A szüleim szerint a lovam tönkre teszi az életemet, mit tegyek?

Kedves kérdező!

Én is az eladást pártolom, mivel 'az idő minden sebet begyógyít'. Mielőtt lepontoznátok és elküldenétek a csudába, megosztanék veletek egy történetet.

Az első lovamat 10 éves koromban kaptam. Kedves, fakó félvér volt, makacs, mint egy öszvér, de lássuk be, a színe ellenére elég csúnya. Szilajnak nevezte el az első gazdája, a színe miatt, és mert csődör volt. Mindennél jobban szerettem, nyolcvanszor minimum estem róla, az edzőm segítségével én és egy másik lány lovagoltuk be, mikor fél évvel az elhozása után négyéves lett. Eleinte rettenetesen ment, de szép lassan, a tizenharmadik születésnapomra, mikor már három éve voltunk "együtt", kantár és nyereg nélkül képes voltam irányítani, sőt, 150 cm-s termete ellenére 120 centis akadályokat ugrani. (Persze max 1x vagy 2x ugrotta át verőhiba nélkül, de akkor is dagadt a mellem a büszkeségtől). Olyan volt, mintha a fiam lenne. Bugyuta kis csődör, hatalmas szívvel, és olyan észjárással, amit sosem fogok megérteni. Ha jókedve volt, engedetlenül viselkedett, rúgott, ágaskodott, elrohant, de amikor bal lábbal kelt fel, mindent megtett, hogy hamarabb befejezzük a munkát. Úgy ment, mint a kisangyal. Tizenöt évesen 170cm magas voltam, és még nőttem, de szerencsére Szilaj elég erős csontozatú paci volt, könnyedén elbírt, a magasságom nem jelentett problémát. Terepre jártunk, játszottunk, és hat díjugrató versenyen (60-100 cm) is részt vettünk. És ekkor, mikor minden a legtökéletesebb volt, az apukám elveszítette az állását, és mivel anyu nem dolgozott (az öcsémmel volt otthon), közölték, hogy nincs más megoldás, el kell adnunk Szilajt. Majdnem hat évig voltunk együtt, és az a hat év tökéletes volt. Hisztit rendeztem, kiabáltam és annyit bőgtem, mint még soha, de Szilajnak mennie kellett, nem tudtuk eltartani. Két hónapig kerestem neki a megfelelő gazdát, míg végül találkoztam egy lánnyal, akire rá mertem bízni. Ő Nyíregyházán élt, én Komárom környékén, egyszóval elég messze tőlem... De a lány eljött, kipróbálta, megszerette, és megígérte, hogy vigyázni fog rá élete végéig. Én pedig végignéztem, ahogy az utánfutó kikanyarodik az én gyönyörű-csúnya lovacskámmal, aki máris új gazdája zsebét böködte, csemege után kutatva. Azóta három év telt el, és két éve egy fjord félvér kancám, Szelíd vidít fel a rossz napjaimon. Kéthavonta látogatom Szilajt, aki kövérebb és egészségesebb, mint valaha, egy tágas legelőn tölti a napjait vagy tíz másik ló társaságában. Sajnos kiherélték, így nem lehet Szelíd-Szilaj csikóm, de a tudat, hogy a lovamnak jó dolga van, megnyugtat, és persze amúgy is az én önfejű, és rettenetesen rakoncátlan lovam köti le minden szabad pillanatomat, aki egyáltalán nem olyan szelíd. Egyszer már találkoztak is Szilajjal - a színük majdnem ugyanolyan, csak méretbeli különbség van egy kicsi, Szelíd majdnem 160 centi magas -, és egy csodálatos napot töltöttünk el együtt. Egyszóval, még mindig nagyon fáj, hogy Szilaj, életem első saját lova már nincs velem, de hazudnék, ha azt mondanám, nem vagyok boldog. Szelíd kedves és aranyos, rettenetesen ugrik, de nagyon lelkes. Azt hiszem, Szilaj mindig hiányozni fog egy picit, de bízom abban, hogy élete végéig tartani fogom vele a kapcsolatot, már amennyire ez lehetséges. Ránézek, és tudom, hogy boldog az új gazdájával, akinek már a húga is beszállt a Szeretgessük agyon Szilajt projektbe.

Kérdező, én az eladást pártolom, mint már írtam, de jól válaszd meg, kinek adod el a lovadat, ha teheted, először nézz szét a környéken, hogy nem kell-e valakinek, hogy neked ne kelljen majd 4 órát utaznod, ha látni szeretnéd. Nagyon örülnék, ha jól alakulnának a dolgaitok.

Az a baj, hogy a "tartsd meg, soha ne lovagold többet, hanemidomítsd földről" dolog nem csak úgy megy, kevesen értenek hozzá az országban, és ezt meg még inkább el lehet rontani, ha valaki komolyan gondolja, akkor olyan segítség kell hozzá, ha nincs a közelben, akkor az illető heti 1-2× járjon le hozzá, kiszállási díjjal, mindennel... A futószárazásban is tovább kéne lépni ekkor, az nem állhat csak jármódok váltogatásából, de ezt is tanulni kéne, mert nem csak úgy megy, hogy majd lesz valami... Így pedig ezt figyelembe véve jobban jár, ha eladja, és vesz egy hozzá jobban illő pacit, bár előtte jobb, ha bő egy évet hagy a szervezetének a regenerálódásra.

A másik, ami viszont járható út, hogy vesz egy egyes kocsit, és segítséggel bekocsizza a lovát - fogathajtásban, akadály-, vagy távhajtásban akár eredményesek is lehetnek, ha igazán elkötelezi magát.