Halál után temetés, vagy hamvasztás?
Sziasztok!
A feleségem macskája sajnos tegnap este elpusztult. Hiába vittük az ügyeletre, az orvos sem tudott rajta már segíteni (nem tudni mibe halt bele, ő sem tudta megmondani).
Ő volt az első közös állatunk és a feleségem nem tud dönteni, hogy temetést, vagy hamvasztást válasszon-e. Én nem igazán vagyok macskás, így nem tartom relevánsnak a véleményem.
Ti inkább temetnétek, vagy hamvasztanátok a cicát? Kinti-benti macska volt, 5 éve volt velünk és folyton a feleségem mellett sündörgött, még a számítógépe mellé is odafeküdt.
Én elásnám a kertbe, aztán tennék fölé egy bokrot.
Ha fagyott a föld, azt csinálnám ami olcsóbb.
Hamvasztás kb 30-50 ezer között.
Gyakorlatilag egy kegytárgyat csinálnak szegényből, bedobják egy ócska, kiberhelt műanyag olvasztóba, ahonnan majd kiborítják a maradék szeméttel együtt. :( Kb 2-3 órát égetik ott gázzal.
Én elkövettem azt a hibát, hogy segítettem a csajnak betenni a 14 éves kutyánkat ebbe a tákolmányba...
Odáig is sírva vittem el a kutyát, de a lány nem bírta el, ott szerencsétlenkedett vele a keresztúri úton.
Így én soha többet, köszönöm, inkább eltemetem mélyen a kedvenc helyükre, a kis játékaikkal együtt. :(
Én az állatorvosnál hagytam volna, hogy vitesse hamvasztani.
Kertünk nincs, a temetés így nem opció, az urna otthoni őrizgetése meg nekem bizarr.
Mi mindig eltemettük a macskáinkat, gyerekkorom óta sok macskánk volt. Mind kinti cica volt, de nagyon bújósak.
Részvétem a cica elvesztése miatt, kitartást a feleségednek. :)
Ha a temetés mellett döntötök, arra figyelj, hogy elég mélyen legyen (nem elég 10 cm mély gödör), illetve fagyott földet ásni nem egyszerű.
A hamvasztásnál mi nem kértük hogy megtartsuk, elbúcsúztunk ott tőle, a macskának amúgy se csak az a test volt, hanem amit rejtett, de az már elhagyta a testet. De lehet kérni úgy is, hogy haza vigyétek a hamvait, én nem tudom nektek ki segít, de nekem biztos nem segítene hogy ott van a kis urna.
Azért most nem mindegy hogy magadnak vagy egy macskáról van szó kedves 7-es.
Amúgy nem akarok érzéketlen lenni, de egy macskáról van szó. Ha kedves emlékek kötnek hozzá, akkor ássátok el a kertben és ültessetek oda egy növényt. Most már az ültetés nem opció. Megjelölitek hova lett elásva, és tavasszal mehet oda egy fa, vagy valami cserje.
Nekünk sok macskánk volt egy időben és mindet elástuk.
Kedved 8-as, csak mellékesen említettem meg. Sajnálom hogy nem mindenki egy tirpák, aki az út széli gödörbe kaparja be az állatkáját. Nem egy nagy összeg a hamvasztás, mondjuk aki parizellel meg whiskassal eteti a drágáját annak biztosan 100 forint kiadás is érvágás.
Nálam családtag a macska. Olyan mint egy ember, sőt jobban szeretjük sok embertől. Hamvasztást kap majd, mert a jobbik verziót érdemli ő is.
Köszönöm szépen az eddigi válaszokat.
Én inkább kutyás vagyok. Amikor meghalt egy kutyánk mindig elástuk a kert végében (van egy kisebb földterületünk gyümölcsös, veteményes). Valahogy engem jobban megnyugtatott a tudat, hogy szabadban "pihen", eggyé válik a természettel. De a kutyáink mindig is szerettek a szabadban szaladgálni, egy macska nyilván más.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!