Kezdőoldal » Állatok » Macskák » Túl tudnátok tenni magatokat...

Túl tudnátok tenni magatokat azon, hogy a gyerek bántotta a macskát?

Figyelt kérdés

Adott egy rokon kislány. 11 éves. Én személy szerint hiába rokon, ki nem állhatom, mert borzasztó elkényeztetett, hisztis, erőszakos mindenben (persze, szülei hibája is, bevallom, őket sem kedvelem annyira, de őket azért el lehet viselni néha-néha).


Én egyedül élek, nincs gyerekem, viszont van egy hosszú szőrű cicám. Mióta megvan folyamatosan mindenféle indokokkal hárítom, hogy jöjjenek látogatni, de áprilisban kifogytam, feljöttek, mikor pont a környéken jártak (egyébként messzebb laknak, másik városban).


Már a legelején többször elmondtam a kislánynak, hogy finoman, kedvesen nyúljon a cicához, de úgy nyomogatta, mint valami plüsst. A szülei csak kacarásztak, hogy de aranyos a cicával meg fotózgatták. Már itt is tiszta ideg voltam tőle, de gondoltam csak nem maradnak sokáig.


A cérna akkor szakadt el, mikor elindultam a konyhába, hogy hozzak nekik valamit, a cica jött volna utánam, a kislány belemarkolt a szőrébe és konkrétan visszarántotta olyan erővel, hogy a macska is belenyikkant, soha nem is hallottam még ilyen hangot kiadni. Az összes önuralmamat összekapargatva nem pofoztam fel a gyereket, a cicát viszont másik szobába zártam és hiába hisztizett, nem engedtem, így hamar el is mentek.


Ma délután rám csörgött anyuka, hogy a környéken járnak, feljönnének a mosdót használni, meg kicsit cicázni. Mondtam, hogy mosdóba jöhetnek, de a cica el lesz zárva, úgyhogy ha emiatt jönnének, akkor felesleges. Rám nyomta a telefont, nem is jöttek. Azóta írt egy üzenetet, hogy éretlenül viselkedek, hogy haragszom egy gyerekre és kicsinyesen megfosztom az élménytől. Gondolom panaszkodott, mert egy másik rokon is írt, hogy valamennyire megérti, de azért egy órát kibírna a cica.


Ti mit gondoltok? Igazából a gyereket semmiképp nem akarom a cica közelébe engedni, akkor sem, ha mindenki velük ért egyet, csak most már kíváncsi vagyok, hogy tényleg belőlem lett e túlféltő macskás alak.


2021. júl. 10. 19:10
1 2 3
 1/28 anonim ***** válasza:
19%

Megbocsátanám és elmagyaráznám neki, hogy ez fáj a cicának, legyen vele kedvesebb 🙂


17l

2021. júl. 10. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/28 anonim ***** válasza:
95%
Én sem engedném.
2021. júl. 10. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/28 anonim ***** válasza:
93%

Dehogy engedném, és fel is pofoztam volna! Először a gyereket, aztán ha hőbörögnek, a szülőket is! Majd elmagyaráztam volna, hogy számomra a macskám fontosabb, mint nekik a kölykük (hiszen nem nevelik semmire, csak tartják) és ha ő bánthatja az én családtagomat, akkor én is bántani fogom az övéket.

Nem te vagy a hibás, ők a kretének!

2021. júl. 10. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/28 anonim ***** válasza:
40%

Csak a szokásos válaszvadász provokatív kamu. Én amúgy a macskák pártján állok, és ha ilyen eset megtörténne, azonnal és örökre ajtót mutatnék a vendégeknek.

Kedves 1-es, egy 11 éves lány már nem idióta.

