Túl tudnátok tenni magatokat azon, hogy a gyerek bántotta a macskát?
Adott egy rokon kislány. 11 éves. Én személy szerint hiába rokon, ki nem állhatom, mert borzasztó elkényeztetett, hisztis, erőszakos mindenben (persze, szülei hibája is, bevallom, őket sem kedvelem annyira, de őket azért el lehet viselni néha-néha).
Én egyedül élek, nincs gyerekem, viszont van egy hosszú szőrű cicám. Mióta megvan folyamatosan mindenféle indokokkal hárítom, hogy jöjjenek látogatni, de áprilisban kifogytam, feljöttek, mikor pont a környéken jártak (egyébként messzebb laknak, másik városban).
Már a legelején többször elmondtam a kislánynak, hogy finoman, kedvesen nyúljon a cicához, de úgy nyomogatta, mint valami plüsst. A szülei csak kacarásztak, hogy de aranyos a cicával meg fotózgatták. Már itt is tiszta ideg voltam tőle, de gondoltam csak nem maradnak sokáig.
A cérna akkor szakadt el, mikor elindultam a konyhába, hogy hozzak nekik valamit, a cica jött volna utánam, a kislány belemarkolt a szőrébe és konkrétan visszarántotta olyan erővel, hogy a macska is belenyikkant, soha nem is hallottam még ilyen hangot kiadni. Az összes önuralmamat összekapargatva nem pofoztam fel a gyereket, a cicát viszont másik szobába zártam és hiába hisztizett, nem engedtem, így hamar el is mentek.
Ma délután rám csörgött anyuka, hogy a környéken járnak, feljönnének a mosdót használni, meg kicsit cicázni. Mondtam, hogy mosdóba jöhetnek, de a cica el lesz zárva, úgyhogy ha emiatt jönnének, akkor felesleges. Rám nyomta a telefont, nem is jöttek. Azóta írt egy üzenetet, hogy éretlenül viselkedek, hogy haragszom egy gyerekre és kicsinyesen megfosztom az élménytől. Gondolom panaszkodott, mert egy másik rokon is írt, hogy valamennyire megérti, de azért egy órát kibírna a cica.
Ti mit gondoltok? Igazából a gyereket semmiképp nem akarom a cica közelébe engedni, akkor sem, ha mindenki velük ért egyet, csak most már kíváncsi vagyok, hogy tényleg belőlem lett e túlféltő macskás alak.
Tudod, egy 11 éves gyerekkel már egész jól el lehet beszélgetni. Pl az első látogatásnál megmondani neki, a cicád a nyugodt simogatást szereti, és, ha elege van, hagyni kell elmenni. De lehet pl cicajátékot adni a gyerek kezébe, ha a te cicád szereti az ilyen játékokat.
Ki tudja, annak a gyereknek mikor volt egyáltalán alkalma macskával játszani? Mutatta-e valaha valaki, hogyan kell bánni az állatokkal.
Viszont úgy olvasom a kérdésedből, hogy nem igazán vagy a szüleivel sem valami jó kapcsolatban:
" bevallom, őket sem kedvelem annyira,"
Akkor megoldva az egész. Nem tartod velük a kapcsolatot, akármilyen rokon is.
Jaaaj milyen szornyuseges dolog.
Az a kislany egy szornyetef,bortonbe kellene zarni.
Szegeny cica,nagyon meghizta a szoret? Remelem voltal allatorvosnal,ki tudja milyen belso serulesei vannak,soot meg a trauma is…
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!