Mindenhez ért a ti anyósotok is?
Na képzeljétek ez mind csoportosul az enyémekben. Aposom tudja, hogy nekem műanyag ablak helyett fa kell mert az barátságosabb. Mire észbe kaptam berakta. A fal színe nem jó hogy sárga az csúnya, a szép szürke na az jó. Ezen kívül nagyon ért a főzéshez, bár sem O se anyósom sosem főzött. Én mumus vagyok mert nem hagyom az alvó gyerekeket felébreszteni, nem várom oket vasárnapi ebédre pedig jönnek hűségesen minden vasárnap. Mert nehogy már kisbabák mellett nekem ne legyen időm plusz két emberre főzni mikor mindig úgyis alszanak (csecsemők). A mi nyaralsunk szar bezzeg az övék. Elmondta hogy a baromfikat hogy kell nevelni, zárójelben megjegyzem hogy ők a csirkét csak a boltból ismerik. Reméli, hogy felpucolva ők is kapnak egy jó párat belőle mert még sosem kaptak. ( Ök sem segítettek pucolni, a tojásokat ellopták). Ami a mienk az az övék is, pénz, kaja a házunk minden.
Anyosom terhesen is segített házat építeni, én nem hordok teglat, sódert, maltert. Terhességem alatt többet kellett volna mozogni, megjegyzem szülés előtt 9 nappal hagytam abba a munkát, ahol egész nap setalnim kellett. A virágok, a konyhakrt nincs jó helyen. A tv túl nagy,a másik kicsi. Minek nekünk macska, kutya kell. Ide hozták a kutyát, nem vittük megfelelő állatorvoshoz és megbetegedett (rendszeresen hordjuk, rákos). A kötelező szurikat a gyerekeknek rossz sorrendben adják be, egyszerre nem is szabadna ilyen hatóanyagut. Nem kell maszek ortopedus a gyereknek jó az sztk-s. Nem jó szögben vannak oelenkazva (ez a mai napig nem értem).
Minek készítek sajtot...jó sok időm van. Nem jó a robotporszivo, a nagy iparit kell használni. A kórházban elkaptam a körömgombat ( mocskos, szutykos vagyok). A férjembek nem az a dolga, hogy néha vigyázzon a gyerekekre, esténként segítsen a furdeben, elpakolja a törölközőt, kivigye a szennyebe a ruhájukat. Egész nap dolgozik, én a szörnyeteg, a boszorkányok ásza dolgoztatom. Jah igen boszorkány is vágyok és nem csufolodásbòl, a fiúkat elvarazsoltam , őket elatkoztam.
Miért alszunk együtt, ők külön alszanak.
Szerintük felesleges volt a császár ez a gyengéknek való, meg kell tudni szülni (ikrek). Kitalalom, hogy a császár után volt még egy műtétem és nem emelehetek nehezeket.
Nálunk exem anyja volt a főokos - értsd: sgghülye, aki nagyon okosnak hiszi magát :D
És persze, amikor rámutattál hogoy mekkora marhaságot hord össze, vagy megsértődött, vagy beleállt a vitába olyan "érvekkel", hogy kedved lett volna kiugrani a 10-ről :(
Mostani kapcsolatban a barátom öccse a megmondóember. Mindenről van véleménye, de a "hivatalos forrás" szót nem ismeri, így mindenféle szakmaiatlan állításokkal érvel. Kedves srác, de mérnök létére egy idióta.
21-es, és te még nem küldted el a jó édes picsbe azt a nőt?
Nagyon nyugodt vagy. Én a második beleugatás után közöltem volna mindenkivel, beleértve a páromat, hogy akkor ide NEM jövök többet, és nem láttak volna, az is fix.
17.
De rossz ember. Semmi köze mire költöd a pénzed!
#24
Az én anyámnak csak lányai vannak. Ettől függetlenül tudom, hogy mivel idegesítené a menyét, amivel valamennyire engem is szokott idegesíteni. Csak nekem könnyebb ezt kezelni, mert értjük egymás kommunikációját, neki simábban megmondhatom, hogy mi az ábra, és neki is kevésbé sértő az ellenkezés tőlem, mint egy idegentől. Egyszóval rendezem.
Az anyósom ezzel szemben félreérti, amit beszélek, továbbgondolja, hogy "biztos azért mondta, mert..." (közben tökre nem, hanem pontosan azt mondtam, amit kérek, és örülnék ha felfogná, csak az ő családjukban az egyenes beszéd nem szokás, ezért nem is érti), és az is megbántja, ha nem kérek rántotthúst (ezzel a szinttel én nem tudok mihez kezdeni. Ha az anyám lenne, megmondanám, hogy ne idegesítsen már ezzel a hülyeséggel, de neki nem mondhatok ilyet, még sírva fakadna). Gondolom ezért van az anyóssal több probléma.
Az enyém egyébként szerencsére nem tud mindent jobban, legfeljebb a fiáról "gondoskodni". Amit ugye én nem nem tudok, csak szerintem nem kell, mivel 34 éves.
24. Anyámnak csak én vagyok, az egyetlen lánya. Pontosan tudom mivel tudna kiakasztani egy hozzám hasonló nőt.
Az anyósom pedig utál, mert fiatal vagyok, szép és a férjem szeret.
27-es jól megfogta a lényeget. Van egy mondás, "a menyem nem a lányom", és ez fordítva is igaz. Az anyósom nem az anyám. Ugyanis utóbbival sokkal nyíltabban és kevésbé formálisan vagyok kapcsolatban, és alapvetően ismerjük egymást, tudja hogy mire ugrom és én is csírájában elkapom a konfliktust. És persze anyám is ismeri a jeleket, hogy valamivel kihúzta a gyufát. Egyébként hadd legyek részrehajló, anyám soha nem vitázott a férjemmel, nem fúrta, és az öcsém barátnői egytől egyig jó kapcsolatot ápoltak vele, az éppen aktuális élettársa is. Igaz mindkét szülőm olyan, hogy öt éve lakunk pár utcára, mégis hívás nélkül SOHA nem jönnek, ellenben anyósom betanyázik rendszeresen, minden karácsonyt obligát vele kell tölteni, rendezkedik a háztartásban, stb. De persze kezeljem őket ugyanúgy, ugye?
Az én anyósom amúgy nem rossz szándékú ezt bármikor elismerem, egyszerűen csak nyomulós és nem veszi magát észre, meg van egy csomó rigolyája, amik engem szubjektíven zavarnak és nehezen azonosulok vele. Okoskodni leginkább a fiaival szokott, a házas/élettársakat kevésbé piszkálja így közvetlenül. Az viszont kegyetlen, ő klasszikusan mindent tud, mindent sokkal jobban tud, ráadásul nyugdíjas pedagógus, szinte csak a méteres rúd hiányzik a kezéből az íróasztalt csapkodva amikor nekikezd a szigorúan világos tőmondatokból felépített monológnak, és csodálkozik hogy az egyik fia 200, a másik 400kmre menekült, és mindkettő rácsapja a telefont öt perc után.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!