Párom szülei minden hétvégére kitűznek egy új kirándulós helyet, én nem szeretnék menni, ez baj?
Van egy óvodás közös gyerekünk. Párom szülei részesei szeretnének lenni mindenegyes napunknak. Mindennap telefonál nekik párom munka után elmeséli hosszasan milyen volt a munkája, mindennap átmegy hozzájuk délután, mert anyós mindig főz, süt valamit amit áthoz, de olyan mennyiségét, hogy kb. Úgy érzem felesleges már nekem főznöm vagy sütnöm.
Ami még idegesít kicsit, hogy mindig azt szeretnék, hogy aludjunk náluk vagy hogy a gyerekünk hadd aludjon náluk, de én ebből nem szeretnék annyira rendszert, de persze mindig mindennap meg van nekünk ágyazva, ha esetleg ott aludnánk. Hétvégére meg mindig kitűznek egy helyet ahova együtt elmegyünk kirándulni. Egy várat, egy természeti helyet... nincs ezzel baj. Szeretek túrázni, de én annyira vágyom arra, hogy kimozduljak kicsit a párommal, hogy ne az legyen, hogy egész hétvégén a párom szüleivel legyek. Mert mindkét nap ott vagyunk. Ha épp nem kirándulunk akkor náluk ülünk vagy átmegyünk együtt a szomszéd nagymamájához páromnak.
Sokszor azt érzem, hogy párom sem szakadt még ki a családi fészekből és ő neki is van erre igénye és nem érti mikor kicsit magamban húzom a szám, hogy már sok néha nekem ez.
Az én szüleim sajnos elég messze laknak. Így három hetente megyünk hozzájuk csak. Viszont erre nagyon féltékenyek párom szülei. Versengenek párom szüleik az enyémekkel szinte, hogy náluk több és jobb program legyen, hogy az unoka náluk szeressen a leginkább lenni. Direkt vettek egy kis pónit!!! Tudom kb. Hihetetlennek tűnik, de így van... a kertbe már van hinta, lipityóka minden, amióta van gyerekünk.
Nem az a bajom, hogy szeretik az unokájukat és szeretnének minél több idöt vele es a fiukkal tolteni. Hanem pl. Az amikor anyós hangoztatja, hogy mi az hogy mi képesek vagyunk 3 hetente hozzám haza utazni, szuleimhez ugye. Es hogy akkor ott alszunk es hogy az mennyi idő és hogy a gyereknek mennyire rossz hogy utaznia kell, miért nem maradhat inkább ott náluk.
És tudjátok ilyenkor a sírás kap el. Hogy kb. Képes lenne tiltani, hogy én vagy a gyerekem és a szuleim, testvereim lassak egymást és csakis magára gondol, önző nagyon önző és ez nagyo nrossz nekem.
Mikor visszajovunk mindig mondják, hogy ugye milyen jó itt. Sokkal jobb itt, mint ott és hogy itt azért boldogabbak vagyunk, meg jobban szeretünk itt élni.
Ezt azert hangoztatják, mert másik megyében élnek szüleim és szüleim megyéjére nagyon negatívan gondolkodnak, csak mert az messze van.
Szóval sokszor a sírás kap el, mondom páromnak ő nagyon szereti a szüleit, hisz imádják őt szülei, sose szenvedett semmiben hiányt, hisz mindig kényeztették, szerették. Nincs ezzel baj. Meg azt mondja mindig, hogy csak nagyon szeretnek meg az unokát.
De ez nekem már fáj.
Szóval igazából péntek délutántól vasárnapig velük vagyunk 2 hétig, velük kirándulunk össze-vissza. És harmadik héten vagyunk szüleimnél + az út idő..
És már kicsit unom ezt, hogy állandóan nincs egy olyan hétvége mikor a párommal lehetek.
Úgy èrzem mindig ki kell elégítenem mindenki boldogságát! A páromét, a párom szüleiét, az én szüleimet. De én???? Az enyémet senki se nézi. Hogy én mit akarok.
Köszönöm a válaszokat. Igen, nem írtam, de várandós vagyok.
Nagyon szerettünk volna kistesót. Azonban sajnos nagyon megvisel engem most, sokat vagyok rosszul, sokkal érzékenyebb vagyok, mint régen az első gyereknél..
Ezért sokszor párom szerint emiatt is vagyok "hisztisebb".
Szeretem a férjem és szeretnék küzdeni értünk. Sokszor azt érzem, hogy lehet csak a várandóság miatt van ez a hisztim, de látom, tudom hogy nem emiatt, hanem csak kezd betelni a pohár.
