Ti feladnátok a lovaglást azért mert egyszer leestetek egy bizonyos lóról? Mit gondoltok azokról akik ez miatt abba hagyják?

A félelmeket nem mindig könnyű leküzdeni. Én évekig imádtam bringázni, tavasztól-télig ahova csak lehetett, azzal mentem. Majd egy oltári nagy bukás után, több hét kórház és néhány műtéttel a hátam mögött, az elmúlt 14 évben nem ültem kerékre. Valószínűleg nem is fogok már.Gondolom lóval ugyanígy lennék.

Nekem a félelem. 8 éve lovagolok, mindenem a lovaglás, a lovak. Pár éve a lovardába került egy új ló, csodaszép hófehér lipicai mén, mindenki imádta, mert szép, de iskolalónak akarták használni, de nem mertek rá gyereket ültetni, mivel nagyon ijedős, szaladós. Én a lovardában dolgoztam, segítettem, cserébe lovagolhattam, de az oktató mondta meg, kire ülhetek, így mindig a lipicaira kellett ülnöm. 3 alkalomból 3x tett le, először ahogy felszálltam, másodszor 10 perc után, harmadszor fél óra után. A harmadiknál elegem lett, megfogtam, lenyergeltem a lovat, és egy szót se tudtam szólni csak sírtam. A lovardába továbbra is kijártam, heti 3-4x segítettem, dolgoztam, de felülni nem mertem. Fél év után elégelte meg az oktató, közölte, hogy ha ennyire nem adom fel, embereljem meg magam, és üljek fel. Kiegyeztünk, hogy a legszelídebb, kezdőknek való futószáras lóra felülök, kapaszkodok és futószáron sétálok. (Előtte vágtáztam, ugrottam, nagy profi nem voltam, de lényegesen előrébb voltam ennél a szintnél) Aztán mikor már ott ültem, elindította a lovat ügetésbe, én hisztiztem kiabáltam, sírtam, de csak ügetnem kellett mert hajtotta, a szár meg a nyakára volt tekerve. Aztán lecsatolta a futószárat és a kezembe adta a szárat, és közölte, hogy akkor most egyedül. Levegőt alig kapam úgy sírtam, hogy nem tudom nem akarom félek, és tényleg féltem, de azt mondta, vagy én indítom el, vagy ő csap alá az ostorral. Úgyhogy 20 percig lovagoltam egyedül, aztán elmentem egy edzőtáborba, hogy újra összeszedjem magam, biztosabb legyen az ülésem, és 3 hónap múlva visszamentem, és felültem a ménre. Ha akkor nem egyedül vagyok ott, és nem dolgozok, hanem fizetős lovas vagyok, ezt nem csinálhatta volna meg velem az oktató, sosem ültem volna vissza. Így viszont azóta is lovagolok, folyamatosan fejlődök, és semmilyen lovon nem félek már, nem is értem, hogy gondolhattam, hogy nem ülök fel, de akkor ott elhatalmasodott rajtam a félelem, hogy a kiugrik a ló nem tudom megfogni, és hihetetlenül féltem, pedig tényleg arra a lóra ültetett fel, aki a négyéves gyereknek elmegy, csak bekattant az agyamban, hogy nem tudom 100%osan kontrollálni a lovat, és leesek megint, és nem akartam, szerintem másokkal is ez történhet.

4. vagyok, nem írtam, de előtte és utána is többször estem, azok után sose féltem ennyire. Nyilván megijedtem, de visszaültem, mentem tovább. Az a 3 esés egy hét alatt, az tett be, mert úgy este mindig, hogy kiszaladt alólam a ló, és ez ijesztett meg, hogy nem tudom kontrollálni. Ha azért estem le, mert bakolt, vagy mert nagyobbat lépett vágtában, vagy mert voltizsáltam, sosem féltem, mert az én bénaságom miatt estem le. Attól az eséstől féltem, mikor a ló kibújt az irányításom alól.

Igazán durvát még nem estem, nem is szeretnék. Csúszni csúsztam le a lóról, sőt, korábban, "jó lovardákban" idejekorán elengedés miatt gyönyörűen kontrollt is vesztettem. Mit ne mondjak, mikor újra elkezdtem lovagolni - mert abbamaradt pár évre, de nem a félelem miatt - akkor igenis paráztam. Vinnyogtam, ha lendületesebben ment a ló. És az 1-2 lecsúszásom után is remegtem. Mikor először próbáltuk a vágtát futószáron szétestem és majdnem sírtam a félelemtől. De minden héten mentem töretlenül és szépen lassan kezdtem megnyugodni. Mikor először elengedtek, azt hittem, ott halok meg. Aztán, mikor először mentem osztályban, szinte láttam magam előtt, ahogy a lovak összerúgnak én leesek és meghalok, mert megtaposnak. A vágtapróbálkozásnál ugyanez volt. Mindig bennem volt a "Mi lesz ha..." felteszem a rossz élményeimnek köszönhetően. Aztán idővel ez elmúlt. Az osztálylovaglás sokat segített. Mikor rájöttem, hogy igenis kell és tudom kontrollálni a lovat, nem meghalni kell a hátán, ha megbotlik vagy megijed. Nem mondom, néha még most is megijedek. De már egyre jobb és jobb lesz a dolog, egyre inkább elhiszem, hogy képes vagyok rá és én irányítom a dolgokat. A félelem brutális dolog, egy apróságtól is olyan félelem költözhet belénk, hogy tényleg csak a bajra számítunk. Ezért nem hinném, hogy meg kéne vetni bárkit is, bármennyit edzett előtte. A kérdés csak az, hogy képes-e valaki legyőzni a félelmét. Mert szerintem nem azok az igazán tökösek, akik vagánykodnak, hogy ők bármilyen lovat megülnek és röhögnek, ha leesnek és letolják, hogy mi lesz velük, hanem sokkal inkább azok, akik képesek legyőzni a félelmüket és nem adják fel. Nem attól lesz bátor valaki, hogy maga alá kéri a helyi rodeó császárát és fejjel megy a falnak.

letojják nem letolják, csak fáradt vagyok :)

Ha rajtam múlna,akkor nem hagynám abba. Ha a Lovam dobna le,akkor se. Én inkább megérteném őt. Én a Lovamat SOHA és semmiképpen se hagynám cserben. Sajnos nincs Lovam,de szeretnék :) Azt gondolom az olyanokról,akik egy kis esés miatt abbahagyják a Lovaglást és cserbenhagyják a Lovakat,hogy olyan puhányok,mint a fene :D És nézzék meg a Suttogó című filmet és gondolkodjanak el mindenen. Sosem szabad feladni.