A minap elhunyt egy hölgy, mert kutya szétkapta. Nem az első, hogy harci kutya megtámad olyat, aki nem bántotta a kutyát. Nem kellene a Pitteket, Amsztaffokat tiltani?
Én nem tiltanám. Nevelés és odafigyelés kérdése. A környékünkön pont egy 8 éves amstaff az a kutya, amelyik amint meglát a kis bichon kölykömmel egyből játszani hívja. Hátracsapott fül, égbe emeli csóválja a farkát miközben az első két lábára "fekszik" és ugrál. Míg más csivavák meg nekünk jönnek vicsorogva.
Szomorú az eset, de a kocsikat se tiltjuk be azért mert vannak akik száguldoznak és felkenődnek egy fára, vagy frontálisan belemennek a szembejövőbe.
"Magánterültre minek megy be valaki, ha kutya is van a gazda meg nincs a közelben?"
Nekünk is van olyan ismerősünk, akiket a távollétünkben is beengedünk, mert megbízunk bennük, nincs ebben semmi kirívó. Az is lehet, hogy csak ott dolgozott maszekban (takarító, bébiszitter), ki tudja mi lehetett az oka. Annyira azért nem elképzelhető, hogy a család távollétében valaki bemenjen egy udvarba.
Én úgy olvastam hogy annak a kutyának ott voltak a kölykei, és valószínűleg emiatt volt felspanoltabb állapotban. Lehet le leszek pontozva, de én ilyen körülmények mellett, (saját terület, kölykök stb) nem altattam volna el a kutyát, mert ő egy állat, és csak az ösztönei miatt csinálta. Egy pincsi is valószínűleg ugyanígy nekiment volna a néninek, az már más hogy akkor túlélte volna.
Egyébként szomszédomnak van egy 8-9 éves amsztaffja és egy tündéri kutya, ráadásul kivétel nélkül pontosan hallgat a gazdájára.
Nekem egy kistestű kutya kapta el úgy a bokámat, hogy műteni kellett, de nyilván ennek nincs hírértéke. Többször megverték az előző "gazdái" ezért azthitte meg akarom rúgni, amikor lendítettem a lábam (labdába akartam belerugni mellette). Nem akartam, de ő azt hitte, Kiváltottam nála ezzel egy félelmi reakciót. Én voltam a hibás, nem a kutya. Azóta voltak vele suliban is. Hetente többször találkozunk, nagyon bújós, mindig jön egy kis simiért.
A kutyatartást "jogosítványhoz" kötni viszont jó lenne. Egy tanfolyamot elvégezni mielőtt valaki kutyát vállal, illetve egy alap engedelmességi vizsga letétele. De nem élek álomvilágban, ez nem fog megvalósulni.
Szerintem kéne tiltani.
Nem a kutya a hibás hanem a gazdája de olyan kevés az az ember aki normálisan foglakozik velük.
Ha nem is tiltani de a tartásukat, ellenőrizni vagy feltételekhez szabni.
Nyilvan ez nem fog megtörténni...
Sosem a kutya a hibás!!
Egyébkent magát az állattartást nagyon szigorú feltételekhez szabnám.
Kutya macskát is.
"Azért az nonszensz, hogy én félve lépegessek, nehogy a szomszéd kutya félreértsen valamit, aztán ha elharapja a torkom, mert ő azt hitte támadok, akkor még én legyek a hibás."
Azért az nonszensz, hogy ha vaddisznó van az erdőben, akkor én félve lépegessek, nehogy a vadkan félreértsen valamit...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!