Büszke vagyok magamra, de hülyén érzem magam emiatt. Nyugtassatok meg, légyszi?

Az történt, hogy novemberben beállított hozzánk egy vadidegen nő egy dobozzal, benne négy kiscicával, kettőnek még a szeme is zárva volt. Egy "ismerős" küldte hozzánk, hogy mi majd felneveljük őket.:S Ez a vadidegen nő az utcán találta őket és nem tudott gondoskodni róluk.

Mit tehettünk volna, elfogadtuk őket és megtettem értük, amit tudtam, de nem igazán reménykedtem, hogy életben maradnak. 3-4 óránként cumiztattam, büfi, masszírozás, meleg vizes palackon aludtak egész nap. Még a munkába is vittem őket magammal. Egy hónapig egy dekát se híztak, inkább fogytak, pedig egyre többet ettek. Aztán hirtelen meglódultak a növésben és a hízásban is. Most 8 hetesek és az egyik már 47 deka!

Imádom a macskákat, nekünk is vannak és sok mindent megteszek értük, de ezt nem hittem, hogy fel tudok nevelni négy pici cicát. Lényegében életképtelenek voltak, mikor ide kerültek, ráadásul a hideg kőre tették őket egy szál dobozban. Ki tudja meddig fagyoskodtak ott, mire megtalálták. Mégis élnek és virulnak mind a négyen. Az állatorvos azt mondta "Hú, ez nem semmi."

Tudom, hogy ciki, de azóta olyan büszke vagyok magamra. És rájuk is persze, imádom őket, bár olyan rosszak, mint az égető tűz.:)

Nórika, Boglárka, Bogárka és az egy szem Kisfiú, tulajdonképpen túlélték a halálos ítéletüket.

Dilis vagyok, ugye?:)