Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Szerintetek is túlzás, vagy...

Szerintetek is túlzás, vagy ti is hasonlóan cselekednétek?

Figyelt kérdés

A helyzet: egy szobás lakásban élek a kutyámmal. Nagyon össze vagyunk nőve. A fekhelye az én ágyam mellett van közvetlenül, így tudunk mindketten nyugodtan aludni, egymás közelségében.

Karácsonyra hazautazunk a szüleimhez, szintén panel, ők viszont nem kutyások, és csak az előszobában lehet a kutyám, beljebb nem engedik. Ez egy 2,5m x 1m kis helyiség. Itt semmi másra nincs neki helye, csak hogy feküdjön a fekhelyén egész nap. Voltunk már így otthon pár napot, most viszont 2 hetet leszünk ott.

Bár én gyakran leviszem sétálni őt ilyenkor, hogy mozogjon, és ne unatkozzon annyira, de mégsem túl jó neki egy olyan kis helyiségbe kizárva, míg a lakás többi pontján zajlik az élet. Nagyon egyedül van szerintem. A másik meg, hogy az éjjelt is rosszul viseli, mert ő akkor is ott van kint, én pedig bent alszok a szobában az ágyamon. Hallom mindig, hogy sírni szokott utánam, este is, reggel is, és folyton csak fészkelődik, nem tud mélyen elaludni. Érthető, hogy rosszul viseli, mert itthon mindig mellettem alszik. Szóval ott kb. 0-24ben egyedül van, és ezt nem szeretem. Napközben próbálok vele is lenni minél többet, de még ez is kevés. EZért gondoltam, hogy akkor most mellette fogok aludni az előszobában, egy külön matracon. Így leglább este együtt lehetünk, így mindketten nyugodtabban alszunk.

A szüleim viszont nagyon kiakadtak, mikor ezt beadtam nekik, mert hogy megfázok (hűvös az előszoba), meg milyen szégyen már hogy a földön alszok a saját otthonunkban, mit gondolnának mások, stb...

Hát mondom: de mások honnan tudnák meg? Nem kell elmondani senkinek, ha nekik ekkora szégyen ez... Túlzásnak tartják, és nem normálisnak, amit csinálok, szerintük bediliztem. Szerintetek? Miért olyan irreális "vágy" ez? Szerintem nem kéne beleszólniuk, hadd döntsem már el én, hogy hol alszok, őket ez miben akadályozza? Annyira túldramatizálják, pedig nem olyan ördögtől való dolog ez. Csak annyit tudtam nekik mondani, hogy "ti ezt nem tudhatjátok", sosem volt még állatuk, úgyhogy nem ismerik ezt a kapcsolatot, ami kettőnk között van.


Ti mit mondotok, hülyeség és irracionális, amit tervezek, vagy teljesen érthető és egyetértetek velem?

Őszintén!


2018. dec. 12. 22:30
1 2 3 4 5
 21/45 anonim ***** válasza:
23%

Egyértelműen a kutyámat választanám és nem a szüleimet!


Ha lebetegszem, a ktyám ápol, ha megszorulok anyagilag, a kutyám segít, ha lakhatási gondjaim lesznek, akkor is a kuty...ja nem, keverem, anyámék lesznek a segítőim.

Ráadásul, a kutya ott van egész évben, a család meg 2 hetet se kapjon? Nem tud vizelni? Add be panzióba, kap egy katétert és megoldva.

Ha lesz egy szerelmed, de nem engedi oda a kutyád, akkor szakítasz?

Ha lesz egy álláslehetőséged, egy álom meló, akkor inkább nem vállalod, ha sokat kell utazni és nem viheted a kutyát?


Kutyád lesz/lehet másik, de szüleid nem!

2018. dec. 13. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/45 anonim ***** válasza:
70%

A szülők úgy fogadnak el ahogy vagyok kutyástól. Ha nem kell a kutya, nem kellek én se. 2 hétig egy értelmes embert nem zavar bent a kutya, hacsak nem egy XIX századi jómunkásember.


"Ha lesz egy szerelmed, de nem engedi oda a kutyád, akkor szakítasz?"


