Laknál együtt az unokáddal 60 évesen?

Én a másik oldalról vagyok, az unoka. Egy kényszerhelyzet miatt költöztem nagyszülőkhöz, több mint 3 éve. Életem legjobb döntése volt. Igaz, ők egyáltalán nem maradiak, és bár közel a 80-hoz, simán kommunikálunk messengeren, naponta zuhanyoznak, és mivel én vagyok a gondviselőjük, így a házon is azt csinálok, amit jónak látok. (Pl kazáncsere most.) Sajnos a papa nagyon beteg most, és talán nem is sok ideje van már hátra, így most idegileg nagyon kész vagyok. Hetente járjuk az orvost, (oda vissza 70 km) igazából anyagilag is megterhelő, ugye aznap dolgozni sem tudok, de a fene bánná, csak lenne jobban, és még sokáig köztünk. Amúgy szellemileg ép, bár most a fájdalomcsillapítók miatt néha félrebeszél, de hamar rájön, magától. Dehát a sok kemoterápia után nem is csoda, én felét nem bírtam volna ki, mint Ő. Inkább a kötél. Sajnos mostmár el van keseredve, egyre kevésbé bízik, de próbáljuk tartani a lelket benne, mert az eredményei alapján nem romlik az állapota, jelentős javulás látszik. (Áttétes daganatos, segíteni csak a csoda segíthet, de ha sikerülne megállítani a növekedést, még több éve lehetne hátra, van olyan unokatestvére, aki már 5 éve ebben van, és jön megy, aktív, igaz, ő még 70 éves sincs. Csak a fájdalmai ne lennének, biztos pozitívabb lenne. Képalkotó vizsgálatok nem mutatnak semmit.

Szóval ők is örülnek hogy itt vagyok, és én is, és hiába lett volna már lehetőségem azóta többször is költözni, nem is akarok. Feleségemmel is kijönnek, jó a kapcsolatuk, és várják a kis dédit. (Nekem is van saját házam, feleségemnek egy lakása, eleinte félt, hogy ideköltözünk, de látta, hogy nincs probléma, a mama szeret főzni, így szinte minden nap van főtt kaja, hétvégén tudunk pihenni, stb. Érződik az igaz szeretet, sugárzik a nyugalom, egyszóval minden idilli lenne, ha nem volna a papa betegsége. Tudom, hogy nem a kérdésre válaszoltam, de remélem segítség volt.

Apukám, nagyim és a bátyám együtt élt. Apukám pár éve meghalt és a most 85 éves nagymamám és a 20-on éves tesóm együtt élnek. Elvannak, segítik egymást ahogy tudják. Nincs köztük konfliktus.

Mikor mind együtt éltünk akkor is max abból volt, hogyan osszák fel a házi munkát (nagyi unatkozik és segítene, de nem tudja mi a koncepció és ne ő csinálja) meg persze a gyereknevelés.

Igaz, nem állandóan, de megszakítás nélkül 9 hónapig lakott nálunk az egyik unokánk és a párja (már a felesége). Háromszobás a lakás, egy szobában aludtak ők, de minden szoba közös volt (napközben nem voltak itthon, tanultak).

Végtelenül jól kijöttünk, azóta is gyakran átjönnek hozzánk, mert 6-8 percnyire laknak tőlünk, gyalog. Természetesen térítésmentesen kosztoltuk őket, mert még tanultak, de volt állandó stabil keresetük is.

Jó volt együtt.