Miért inkább anyós problémák vannak és nem após?

Én azt látom, hogy azoknak az anyósoknak van konfliktusuk a menyükkel, akik vagy egyedül nevelték fel a fiacskájukat, vagy boldogtalanok a saját házasságukban, így az egyetlen férfi az életükben, akihez ragaszkodnak, a fiuk. Ezért sokszor úgy viselkednek, mint egy elhagyott első feleség, a menyt pedig betolakodónak tekintik, aki semmiképp sem elég jó a fiacskájukhoz (hisz ahhoz csak ők jók).

Az apósokkal meg akkor van probléma, ha nem tudják elfogadni a saját fiukat, mert az nem felel meg az elvárásaiknak, bármit dönt a fiú, az szerintük csak rossz lehet, így elutasítják a fiú választottját is.

Persze vannak kibírhatatlan menyek is, azokat is lehetne taglalni.

Mert a nőkben még ilyenkor is mozog az anyai ösztön, az óvás, megszokta, hogy a gyereket terelgetni kell, stb.

Nagy összességében, tapasztalataim alapján azt mondanám ,hogy a férfiak általában "szrnak bele az egészbe". Ezt nem rosszindulatból mondom, nem rosszindulatból.

Elviszik a gyereket edzésre, megtanítja barkácsolni, elmegy szülőire meg hasonlók, de az anyja fogja aláírni az ellenőrzőt, az anya eteti, csomagol tízórait, mossa ki az edzőruhát, úgy általában gondoskodik, ezért jogot formál arra, hogy felnőttként is beleszóljon dolgokba illetve meggyőződése, hogy ő majd jobban tudja, mi kell a gyerekének... Míg apuka csendben elvan és azt csinálja, amit anya mond neki.

Nem tudok általános igazságot mondani. Nekem az anyósommal és az apósommal sincs bajom, feleségemnek viszont joggal van baja anyámmal, illetve joggal nincs baja apámmal. Anyám ugyanis kezdetektől fogva ellenséges volt vele, később persze látszólag mézesmázos lett, de én is átlátok a szitán. Emellett folyton bele akar szólni az életünkbe. Igazából ezt csinálta velem korábban is, csak most feleségemen is lecsapódik. Apám ezzel szemben türelmes, békés ember, nincsenek sajátos elvárásai a felnőtt gyerekeivel és párjaikkal szemben.

Ha kicsit mégis általánosítani szeretnék, szerintem alapvetően azért, mert ugyan sokan nem így látják, de ha a munkahelyeken nem is, az emberek magánéletében nőuralom van. Akkor is, ha mi férfiak sokszor elhisszük, ez nem így van. Az otthoni légkört, a családi, rokoni kapcsolatokat sokkal nagyobb súllyal határozzák meg a nők. A legtöbb anyuka legalabb tudat alatt nem akarja a gyereke feletti uralmat átadni a menyének. Az anyós-vej kapcsolat viszont ritkábban necces, mert eleve kisebb hatalmat gyakorolnak az anyukák a lányukon, mint a fiukon, emellett ami hatalmat mégis gyakorlnak, az meghosszabbodik a lányukon keresztül. Azaz míg a fiús anyuka hatalma gyengül az esküvőkor, a lányos anyuka hatalma csak erősödik.

Én főképp mártír anyósokat láttam a saját környezetemben.

Ezek a nők szerintem a gyerekre támaszkodnak vagy akarnak támaszkodni lelkileg, anyagilag, egyéb segítségben...

Azért ellenségesek, mert ha jön valaki, ugye élet rendje hogy kirepül a gyerek, elköltözik, családja lesz! De ha a nő "elviszi" a fiát, elveszi azt akin kiélhette magát nap mint nap mint anya, akire a lelkiterhet rátehette a gondjait, s így majd most felelősséget kellene vállalni magáért! Anyagilag is megszűnik és a többi módon a segítség.

Egy hamis illúzióhoz ragaszkodnak ezek a személyek szerintem, egy csinált világhoz amiben minden tökéletes, a gyerekért élő mártír szerepet veszik fel, akit midezért az áldozatért amúgy sajnálni kell! Mert ezt várják. S azért is sajnálni kell, hogy a csúnya gonosz menyjelölt jön és ebbe belerondít! Aki nyilván nem lehet olyan jó a fiának, mint ő maga az anyja! Csak azt felejtik el, hogy azért olyan a gyerek, mert a saját képére formálta. Azért a nagy hasonlóság az ételek szeretetében pl., mert az ilyenek a gyerekbe bele nevelik a saját szokásukat! Nem hagyják a gyereket kibontakozni, bizonyos szinten ráerőltetik szerintem a maguk dolgait. Aztán jön egy más közegből más szokásokkal jött ember, aki mutat új dolgokat a gyerekének, hogy lehet másképp is csinálni! Idővel lecsúszik az anyuka az első helyről.

Az én anyósom is ilyen kategóriás, volt időm tanulmányozni az ő agyát, ahogy csinálta a dolgait s ahogy első pillanatban az ellenfelet látta bennem, folyamatosan versenyzett velem. Mai napig meg vannak a praktikái ellenem, meg hogy a fia szemében minden ganajsága ellenére ő legyen a minta anyuka. Férjemet úgy nevelte (s ezt más anyósnál is láttam), hogy az anyja bármit megtehet, nem lesz következménye, mert a férjem mindent szó nélkül hagy! Nem kéri számon rajta azt sem amikor őt bántja. A taktika: folyamatos bűntudat keltés a gyerekben. Mindent amit tesz a saját gyereke ellen akár, mindent csak azért csinál, mert neki milyen rossz élete volt, van! S minden szenvedését a gyereke miatt vállalta be úgymond! Ő mindent csak a gyerek jólétéért tett! Persze ezt körmönfont meghatódott, könnyező szemekkel adja a gyereke tudtára, hogy ő mindent értük tett és most azért szar neki, mert feláldozta az életét! Vagy hát a későbbiekben sem jöttek össze a dolgai, amiért szintén sajnálni kell, mert szegénynek sosem jön semmi össze! Én nem sajnálom az anyósomat, mert világ életében másra támaszkodott igazából. Egyedül mindig is életképtelen volt, anyagilag is! Piszkos módon a gyerekére tette a terhet, hogy ő a saját életét megkönnyítse! Nem a fiáét, a magáét! Ez nem a fiáról szól, hanem saját magáról. Akkor kezdte elengedni úgymond a fiát, amikor talált másik anyagi segítséget, illetve a másik gyerekét emelte fel 100%-ban erre a szerepre - "akiért élni tud". Igaz, a másik gyerekére semmiben nem számíthat semmijen módon, de maga a gyerek szerep megvan, amiért (IS) mártírkodhat továbbra is....

Szerintem ezeket az embereket kezelni kéne.

A férfiak a problémákat sem úgy veszik fel, más beállítottságúak! Lazábban kezelnek dolgokat vagy homokba dugják a fejüket... S valóban pl. munkahelyemen is sok a nő, s látom hogy tudja ölni egymást némelyik... a férfiak ehhez képest összetartóbbak.