Anyósjelölt új párja enyhén szólva szétszedte a családot, mit lehetne tenni, hogy helyreálljon a béke?
Figyelt kérdés
Lassan 6 éve vagyunk együtt a párommal, elejétől fogva együtt élünk. Anyósjelölttel soha nem volt semmi probléma, megosztottuk mindig a házimunkát, és a pénzügyeket is, semmi probléma nem volt soha, és mindent meg tudtunk beszélni. 3 éve szakított az előző párjával, van egy közös gyerekük, a páromnak viszont igazi mostohája volt a pasi, emellett mi tartottuk el (anyósjelölt és én), mert nem dolgozott, igénytelen, koszos, büdös. Miután szétmentek eltelt 2 év, majd jött az anyósjelölt életébe ez a pasas, ez úgy egy éve tart, már velünk lakik a hapsi. Mióta idejött, mindenért mi vagyunk a hibásak. Voltam már lekiabálva azért, mert nem szedtem ki neki az ételt, és tettem elé, azóta a hálátlantól kezdve az önzőn keresztül minden voltam én is, a párom és a féltestvére is. Teljesen ellenünk fordította ez a pali. Tegnap összevesztek párkapcsolati dolgokon, mára a párom a hibás érte, merthogy ő beszólt a hapsinak. Még anyósom kért sírva bocsánatot tőle, minket meg lekiabált, hogy ne merjünk szólni egy szót se a hapsinak semmiért (nem is szóltunk egy rossz szót se). Mit tehetnék, hogy újra béke legyen? Életemben nem láttam még ilyen sértődékeny embert, és ez csak rosszabb, ha iszik, és sajnos sokat iszik. 8-10 sör, ki tudja hány feles lemegy naponta, aztán az élő fába is beleköt, belénk is, és nem szólunk semmit, csak bezárkózunk a szobákba, ő meg ül, issza az alkoholt, és telefonálgat a rokonainak. Rá sem lehet nézni, mert egyből rákezdi, aztán anyósjelöltön csattan. A tegnapi vita folyamán is a pali volt a hibás egyértelműen, de addig zsarolta érzelmileg anyóst, hogy mint írtam, még ő kért bocsánatot. Mi gyűjtünk, nem tudunk elköltözni, köztes megoldás kell.2022. dec. 22. 15:28
11/28 anonim válasza:
ANyósodnak fontosabb a mindenesti "betevő", mint a családi békesség...
Evvan.
14/28 anonim válasza:
Úgy tűnik hogy rajtad kívül senkit nem zavar ennek az embernek a viselkedése. Anyós majd elzavarja ha akarja, övé a ház. Te (meg a párod) költözhetsz onnan ha nem tetszik.
15/28 anonim válasza:
Kérdező szerintem költözzetek el ha tudtok. Az anyósod egy kapcarongy. Ezzel nem tudtok mit csinálni. Nem tudjátok az ő életét élni. Az meg felháborító ,hogu még beked kell a hapsiját anyagilag támogatnod.
16/28 anonim válasza:
Ha 6 éve ott éltek akkor szép összeget tudtatok már félretenni. Azért egy albi kb 150-200e, így már van kb. 10 milliótok.
17/28 anonim válasza:
Kérdező, feltűnően nem válaszolsz hogy kié a lakás. Mert ha anyósé, akkor bizony azt visz oda akit akar.
18/28 anonim válasza:
Nyilván az anyósé, hiszen azt írja, hogy még nem tudnak elköltözni.
Nincs más megoldás mint tűrni vagy elköltözni.
19/28 anonim válasza:
Akkor meg ne akarjon az dirigálni aki más nyakán él...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!