Anyósomék adtak egy öreg,dohos szagú régi fa szekrényt,ideiglenes használatra, amibe bebüdösödtek a ruháim.Nem volt hova tenni,így kivittük a tető alá. Anyós ma volt fent,és morgott érte. Mit csináljak ezzel?
19! A régi fajta szekrények, fábol vannak. Ezek nem az ikeas fajta bútorok, nincs kisporolva belőlük az anyag. Ez a súlyán is érezhető. Az ikeasat én is arrébb teszem bár nem tudnám a pincébe levinni azt sem. De az ilyen szekrényeket nem tudom mozgatni sem. Minek kapjon server a kérdező, ha ott van több férfi is akik ha ketten hárman megemelik könnyebben elviszik a pincébe. Ha pedig a lakkozott fajta az meg pláne nehéz.
Amikor épült a házunk itt is volt baj, hogy mennyi spot lámpa legyen a oldalt, milyen legyen a burkoló lap. Persze ők csak javasoltak, de mivel nekem a saját konyhamban nem tetszett volna az a szín így nem azt vettük. Természetesen meg volt belőle a sértödés. Erről évek után sem szoktak meg le csak mérséklődött a beleszólásuk. Most meg amikor mondtam hogy oké csináljátok úgy ahogy akarjátok nem érdekel már megsértődtek, leginkább azon, hogy már nem érdekel. Rájöttem hogy így nem csinálnak semmit. Nem is kellett veszekednem sem vitatkoznom sem. Mostmár nem csinálják.
A penész nagyon ártalmas az egészségedre is, arról nem is beszélve, hogy tőled nem elvárható, hogy a ruháidat abban tárold és dohos szagúan közlekedj, mert anyós lelki világa sérülne. Neki már nem kellett a régi, rossz bútor, de sajnálta egyenesen az utcára rakni, ezért lepasszolta hozzátok, hogy ott jó helye lesz = raktárnak, szemétlerakónak, lominak nézi a te otthonodat, amihez semmi joga. Így utólag a helyedben én egyenesen eltüzeltem volna a szekrényt vagy elvitettem volna a szeméttelepre, nem a tető alá raktam volna, mert ott azonnal észrevette gondolom, hogy kivágtátok a házból. Utólag okos az ember, de odabent csak nem járt volna körbe, hogy "na, hol van és milyen a szekrény"?
Amúgy ha bárkinek gondja van még most is belőle, mondjuk anyósnak, tegyél bele egy-két pokrócot meg terítőt, és amikor legközelebb jön át, tedd azt az asztalra meg a székre, ahova leül és azonnal bele fog kötni, hogy milyen szag van nálatok. Akkor megmondhatod majd neki, hogy néhány napot az ő szekrényében pihentek ezek a dolgok.
"könnyebb volt ide elpasszolni,és azt mondani,hogy ő jóindulattal hozatta le"
Tudod te, mennyi mindent csinált már az emberiség egymással "jóindulatból"? :D Anyós enyhén bunkó teremtés, aki még azt a régi fajta elvet vallja, hogy semmit nem dobunk ki, majd találunk neki helyet máshol. Nekem az egyik nagymamám ilyen, időről időre összegyűjt poharakat, evőeszközöket például, aztán dobozszámra hordja át hozzánk (mi ráadásul lakásban lakunk Budán, ő meg vidéken nagyobb házban, neki több helye van pakolni, mint nekünk), hogy majd mi milyen jól hasznosítjuk, mert a fiatalok kevesebbet keresnek, költsünk inkább a fontos dolgokra. Aztán mire legközelebb megyünk, már új étkészlet, poharak meg miegyéb van nála, magyarul egyszerűen le akarta cserélni a régit, csak sajnálta kidobni, ezért "elajándékozta", hogy majd más bajlódik vele. És ugye az unokájaként nekem bűntudatom lenne kidobni, ezért hozzám jöhet. Egyszer egy komplett szekrénysort akart anyukámra rásózni, lett is belőle nagy veszekedés, azóta oda semmit nem tud vinni. Most már hozzánk sem, mert határozottan megköszönünk, de elutasítunk mindent, amit kétes kinézetű dobozokban akar ránksózni.
Ha a férjed sem nagyon akart segíteni kivágni a szekrényt, én biztos beletenném most a ruháit, cuccait, aztán meglepődne, amikor átitatná a szag az ő holmijait is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!