Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Most akkor tenyésztővel vagy...

Most akkor tenyésztővel vagy szaporítóval volt dolgom?

Figyelt kérdés

Nemrég vettünk egy kiskutyát. Fajtatiszta, egészséges kutyus, 8 hetesen hoztuk el, oltási bizonyítvánnyal és - életkorának megfelelően - egy parvo oltással és féreghajtva. Az eladó csak két fajtával foglalkozik és rendezett szép körülményeket láttunk, három élénk, boldognak látszó kutyusból hoztunk el egyet. Kérdezte, hogy hová kerül majd, javasolt pár dolgot, hogy mivel etessük, mire figyeljünk, stb. Mondta, hogy nyugodtan hívjuk, ha kérdésünk van. Azóta cseperedik, egészséges, játékos, minden rendben van vele, ahhoz az állatorvoshoz járunk vele, ahova a tenyésztő is vitte, az állatorvos sem mondott rosszat az illetőről.

Ellenben mikor elmentünk a kutyusért, az anyakutyát nem láttuk (igaz, nem is kérdeztünk rá), nem kaptunk törzskönyvet, sem szerződést az eladásról. Számlát adott volna, de nem kértünk. Nincs csipelve a kutyus (bár 8 hetesen nem tudom, hogy szokták-e). Az is feltűnt, hogy azóta egy két héttel később született alomból is árul kutyusokat az illető.


A kutyusnak jó sora van, szeretjük és gondoskodunk róla, csak szeretném tudni, hogy most tenyésztő vagy szaporító az illető, esetleg valahol a kettő között?



2018. aug. 9. 09:43
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
90%

Egy tenyésztőt csak egyetlen dologról ismerhetsz fel: törzskönyvet ad. Igazit.


Jó, nem teljesen erről, hanem a kutyák tartási körülményeit is figyelni kell, kiállítások, szűrések, ne legyen egy helyen mondjuk 14 kutya.. Nem feltétlenül azt kell nézni, hány kupája van a falon.

Az ár sajnos már nem referencia, néhány kutyát megkapsz tk nélkül, szaporítótól is 100 ezer felett.

Saját példám: én pl 75 ezerért vettem hobbikutyát tenyésztőtől, rendezetten papírozva van, semmi baja sincs.


Szerződést mindig kell kapnod, és csak chippel vehetsz kutyát is. Ha be van oltva, ha nem, az a minimum, hogy chipet tesz bele, mert le kell jelentenie MEOE felé, hogy alom született, ez lesz a kutya azonosítója élete végéig ott is. Gondolom ahonnan van ilyeneket nem tesz, szóval ha mondjuk felelősségteljesen szaporít (szűrések rendben, számlát ad), akkor sem tenyésztő.


Illetve nézd meg, milyen tápot ajánlott. Ebben az évben a Royal, az Acana, a Josera és a BARF a legajánlottabb az összes többi közül. Van benne gabona? Mennyi kilója? Vajon ő is azzal etet? Milyen beltartalma van még a tápnak? Szaporító nincs annyira otthon ebben.

2018. aug. 9. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:
79%

11-es válaszolónak igaza van, de annyit azért hozzátennék, hogy ha ezek látszólag mind rendben vannak, akkor sem teljesen biztos, hogy felelősségteljes tenyésztőről van szó. Egy ismerős divatosabb fajtát akart, szűrt, tenyészszemlés szülőktől, törzskönyvvel. Ott hagyott a kölyökért egy csomó pénzt, másfél éves korában kiderült, hogy ilyen-olyan betegségei vannak, kezelték, műtötték, de nem élt sokáig. Utólag derült ki, hogy a "tenyésztő" trükközött a papírokkal. Igaz, ez egy eset volt, a harmincezerér' a csomagtartóból szaporítóknál valószínűleg sokkal gyakoribb az ilyen. Na nem a törzskönyvvel trükközés, hanem a betegség.

