Velem van a baj? Mitévő legyek?

Úgy érzem a férjem szülei soha nem fogadtak el. Mindigbaj volt ha náluk voltam, de az is baj volt ha pl nálunk voltunk kezdetben a párommal. (Persze ez mind a hátam mögött,szemembe sosem mondtak semmit, de végül megtudtam, ők mai napig nem tudják hogy tudom hogy ellenség voltam első perctől..) Eleinte elengedtem ezeket a dolgokat. Próbáltam a kapcsolatomra koncentrálni, időközben mintha javult volna a dolog az anyósékkal való kapcsolatot illetően. És rendesek lettek velem, végül ide költöztem a munkahely miatt (ők ajánlották fel), ide költöztem abban a hitben élve hogy ha eddig jobban alakultak a dolgok mint az elején, akkor mar csak jobb lehet, úgy éreztem megszerettek. Alkalmazkodtam mindig mindenben. Próbálkoztam jobban nyitni feléjük. De eltelt egy kis idő. És újra elkezdett romlani a kapcsolat mindenféle ok nélkül. Már nem számított hogy ki mit mond, mit tesz velem, pedig úgy gondolom semmi rosszat nem tettem ellenük. Vettünk egy házat azt újítgatjuk, de mire a végére érünk 1év biztos lesz. Nem tudom mit tehetnék, a férjem albérletbe nem akar menni. Igazából lehetőség sincs sok, ami lenne az is messze a munkahelyeinktől, úgy érzem sok sokmimdent megtettem a kapcsolatunkért és ennyit megérdemelnék, hisz már 3 éve itt lakunk, anyósék nem akarják hogy elmenjünk mert "minek" meg szerinte annyira életképtelenek vagyunk hogy nem fogunk tudni boldogulni a különéléssel sem. 3 éve lakunk itt, talán az első pár hónap lehetett jó.. azóta ilyen hangulatingadozások vannak folyamatosan. Egyszer normálisak utána nem. Mar bánom hogy ide költöztem, de nagy harag lenne abból ha elmennénk albérletbe. Tudom, hisz sógornőm elment albiba (ő is itt lakott egy ideig), és baj volt, baj volt az is hogy gyakran jart a családjához, mert "csavarog állandóan" .. nem hiszem hogy ezek normális dolgok, de csak én vagyok ilyen gyenge ember, hogy hagyom hogy ezt csinálják velem, közbe pedig tönkre teszem magam. Úgy gondolom nem tettem semmi rosszat hogy olyan bánásmódot kapjak ami nem jár. Próbálnak alázni (férjem ebből mit sem lát vagy nem akar látni) állandóan rosszak vagyunk, gonoszak vagyunk, élettelenek vagyunk. Megfordult a fejemben hogy nem akarják hogy itt lakjak, de akkor miért hisztiznek ha el akarunk menni?! Gyűlölnek, úgy érzem ok nélkül, fáj nagyon, és tönkre fogok menni. Mert minden napom erről szól, minden nap ezen örlődök.. hatalmas hiba volt ideköltöznöm... néha úgy vissza szólnék, de tudom nincs jogom mas házában osztani az eszet. Úgy érzem az is baj hogy élek. Köszönni nehezükre esik, úgy tesznek néha mint aki nem hallja. Kérdezek "miujság?" A lehető legflegmább módon "semmi" ha kivan takarítva, megvan főzve, kivannak mosva a ruhák, de 2 db tányér van a mosogatóba, akkor "senki nem képes észre venni a mosatlant". És egyszerűen olyan butának gondol anyuka, de le is néz, mivel nem olyan túl jó csaladi múltam van (nem az én hibámból) sokat sirtam miattuk, és fáj hogy olyan mintha a férjemet nem erdekelné. Nyilván nem panaszkodok neki soha, de ha elsírom magam megkérdi mi a baj elmondom és nem nagyon látok erdekeltséget.. fáj. Higy ilyenek velem.