Nem kerülök olyan emberrel komoly kapcsolatba, akivel eltérő értékrenden vagyunk.

2018. dec. 13. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/45 anonim ***** válasza:
74%

Őszintén szólva, én nem vinném ilyen helyzetbe a kutyámat. Nem azzal van probléma, hogy nem mehet be mindenhova vagy nem alhat mellettem, azzal van probléma, hogy az a kis előszoba neki kb. olyan, mintha egy börtöncella lenne. Nulla inger, nulla mozgási lehetőség, egy számára idegen helyen, egy csomó stressz.

Nem hiszem, hogy olyan sok időt tudsz vele eltölteni ilyenkor, hiszen nyilván azért mégy oda, hogy a szüleiddel legyél. Ahhoz, hogy viszonylag nyugodt lehessen ilyen körülmények között, minimum egy alapos kifárasztás szükséges lenne, de stresszmentes körülmények között. Elgondolkoztató, hogy vajon nincsenek-e arrafelé foglalkoztató panziók például, ahol a kutyákat nem csak "tartják", hanem élményekben is részesítik, feladatokat adnak neki stb.

Arra is lehetne gondolni, hogy van-e a közelben olyan szálláslehetőség, ahova lehet menni kutyával. Mert akkor együtt alhatnátok éjszaka, nappalra meg ki lehetne próbálni valami ilyen foglalkoztató helyet. Akár ha van olyan, csak pár órára, így veled is lenne, és amikor éppen nincs veled, akkor sem egyedül lenne bezárva egy kis helyen. Mert 2 hét ilyen körülmények között nagyon hosszú, egy stresszesebb kutyának akár az egészségére is kihathat negatívan.

Szóval jobban át kellene ezt gondolni, és tervezni. Én megértem, miért jutott eszedbe a kint alvás matracon, nekem is eszembe jutott volna a helyedben, de arról nem vagyok meggyőződve, hogy ez meg fogja oldani a problémát.

2018. dec. 13. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/45 A kérdező kommentje:

Köszi az eddigi válaszokat.

Szerencsére egy szuper kutyusom van, nem szokott hisztizni otthon, mindig szépen nyugodtan fekszik a kis helyén. Tudja, hogy ott az a szokás. Csak este viseli rosszul, hogy nem alszok mellette. Mindig keres.

De napközben nagyon sokat sétáltatom és lefárasztom.

Már most 3adjára megyünk haza, tehát nem ismeretlen neki a hely, és egyáltalán nem látom, hogy stresszelné. A többi családtag is néha foglalkozik vele.

Azok a válaszolók félretettek, akik szerint a kutyámat választom a család helyett. Hiszen pont értük megyek haza, nem a kutyám miatt. Szóval nem úgy kell elképzelni, hogy egész nap csak az előszobában gubbasztok mellette, a családomat meg letojom. Úgyhogy nem értem, hogy szerintetek miért megy a család rovására az, ha a kutyával is foglalkozok, mikor otthon vagyok, és nem csak velük.

Az is téved, aki szerint a kutyám mindig itt van, a szülők meg nem. Ugyanis a kutya idős és szívbeteg, ki tudja mennyi időnk lehet még együtt. Nem akarom elvesztegetni.

A szüleim meg még néhány 10 évig biztos élni fognak. Tehát velük még elég időm lenne. De ha nem, az sem a kutya miatt van, hanem mert külföldön lakom és messze tőlük.


Ja, katétert nem szabad használni a fertőzés veszély miatt, így is gyakran van bakteriális hólyag gyulladása. Különben meg ahhoz is érteni kell, egy panzióban sincs arra kiképezve a személyzet.

De mondom, külön válás szóba sem jöhet.

A máshol alvás meg még rosszabb, mintha otthon lennék. Egyrészt, még azért is fizetni kéne (állatbarát ismerősöm nincs), plusz mert akkor még folyton ingáznom is kéne otthon és a szállás között, így még többet lenne egyedül a kutyám.