2021. júl. 10. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/28 flora08 válasza:
93%
Teljesen jól tetted, ne érezd rosszul magad. 11 éves, nem kisbaba! Értenie kéne már, hogy egy állattal nem így bánunk. A szülők szégyellhetik magukat, ha nem képesek ezt megtanítani neki. Sértődjenek meg nyugodtan, nincs igazuk.
2021. júl. 10. 19:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/28 anonim ***** válasza:
89%

Nyilván igazad van. Nekem jópár állatom van, ha valahogy oda keveredik hozzánk gyerek, akkor nehézkesen engedem meg, hogy hozzányúljon, de mindig jó vége volt. Olyan pici gyereket, akivel nem lehet megértetni, hogy ne cibálja, nem engedek oda. Aki már megérti, azzal tisztázom, hogy hogyan szabad. Ez a már megérti kategória a kb. 3 éves egyébként. És ez alapján sosem volt gond, mindig nagyon szépen, finoman nyúltak hozzá, és egyik gyerek sem volt rámenős, nekem se kellett még csak rászólnom sem egyikre se.

Ha egy 11 éves gyerek ilyen, miközben egy 3 éves már megérti a helyzetet, akkor ott súlyos gondok vannak. Valószínűleg tényleg a szülőknél kezdődik a probléma, főleg, ha így állnak hozzá, hogy megfosztod egy élménytől...a 11 évest? Wtf? A 3 évesnek ja, egy élmény, lehet életében nem látott még közelről macskát.

Az alapján ahogy írsz, nem fogod te ezeket az embereket hiányolni az életedből. Meg a macska se.

2021. júl. 10. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/28 anonim ***** válasza:
98%
Én biztos rákiabáltam volna, hogy "ne bántsd a cicát!!!", amikor húzta a szőrét. És elmondtam volna, hogy az előbb is nyomkodta, nem ara van a macsaka, hagyja békén.
2021. júl. 10. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/28 anonim ***** válasza:
25%
Én nyugodtan megmutatnám neki hogy simogassa a macskámat, azzal csak nagyobb kárt teszel hogy ordítozol a gyerekkel mert ő is érző lény. Remélem vegán vagy mert hús üzemben dolgozok tudom mit csinálnak ott. ;)
2021. júl. 10. 19:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/28 A kérdező kommentje:

4-es: Tudom, hogy szoktak feltenni ilyen provokatív kérdéseket, de ez sajnos igaz és nem kevés fejfájást okoz nekem, akárhányszor felmerül. Nem baj, ha nem hiszed el, csak gondoltam reagálok rá. Ha kamu lenne kicsit kiszíneztem volna.


Sajnos más témákban is elég nagy szakadék van köztem és a többi rokon közt felfogásban, szóval ezért is akartam feltenni a kérdést.

2021. júl. 10. 19:29
 10/28 anonim ***** válasza:
91%

Nekem kutyámnal volt ugyanez. Barátságos németjuhász, felültek a hátára meg ilyenek. Mindig csak tűrte. De volt a rokonságban Az a gyerek, akit soha többé nem engedek semmilyen állatom közelébe. 10 éves lehetett, megpróbált felülni a hátára, mert a 4 éves felülhet, akkor ő miért ne. Odébb ment a kutya, mert tudta, hogy nem bírja el, de a gyerek követte, ugrált rá. A végén már a magaságyásról vetette rá magát szerencsétlen kutyára. Egy ilyen idős gyerek kb 30 kiló, a kutya csak kicsivel több, megnyekkent szegényem. Soha nem ugat, csak, ha valami baja van, így jelez nekem. Aztán meg rámondták, hogy milyen agresszív. A másik, meg az, hogy majdnem megölte, mert csokit akart adni neki, a szerencse, hogy meg van tanítva, hogy csak tőlem fogadhat el ételt.


Höbörögjön a szülő, ne érdekeljen, fontosabb az állat, mint a gyerek 1 órányi boldogsága. Ilyen idősen már tisztába kéne lennie azzal, hogy hogyan kell az állatokkal bánni. A macskákat meg különösen érzékenyek az idegenekre (enyém is hagyja, hogy nyúzzák, de láthatóan nem szereti). Cicázni vigyék máshova a kölyküket

2021. júl. 10. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!