Ellenőrzésmániás okoskodóbb emberrel szemben ez az egyetlen megoldásunk párommal? Veszekedjünk üvöltsünk mire megérti vagy hazudjunk tovább hogy békénhagyjon?
Anyukája inkább apukája kevésbé. Szülei is együtt vannak. Beszélni nem lehet anyukájával mert nem érti meg pedig nincsenek gondok egyszerűen nem bírja befogadni hogy sok nekünk. Emiatt párom és én is rendszerint arra kényszerülünk hogy mást mondjunk mint ami van mert iszonyat amit művel ha megtudja az igazságot egyszerű dolgokról. Ha rajta múlna együtt kellene élnünk mert megőrül annyira hiányzik a fia de párom mondta neki hogy 2-3 hetente akar csak velük talizni. Valami megoldás erre van? Nagyjából 1 éve döntött úgy párom hogy nem hagyja hogy a kapcsolatunkat a kontrollmániás anyja tönkretegye így kevesebbet beszél vele. A nő különböző módokon próbál a középpontba kerülni mártír majd figyelmes kötözködő majd odaadó hullámzóan utána ellenőrizget engem a fián keresztül. Párom óriásiakat szokott füllenteni. Lehet javítani ezen vagy aki 55 körül jár az lehet demens vagy nárci? Valami jó megoldás mindenkinek?
Vagy csak "kussoljak" és örüljek hogy így áll hozzá párom? Tegyek valamit?
Igen megvan mi miatt írtátok hogy puha meg anyu kisfia a párom mert írtam hogy az anyja ellenőrizgetni próbálja és hogy én rendezgetem a fiát hogy mikor telefonáljon. :D ezen kívül semmit se hagy rendezgetni. Nem puha. Most gonoszság annak örülnöm hogy a nem szót mondja mindenre amit kitalál az anyja?
Pl: Szenteste. Igaz diákszerelemből lettünk komolyak. Nemrég költöztünk össze. De amikor még csak együtt se éltünk is velem volt szent este. Az anyja a földön fetrengett kb hogy miért nem ott vagyunk mindketten akkor miaz már. Aztán mondta hogy mert nem és letette a telefont. Tavaly szintúgy csak azért sem 24én mentünk. Volt hogy csak kérdezte sms ben hogy nem e lenne kedvünk menni a..tovább nem is olvasta visszaírta hogy nem jó nekünk. :D Valamit nagyon félreérthetően írtam. Erre az ellenőrizgetni próbálásaira valami megoldás van?
Nem demens. Vannak ilyen fiús szülők, akik boldogtalanok, és érzelmileg a fiukkal akarnak kompenzálni. Nem tudják elengedni, nem tudják értelmezni, hogy a fiuk felnőtt férfi, akinek magánélete van és már mindenben ú irányítja a saját életét.
Féltékeny rád. De nem konkrétan, lehetne a helyedben bárki.
Ne hazudjatok semmit.
Egyszerűen ne avassátok be a magánéletetekbe, csak olyan szinten, amennyire az elkerülhetetlen, hiszen mégis csak a férjed édesanyja.
Ha belekérdez bármibe, amibe nem akarjátok bekapcsolni, mert csak feszültségforrás, akkor kezdjetek el másról beszélni. őt beszéltessétek saját magáról.
Anyósom volt ilyen. De higgadt természetem van. Tereltem. Amikor mégis csak konkrétan rákérdezett dolgokra, akkor elhárítottam: "köszönjük, minden rendben, megoldjuk, anyuka".
Mindig voltak kész paneljeim, amikkel terelni tudtam, ha veszélyes vizekre, a mi magánéletünkbe akart evezni.
Apósom más volt. Vele remekül meg lehetett mindent beszélni, bónuszként korrekt volt, és ha kértük, hogy a mamának erről egy szót sem,
mert akkor kezdődik a beleszólás, vita, cirkusz, akkor olyan volt, mint a mély kút. Hallgatott.
3:23 köszönöm! Segíts mert bajban érzem magam. De van kiút. Mik ezek a beszédpanelek? Mi az a néhány terelő mondat ami bevált? Ez igaz féltékeny de nem rám hanem a nőre aki a fia párja. Jól fogalmaztál. És mivel én vagyok a fia párja tartósan így rám féltékeny. Ha a szomszéd Mariska lenne akkor rá lenne féltékeny. Arra féltékeny hogy miattam a fia nemet tud neki mondani. Az én kéréseim fontosabbak a fiának. A fia velem beszéli meg a napjait nem vele. Pontosan ezek miatt féltékeny és valahol gondolom belül emiatt haragszik rám.
Szóval aki félreértette és írta hogy anyás a párom meg puha kisfiú ő félreértette.
Ne bíztasd a párodat, hogy keresse őket. Egy trükk: minden kérdésre kérdezzen, kérdezzetek vissza. (Kötekedő kérdésre SOHA nem szabad válaszolni! Mert az mentegetőzés.)
- Karikás a szemed. - Miért kérdezed?
- Nincs jobb cipőd? - Miért kérdezed? Akarsz venni nekem egyet?
Vagy visszatükrözni felnagyítva.
- Karikás a szemed. - A tiéd is. Rettenetesen nézel ki. Beteg vagy?
- Nincs jobb cipőd? - És neked? Borzalmasan ocsmány a cipőd, hogy tudsz ilyent felvenni?
Előbb utóbb kellemetlen lesz neki, ha következetesen, állandóan csináljátok. Én már kipróbáltam, pár alkalom után leállt az illető.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!