Ti rámernétek ilyen esett be bízni a gyereketeket az anyósra vagy apósra?

Először jól indult a kapcsolatunk, aztán egyre furább dolgokat kezdtek el csinálni. Folyton cseszegették a férjem, és nagy traumaként élték azt meg hogy vidékről felköltözött Pestre és munkát vállalt. Folyton azt mondogatják, hogy ez megviselte őket. Pedig szerintem tök normális ha valaki befejezte a tanulást utána elmegy dolgozni. Most hogy pedig jól keresünk, ezt vágják a fejéhez. Régebben többet jártunk hozzájuk, de ez idővel 0-ra csökkent, mert bármit beszéltünk meg velük és az elvileg nekik is jó volt, a végen mindig az ellenkezőjét csináltak, teljesen megbízhatatlanok. Nem rég meghalt a férjem öccse, ez mindenkit nagyon lesúlytott, de ők úgy csináltak, mintha a férjemnek ez nem fájna, és nem hiányozna neki az öccse, és azt mondják neki hogy nekik mekkora fájdalmuk van és neki pedig nincsen. És közvetlen ez a mondat után kijelentették, hogy egyébként ők nem ilyen mennyet képzeltek el maguknak.

Teljesen megbízhatatlanok, és semmi empátia nincs bennük. Amikor megszületett a kislányom, és egy hónaposan is találkoztak vele az anyósom kérdés nélkül kikapta a babakocsiból, amitől megijedt és elkezdett sírni, de nem akarta visszaadni, majd a férjem szólt rá erélyesebben hogy adja vissza a gyereket mert még is csak egy idegen a babának és nem fog nála megnyugodni. Bármit beszélünk meg, az biztos nem úgy fog történni. Én megbízhatatlannak tartom őket.

Azt hittem még az elején, hogy nem lesz gond és kijövök velük, de ez eléggé máshogy alakult... Baj, hogy nem akarom rájuk bízni?