Eleinte még elfogadtam, hogy nagyon családcentrikus a párom, de most már kezdem azt érezni, jó lenne, ha igazi felnőtt férfi lenne mellettem. Aki önálló. Mert ő rajta azt látom, mintha én nem lennék elég neki. Ha haza jön eszünk és már sokszor menne is anyósékhoz vagy szervezi hétvégére tesójával a programot, hogy együtt menjünk valahova és úgy érzem, mintha ezzel próbálná pótolni azt az időt, amit nem velük tölt nonsztop. Tehát a munkát, alvást és esetleg pár órácskát, amit velem tölt otthon. Tehát nem tudom, nem értem, talán sose fogom megérteni, mert nekem nem volt lehetőségem a szüleim közelében élni, így nem tudom milyen érzés. Én azt látom, hogy az ők családjukban, a rokonok is ilyenek. Az unokatesói páromnak! is minden héten lejárnak anyósékhoz. Egy két órára, de van hogy egy egész szombatra. Azt gondoltam ez tök normális és milyen jó, hogy itt ennyire összetartó a család...
Sokszor azt érzem, hogy én is össze-vissza beszélek és hogy kezdek belebetegedni. Szeretnék elmenni pszichológushoz, de félek, hogy nem tudna segíteni, félek felvállalni a problémáimat. Így egy anoním oldalon, ahol nem lát senki elmondom szívesen, hisz tudom semmit nem veszíthetek és nem láttok engem.
Ha személyesen látnátok biztosan nem gondolnátok, hogy nekem bármi bajom van, ezt én így nem mutatom ki. :(
Nagyon szégyellem a helyzetem. Szerintem mindenki azt mondaná nem cserélne velem:( Nem szeretném az ismerősi körömben sajnáltatni magam.
Egyszer keresztanyámnak meséltem, de azóta is bánom, úgy érzem mintha azóta sajnálattal tekintene rám és én utálom ezt az érzést..:(
válasza:Én már nem hiszek neked! Sajnos az egyik válaszoló a szádba adta a véletlen tévedésre a megoldást, hogy ja, terhes vagy. Valódi terhességnél kizárt, hogy ezt kifelejtetted volna!
"Szeretnék küzdeni értünk." Na ja. Mert az eddig rólad alkotott képünkből csak úgy árad a küzdőképesség! Ja, nem ...
Ui más valódi kérdés kiíróknak: a pszichológus tud segíteni. Az a szakmája.
válasza:Hát ez már nekem is gyanús, hogy valaki ennyire dagonyázik a saját bajában, és egy szalmaszálat se tesz keresztbe azért, hogy jobb legyen neki, pedig kapott nem egy tanácsot ...
Én ott kezdenem, hogy hétvégén elvinném valami programra a gyereket, aki az ÉN gyerekem, szóval anyósnak nem osztanék lapot a károgáshoz, hogy miért nem velük megyek.
Aztán hazamennék a saját szüleimhez. Bár ahogy a férjedről mega bugris csaladjarol írsz, ez nem fogja felnyitni a szemét, de neked talán jobb lesz ha kilépsz ebből a mocsárból. Ha borsodban tudtál munkát találni, pláne tudsz majd az ország másik végében, persze most a vírus miatt lehet hogy ez nehezebb.
Elmehetsz pszichológushoz, de amíg nem vagy hajlandó a panaszkodáson kívül semmi másra, addig penzkidobas. Én megértem hogy jól esik kiírni magadból, de ha nem lépsz akkor nincs sok értelme.
válasza: válasza: válasza:Azt úgy értettem, hogy párom tesójának a gyermeke sokat találkozik a miénkkel és ők, a gyerekek, akik szeretik az apóst, anyóst és párom testvéreéket, tehát az enyém is gyakran van ott az ők gyerekükkel.
És aztán, ha megszületik a gyerekünk, akkor nem szeretném elszakítani a gyerekeinket tőlük, csak már sajnos többes számba mondtam és így félre érthető volt. És nem szeretném, hogy tőlem elvegyék őket.
Azért nem említettem már az elején az egész történetnél a terhességemet, mert megfogadtam, hogy nem beszélek róla. Igazán az elején vagyok még. Nagyon félek, hogy elveszítem a babát, mert nagyon szerettünk volna kistesót és egyszer már volt egy vetélésem.
Köszönöm mindenkinek az egyöntetű válaszát. Majd időt fogok fordítani rá, hogy elmenjek pszichológushoz mindenképpen, csak ennyit tudok mondani, mert szerintem az én problémámat csak így lehet megoldani.
Köszönöm a tanácsokat, szeretném a témát itt és most lezárni, ha esetleg kíváncsiak vagytok és eszembe jut,hogy ideírjak majd félév múlva reagálok, ha lesz jelentős változás az életemben és hogy milyen irányú, mert sokan írtatok és igazatok van...
válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!