Szerintetek ez még belefér vagy ez már sok anyós részéről?
Vigyázott a fiamra egy másfél órára. Nem sűrűn kérünk tőle ilyet, de most sajnos, így jött össze.
Mindent kiraktam, ami kellhet, elmondtam mi hogy legyen(mert még eddig 2x vigyázott az unokára, hisz ő elfoglalt, pedig 3 percre lakik tőlünk.)
Azzal fogadott hazatérés után hogy unatkozott és rendet rakott a nappaliban a kisasztalon meg virágokat locsolt meg port törölt a nappaliban. Hozzateszem 2 napja takarítottam.
Azt hittem ott menten hanyatt dobom magam. A férjem mondta hogy hagyjam.
Ez másnál is kiverné a biztosítékot?
Ezt miért csinálják?
Köszönöm a válaszokat!
Engem is hivtak meg bebicsősznek sógoromék!
Képzeld szívből mentem vigyázni a kislányra,mondhattam volna nemet is.
Elmentem,megkértek rá.
Nem nyúltam semmihez,néztem a tvt amig a kislány aludt.
Sógorom elmondta mi hol van.Azt nem mondta hol van a takaritoszer 😀
még én érzem magam szarul h nem takaritottam ki a lakásukat😀
basszus😃most mit gondolhatnak😔
A mai anyósok ne nézzenek, ne lássanak, ne csináljanak semmit és főleg ne merjenek szólni, mert a menyük úgyis mindent jobban tud!
De persze, ha a gyerekre kell vigyázni, akkor mégis legyenek kéznél, mert különben megint ők a rosszak.
Tegyék amit parancsol a menyük, ne többet, ne kevesebbet, mert különben megint ők lesznek a rosszak!
Ha úgy parancsolja a fiatalasszony ugorjanak, de ha nem hívják őket akkor ne merészeljenek menni!
Csak annyit áruljatok el kedves menyek, hogy akkor hogyan és miért kellett egy ilyen anyósnak a gyereke!
Mert, ha te a gyerekedet a te elveid szerint neveled, akkor az anyós is az ő elvei szerint nevelte a gyerekét.
Akkor mégis mit szerettél meg a gyerekében?
Nekem sem tetszene, mert ezzel azt sugallja anyós, hogy bizony "kosz" volt, és én milyen trehány vagyok... Gondolom anyósodnak ragyog a lakása. Ja, nem valószínű...
Ezzel a lépéssel azt jelezte neked, hogy ő jobban tud takarítani nálad. Gondolom más helyzetekben is szeret felülbírálni.
26-os hagyjuk mar ezt!!!!
Egy szulonek nem csak felnevelni kell a gyerekét hanem el kell tudni engedni is.
Ez lehet egy hosszu es fajdalmas folyamat,de minden szulonek elobb v utobb eljon az ido amikor mas fontosabb lesz a gyerekenek mint o.
Momentan en is kitudtam noni anyukam szoknyaja alol,elso a ferjem es gyerekem.
Elso sorban azt nezem mi a jo nekik.
Sose hagynam h allandoan itt logjon.Elvarom a szuleimtol h ertsek meg felnott no vagyok,van egy eletem van sajat csaladom.
Nekem irto nagy szerencsem van a szuleimmel mert nem idoben vagy penzben merik a szeretetemet.
Tudjuk h mindig itt vagyunk egymasnak,annak ellenere h par kilometerre laknak van h havonta talalkozunk.
De ha felhivom hogy fogorvoshoz kellene menni kepzeld szivesen eljon.
O sose fogta fel ugy ahogy te.
Hagyjuk mar ezt a ha kell a nagyi akkor jo,ha nem akkor nem jo
Miert van is vannak nagyszulok???
A kornyezetemben ott segitik a fiatalokat ahol tudjak.
Vigyaznak a gyerekre ha kell,elviszik hozzak ovodabol mindezt ugy h nincs ilyen rogeszme a fejukbe mint neked.
Sokaknak ez termeszetes dolog annak ellenere hogy nem nyaljak egymas feneket allandoan.
En se azert akartam gyereket h legyen aki mindig patyolgassa kicsi lelkemet,hanem azert hogy megkapja azt amit en nem kaphattam meg
Remelem egyszer talal egy feleseget akikkel imadjak majd egymast,lesz egy sajat csaladjuk.
Es az hogy en feledesbe merulok?ez az elet rendje
Akkor megyek ha hivnak,ott segitek majd ahol tudok,es ezert soha semmit nem akarok elvarni.
Aki gyereket vallal annak ezeknek eszebe kell jutnia.
Mert eljon az ido h a gyerekek kirepulnek,nem mi leszunk a legfontosabbak.élni fogják a sajàt életüket.
Ezzel nincs is probléma.Hiszen ezert nevelem fel.
Nem azért hogy én ugy segitek majd ha vissza is kapom.
A nagyszulo mondhat nemet is,nem kotelezo az unokara vigyazni sot làtnia sem kotelezo.
Nekunk is ezer millio dolgunk van es problemank van,megis megprobaljuk megoldani kulso segitseg nelkul.Hiszen nem azert van a csalad h droton rangassuk egymast.
Mi is ,szulok is,testverek is élik az életüket de ha baj van,ha segitseg kell rajuk szamithatunk.
Nalunk ez a természetes.
En se rugozok ezen h a hugom nem hivott fel 3 hete de ha baj van,beteg a gyerek es erte kene menni az ovodaba es tudja h en itthon vagyok akkor felhiv es megker.
Es nagyon szivesen segitek ha tudok.
Hiszen ezért vagyunk egymàsnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!