszen felnőttként kaptuk meg egymást, kb mint egy sorsoláson. Vagy összeillünk vagy nem. Kell a szerencse is.

Volt egy nagynéném négy fiúval. Egyszer édesapám( a sógora) elkérdezte tőlünk, hogyan raknánk sorba a menyeit kedveltség szerint . Teljesen ugyanazt tippeltük. Voltaképp azzal volt a legsimább a viszonya, aki olyan háttérrel, gondolkodással rendelkezett, mint az ő családjuk. Minél " idegenebb" volt a meny, annál több volt a döccenő.

Hú, de nehéz fejű antipatikus alak vagy kérdező.

A nyanyáknak a lányuk a saját vérük. Nagy százaléknyi átfedéssel a lányuk azt viszi tovább, amit a nyanya megtanított.

A menyek meg idegenek.

Te nagyon buta vagy, vagy tetteted magad.