Van olyan aki nem szereti az anyósát, apósát?

Tisztelem, de nem szeretem őket.

Gyökeresen más világszemlélet, más életvitel, válások, újrakezdések, szenvedélybetegségek. Igyekeztem nem kilógni a családból, hol sikerült, hol nem, aztán idővel már nem ment, akkor pedig semleges maradni, az unokájuk miatt, de nem mindig könnyű.

Úgy érzem ők is hasonlóan próbálnak hozzámállni.

Általában az nők az anyósokkal, a férfiakkal az apósokkal nem szoktak jól kijönni.

Ugye, mindig a "Jobbat érdemelne a fiam/lányom!" gondolatok miatt van a probléma.

Nem a szívem csücskei. Apósom egy nárcisztikus konteóhívő, aki szerint mindenki hülye, aki azt gondolja, amit ő (és ő álatalában az aktuális konteókat gondolja igaznak). Anyós meg egy meghunyázkodó alak, aki annak ellenére, hogy após kb házirabszolgának tartja (após semmilyen házimunkát nem végez, egy kenyeret nem tud megkenni, de nem is dolgozik), folyamatosan védi őt mindenben.

Aztán elköltöztünk külföldre, így évi kétszer találkozunk, mert após szuribeszari és teszteltetni se hajlandó magát. Ez így full kellemes.

Inkább közömbösek. Após elvan a maga kis világában, nagyon ritkán találkozunk, amolyan "ha jöttök lesztek", birka típus.

Anyós mostoha-anyós, senki nem bírja a párom családjából, én sem.

Tisztelettel vagyok irántuk én is, de vannak nem tetsző megnyilvánulásaik, amiket (pl. após, amikor bejelentettük, hogy terhes vagyok, annyit mondott, hogy jó....; anyós meg volt, amikor azzal állt belém, hogy milyen fehér a bőröm nyáron...), azért ezekkel nem a szeretetet váltották ki belőlem.