Mit tegyek, hogy anyósommal a beszélgetés ne csak panaszkodásból álljon? Egyszerűen kiszívja az összes pozitív energiát belőlem.

Ne értsetek félre, de nem az zavar, hogy elmondja, hanem az, hogy akárhányszor megyünk oda hétvégére, mindig elpanaszolja ugyanezeket akkor, amikor se aposóm, se a férjem nem hallja.

Férjemmel mikor elmegyünk hozzájuk, és a férjemnek dolga akad, meg anyósom észreveszi, hogy egyedül vagyok, mindig jön beszélgetni. De minden alkalommal ugyanaz a téma: a férje családját mocskolja, vagy az olyan személyeket akik nem a vér szerinti rokonai.

Ugyanazon az udvaron lakik az anyósával, akit tiszta szívéből utál, mert állítólag az ő gyermekeivel nem foglalkozott amikor kicsik voltak, csak a többi unokájával, őt és a férjét folyton küldte a mezőre megmunkálni a földet, és miután megmunkálták, a termést elosztotta a többi gyerekei között (a többi gyereke nem dolgozott semmit).

Aztán, hogy az anyósa nem csinált semmit az udvaron, mindenről ő kellett gondoskodjon, ő kellett szépítse (úgy beültette az udvart növénnyel, hogy csak egy keskeny járdán lehet közlekedni)

Az unokaöccse feleségét pedig azért mocskolja, hogy nem dolgozik sehol, a férje kell eltartsa, problémásak a gyerekei (pszichikailag), és ő csak egésznap azzal foglalkozik, hogy elviszi a gyerekeket az iskolába és hazaviszi. És hogy 2500 forintos hajcsatot vásárolt magának, és minden esküvőre új ruhát vásárol. Eközben anyósom életében 2-3 évet dolgozott a gyerekei születéséig. Miután megszülettek a gyerekek (a férjem és a lánytestvére), apósom mondta, hogy ne járjon többet dolgozni, mert ő el tudja egyedül tartani a családot, inkább foglalkozzon a gyerekkel. Sokszor mesélte, hogy annyi dolga volt, hogy a gyerekeket, pár éves korukban magukra kellett hagyja, hogy el tudja végezni a teendőit. Más is sokat dolgozik, munka mellett, gyekereket se hagyja magukra, mégse panaszkodik. Miután a férjem és a testvére megnőttek, utána se ment el dolgozni. csak a ház körül, de a lakás egyáltalán nincs rend.

Ami nagyon felbosszantott, az az, hogy tudta, hogy a férjemmel még nem állunk készen, hogy babát vállaljunk, mégis becsúszott. Mikor elmondtuk neki, hogy terhes vagyok, meglepődött, gratulált. Tudtam, hogy mindig is szeretett volna unokákat, de a lányának nem sikerült teherbe esni. Már pár éve mind próbálkoztak.

Miután elmondtuk a hírt, a férjem magamra hagyott, mert el kellett menjen valahova, anyósom pedig odajött hozzám és elpanaszolta, hogy milyen rossz volt neki a terhessége, hogy az utolsó hónapokban is kellett menjen a mezőre dolgozni, hogy amikor a férjemmel terhes volt, majdnem elveszítette őt, mert vérzett, az utolsó hetekben a férjem nyaka köré tekeredett a köldökzsinór. Mondta, hogy neki csak 2 év próbálkozás után sikerült, hogy teherbe essen. Ezután pedig elkezdett sírni, hogy a lányának sehogy se jön össze a baba, oedig megvizsgáltatta magát többször is, a méhe rendben van, biztos a férjével van a baj. Mindenzt úgy mesélte, mintha nem örvendett volna nekem, és jobban örvendett volna, ha a lányától lesz az unoka.

Elmondtam ezt a férjemnek, hogy nekem úgy tűnik, hogy az anyja nem igazán örül, másnap meg jött anyósom és mondta, hogy ő nagyon örül nekünk, mert mindig is kellett neki unoka.

Ezután, olyan melegeket csinált a házban, hogy nem tudtam bent ülni. Mondtam neki is és a férjemnek is, hogy ebben a melegben én nem nagyon kapok levegőt. Pár alkalommal ezután nem csinált ekkora meleget, utána mintha semmit se mondtam volna, megint olyan melegek voltak a házban, hogy egész nap nyitott ablakkal kellett üljek a szobában.