Szerintetek az normális és egészséges családi kapcsolat ha az anyósom minden áldott nap átszalad valami apró dologgal?

"engem még talán nem is a csekkolás része zavar hanem sokkal inkább az, hogy itt sürög forog mintha nem lennénk képesek magunkat ellátni"

Ebben az utóbbi félmondatban rejlő irritációt mélyen átérzem, és szerintem rengetegen vagyunk veled lélekben. 😂

A 18-as szelíd, nem dühösen köpködő, egyezségre törekvő megoldását ajánlanám én is. Tudom, hogy nehéz leplezni az idegállapotodat, mikor már ilyen sok bosszúságot lenyeltél, és igazából azt mondanád: "Ludmilla, anyádtól az összes szőr feláll a hátamon, hogy állandóan itt matat, és legszívesebben a saját letépett lábával rugdosnám ki az ajtón, hogy nyugtom legyen tőle legalább addig, míg vissza nem mászik a kezével! A tököm se akart vele is összeköltözni. Marika, magának meg fáj a segge, hogy nem tud rajta egy napig megülni, vagy mi baja van? Talán inkább azt kúrálgassa, ahelyett, hogy a miénket akarja még kitörölni is, már 30 éve magunknak is megy, ha nem vette volna észre. Ludmilla is ki tudja törölni, csak nem meri megmondani, nem tudom, miért. De életben maradunk maga nélkül is, főleg ha nem fojtana meg."

De ha indulattal fogalmazol, akkor csak felcsapnak a lángok, hogy hogy nyilvánulhatsz meg ilyen utálattal és durván a feleséged anyjáról, és olyan megbántottság és harag alakul ki az irányodba a feleségedben is, hogy lehet, hogy elvágod magad.

Kénytelen vagy belegondolni, milyen érzés lenne, ha a te anyádra fröcsögne így valaki, még ha joggal is. Te hogy szeretnéd, hogyan tálalják ugyanezt a problémát neked? Na, próbáld te is úgy. 👍

Én is küzdök vele, a férjem anyja nyomulna befelé az életünkbe, mint egy fúrópajzs, főleg mióta megvan az unoka, én meg próbálok ellentartani. A tökéletes szavakat még én sem találtam meg, amik után teljes megértésre lelnék, és megszűnne a nyomás. Egyelőre csak a szintentartásig jutottam, de mi eleve nem azon az elviselhetetlen szinten vagyunk, hogy naponta ideállítana. Csak szíve szerint szeretne, és időnként bedobja, hogy majd ő mostmár inkább ennyit meg annyit jön, és ezt meg azt csinál, de jó lesz, én meg bájosan kibújok az egyetértés nyomása alól, és hasonló ártatlansággal megfogalmazom, hogy tökre nem.

Én csak annyit mondok, hogy a saját anyám miatt csináltunk új, nem belátható kerítést, a kulcsot úgy őrizzük, mint a világ legféltettebb kincsét, és mindig zárjuk a kaput, ha nem akarjuk, hogy jöjjön. Bazi nagy sértődések voltak ebből, rendesen harcolnom kellett vele, hogy felfogja.

Tesómnak annyival rosszabb, hogy ott az anyós ugyanez, csak ő nem átugrik, hanem munka után egyenesen oda megy, és egész nap ott ül. Ott már kezd elszabadulni a pokol, úgy beszél az anyósával, mint a kutyával, de már a feleségét is elküldi a fenébe a mamával együtt.

Megértelek, ezek szörnyetegek.

Ezt két hétig nem tolerálnám, és a saját! anyámtól sem.

Megmnodanám a páromnak, ha nem állítja le, akkor szakítunk, mert ez nem oké. Kéretlenül eleve bunkóság beállítani máshoz, így meg pláne.