Egyre szorosabb pórázon tartják a férjemet a szülei, fog ez javulni?

Mindig rövid pórázon voltak tartva a testvérével, de mióta ő elhunyt újra rosszabb a helyzet. Korábban mikor külön költöztünk fokozatosan egyre jobb lett, szó szerint fellélegeztünk, felszabadultunk, de persze akkor is heti/kétheti 1x "kellett menni ebédre" legalább, de tartható volt. Volt hogy hosszabb idők is kimaradtak minden oké volt látszólag.

Vajon, ha enyhül a gyász javulni fog ez, vagy mostmár utolsó reménysugárként örökké kapaszkodni fognak belé? Meddig legyek türelmes?

Sajnálom, ami történt de már fullasztó módon minden nap telefonál anyósom, minden nap "pont sütött valamit", állandóan főz ránk, akkoris ha nem kérjük és hiába megyünk másnap hozzájuk úgyis, akkoris most azonnal kell elmenni érte mert most friss (és egy naposan már biztos mérgező...).

Legszívesebben elválnék, kifutnék a világból, de az egymás közti kapcsolatunk jó a férjemmel, nincs komolyabb konfliktusunk. Sőt nahyon sajnálom a férjem, hogy így zsarolják érzelmileg, (sokszor nem veszi már fel a telefont, dühös miatta, de irogat folyamatosan neki az anyukája, hivogatja sírva megállás nélkül.) Volt hogy azt mondta most nem hozza el a sütit mert nincs kedve és megsértődött meg sírt miatta anyósom... férjem is átlátja a helyzetet csak nem tud nemet mondani, mert sajnálja, szereti őket, idősek ők is, gondolom a bűntudattól is tart ha esetleg történne velük valami.

Múltkor burkoltan utaltam rá más dolog miatt, hogy nagyon le van terhelve a férjem és már nem bírja, nekem erre azt mondta anyósom hogy ő nem akarja terhelni. De mégis folyamatosan terhelik, feladatokkal, kérésekkel, hívásokkal, sütielhozással stb. Én már felvetettem hogy költözzünk el másik városba vagy bármi mert ezt nem bírom örökké csinálni meg nézni, de ez azért nem megy csettintésre.

Meg elválni úgy hogy jó a kapcsolatunk?