Nagymamámnak áttétes csontrákja van. Amikor ezt elmeséltem anyósomnak, csak annyi volt rá a válasza, hogy sok jóra ne számítsunk. Ez nagyon rosszul esett tőle. Pedig jóban vagyunk, nem rossz indulatból mondta, túlreagálom?

Igaza van. Erre mégis mit kellett volna mondania?

A nagymamád hónapokon belül meg fog halni, ez tény.

Szr, de el kell fogadni.

Gondolom neked azért esett rosszul mert szereted a mamád és te reménykedsz az utolsó pillanatig. Gondolom ő meg sajnos reálisan látta és lehet szerette volna ha felkészülsz lelkileg.

Hidd el van rosszabb.

Nekem anyukám halt meg 18 évesen. Amit azért nem volt egyszerű feldolgozni és nem 2-3 hónap alatt sikerült. Nyilván muszáj volt csinálni a dolgaim de belül depressziós voltam. Anyós azt mondta ( pedig sosem sírtam előtte vagy neki ) hogy ez ilyen, lépjek túl rajta és kész. Az ő anyja pár éve halt meg és egy könnycseppet sem ejtett érte. Bezzeg mikor elköltözött a fia velem albérletbe akkor tudott bőgni.

Valami szokatlan, egykori emberi tulajdonságot idéztél fel ezzel az utóbbi hsz-sal.

Mi is volt az?

Várjunk csak...

Ja, igen: empátia!