Szóval bármilyen gondosan választ kölyköt valaki, belefuthat ilyenbe. Főleg, ha először van ilyen helyzetben. Úgyhogy nem hibáztatom a kérdezőt és remélem, hogy a kutyával hosszú, egészséges és boldog életük lesz!

2018. aug. 9. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:
44%

Azonnal kellett olcsó kutya... Értem, ez mindent megmagyaráz...

De sosem fogom megérteni. Internet van, azt beírni a google-be, hogy "felelős kutyatartás" kb 10 másodperc. Vagy ennél is gyorsabban kellett kutya?

2018. aug. 9. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim ***** válasza:
100%

Hát szaporítók mindent eladnak.

Az a baj nem azt a fajtát kapod amit szeretnél.

Szapitól olcsó kutyát venni ugyan olyan lutri mint menhelyről kihozni!


Ismerek több olyan embert akik nagyon megszívták.


havanese-nek vett 20 kg-os golden mix (lakásba)

fehér pominak vett, szamojéd mix 20 kg körüli lett szintén lakásba.


6-9 kg os yorki mixekről nem beszélek akiket mini yorki néven futottak.


Ha az anya kutyát nem láttad az baj. Valószínű vmi jó kis keveréket vettél olcsón.


Menhelyi kutyánál kiszámítható mekkora lesz. Amelyik kölyök kutya 3-4 hónaposan 0,5-2 kg az felnőtt korában sem lesz túl nagy.


Egy nagy testű kölyök 3-4 hónaposan már 10-15 kg körüliek.

2018. aug. 11. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 A kérdező kommentje:
Most 11 hetes a kutyus és 1,9 Kg-ot mértünk az állatorvosnál és otthon is, szóval akkor csak nem fog hatalmasra nőni...
2018. aug. 14. 08:58
 16/17 anonim ***** válasza:
100%

Még egy infó, ami nem hangzott el:

"ahhoz az állatorvoshoz járunk vele, ahova a tenyésztő is vitte, az állatorvos sem mondott rosszat az illetőről"


Azok a szaporítók, akik nagyüzemben nyomják, sokszor megállapodnak fű alatt az adott állatorvossal, részesedésért persze. Sokszor így hamis papírok készülnek, mintha meglettek volna az oltások, szűrések, akármi... vagy szimplán vizsgálat nélkül leigazolják, hogy persze, minden szuper a kölykökkel, külföldi szállítmány esetén kiállítják, ami kell, stb.

Szóval önmagában ez nem jelent semmit, hogy a doki nem mondott róla rosszat. :)


Viszont az alapján, amit írtál, hogy mennyire rendezettnek tűntek a körülmények, nem gondolom, hogy nagyüzemi szaporító lenne, akitől vettétek. Persze, ettől még nem érdemel dicséretet, de önmagában az, hogy oltva, féreghajtva hoztátok el, nem volt bolhás, rosszkedvű, nem letört, akármi, ez már egy jó jel. Sok a hiányosság (pl. a chip esélyesen azért maradt ki, mert ha minden kiskutyát chippeltetne törvény szerint, akkor el kéne számolnia velük - így gyaníthatóan nem adózik pl...), de ez nem zárja ki, hogy amúgy a kutyákra odafigyelt.

Szóval, ha úgy tűnik, hogy a kutyuval minden rendben, fejlődik szépen, akkor kár ezen aggódni. Idősebb korában a szűrések hiányában lehetnek örökölt betegségei, de ez nagyon sok mindentől függ, előre kár rágörcsölni, a kutyu már megvan. :)

2018. aug. 14. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 A kérdező kommentje:
Most 8 hónapos a kutyus és azóta sincs semmi baj. Szép, egészséges és élénk. Mondjuk oda is figyelünk rá, hogy jó tápot kapjon és foglalkozunk vele sokat.
2019. febr. 6. 11:28
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!