2018. dec. 13. 13:59
 25/45 A kérdező kommentje:

Azt visszautasítom, hogy neveletlen lenne a kutyám. Nem tudom, melyik másik kutya tűrné el, ha ilyen kis helyre teszik, és egy mukkot sem szól érte.

Engem nem vigasztal, hogy lehet majd még kutyám. Sosem érdekelt.

Mert ő igazi, once in a lifetime kutya számomra..

2018. dec. 13. 14:03
 26/45 anonim ***** válasza:
17%
Valld be, hogy szerelmes vagy a kutyádba.
2018. dec. 13. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/45 anonim válasza:
13%

#20-as te beteg vagy!

#21-essel teljesen egyet értek, a kutya nem egyenértékű a szüleiddel, gyerekeiddel! Aki az állatát választaná, az remélem egyedül marad örökre a kis kedvencével, aki csak azért van vele mert nincs más választása! Mert ösztönlény! Mert te adsz neki enni és kész! Szeretem az állatok, szuletesemtol kezdve mindig volt valamilyen allatom, de tudom hol a helyük! Gyerekemnel pl egyik állat sem lesz fontosabb! Soha! Akinek meg igen, készüljetek fel rá hogy egyedül fogtok megoregedni. Szar lesz majd ha a szüleitek vagy a gyereket azt fogja mondani ha segítség kellesz nektek, hogy hát ott a kutya segítsen ő, hisz őt választottad. Ja hogy csak egy állat? Hát ez van. Mert igen kérdező, választottál. Kutya miatt nem mentél előző években haza, szerinted szuleidnek hogy esett ez? Az összes ilyen felfogású kutyatulajdonos már atesett a ló másik oldalára. Eszem megall az ilyen emberektől, komolyan. Hova korcsosult el a világ. És még a szüleid a hülyék, akik nem értenek emg téged. Mintha te annyira megértenéd őket, vagy még akarnád érteni őket. Nem, inkább lesz.. rod őket, és karacsonyozol kettesben a kutyával. Gratulálok. És a többi hasonló felfogású kutyatulajdonosnak is. Aztán csodálkoztok hogy a kutyán kívül nincs senkitek. Bátyám is osszejott anno egy ilyen lánnyal, kutya volt a mindene. Szerette a lányt így sokáig tűrte, hogy a kutya simán bemastik hozzájuk az ágyba miközben osszebujnanak, és persze hogy nem volt kizavarva. Nem is tartott sokáig a kapcsolata, egy ilyen nővel nem lehet normális jövőt tervezni, gyereket stb. A kutya a minden.

2018. dec. 13. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/45 A kérdező kommentje:

Utolsó, tényleg nem értem mi bajod.

Ki mondta, hogy választanom kell közülük? Ezt sokan írtátok, és még mindig NEM értem, miért. Akkor lenne választás, ha nem mennék haza, hanem itt maradnék csak kettesben a kutyámmal. De nyilván azért megyek haza hogy velük is legyek. Szóval nem is ez volt a kérdés.


A kérdés az volt, hogy túlzás-e a földön aludnom azért, hogy a kutyámnak és nekem jobb legyen? A szüleimet ez akasztja ki, hogy miért nem az ágyamban alszok, nem pedig az, hogy a kutyával foglalkozok helyettük. Úgyhogy egyértelmű (számomra legalábbis), hogy az hogy hol alszok, semmiben nem befolyásolja a velük töltött idő minőségét és mennyiségét. Mert hát olyankor ők is csak alszanak. XD

2018. dec. 13. 15:35
 29/45 A kérdező kommentje:

Szóval néhányan nagyon mélyen belementetek, a szülő-gyerek kapcsolat egyáltalán nem is tartozott bele a kérdésbe, nincs is hozzá senkinek semmi köze.

Csak arra voltam kíváncsi, hogy ki mennyire tartja ésszerűnek és elfogadhatónak a kutya és a magam érdekében hozott döntésemet.

2018. dec. 13. 15:37
 30/45 anonim ***** válasza:
12%
Oké, de mit csinálsz, ha a gyereked kórházba kerül? Oda sem viheted be. Vagy ha olyan melód lesz, hogy napokig nem mész haza és nem is viheted?
2018. dec. 13. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!