Műtét utáni első kötéscsere mikor aktuális?

Ha szabin vagy, esetleg segítene, ha elutaznál pár napra. Előző hozzászóló vagyok. Két kutyámat vesztettem el már, egyik sem volt könnyű, és utána egyik esetben sem bírtam otthon megmaradni. Minden rájuk emlékeztetett, és a hiányra. Az első alkalommal nem volt másik kutyám, majd belebolondultam, első kutyám volt, 14 évesen kaptam, kvázi vele nőttem fel. Igaz az, hogy egy ideig nem kell új kutya, de ez az "egy ideig" mindenkinél más és más. Nálam 4 hónap volt, szeptember 9-én ment el, és január 7-én jött a másik kiskutya. De én tudtam, hogy nem bírom kutya nélkül, amióta eszemet tudom, mindig is kutyát akartam, 14 év volt, mire lett, és utána sem bírtam sokáig nélkülük. Igen, voltak bennem kétségek is, felmerült a kérdés, hogy "elárulom" ezzel a másikat, de rájöttem, megtanultam inkább, hogy az ilyen érzések mindig felmerülnek, természetesek. és nem, nem árulom el. Az új kutyában őt is szeretem.

Az új kutyussal egészen különleges kapcsolatom lett. Azt mondják, bár minden kutyát szeretünk, mégis van egy, aki valamiért különleges. Nem volt tökéletes, de nekem az volt. Amikor megbetegedett, még nem volt nagyon idős, alig 7 éves, és tudtuk sajnos a végkimenetelt. tudtam, hogy az ő elvesztését nem bírom ki, még egyszer nem bírom ki azt, hogy volt kutyám, és azután nincs. Hoztunk mellé egy nagyobbacska kölyköt, amíg még elég jól volt. Csak lassan romlott az állapota, igazából másfél évig viszonylag kevés tünettel, utána lett rosszabb. Mikor őt elveszítettem, akkor a másik kutya, aki egyébként rokona is volt, nagyon sokat segített, mert vele foglalkoznom kellett, nem az volt, hogy üresen bámulok magam elé a nap 24 órájában, hanem tennem kellett. De a hiány még ugyanúgy ott volt azért. Ő májusban ment el, és utána augusztusban jött az új kutyus, 3 hónap telt el. Picit még korainak éreztem, de valószínűleg csak 1-2 hónapon múlt, és a nagyobbik kutyámnak is nagyon hiányzott a társ.

Van egy barátunk, neki pont ugyanabban volt beteg az idősebbik kutyája, mint nekem az előző. Neki is volt mellette egy másik kutya, ő most 2-2,5 év után hoz mellé egy új kiskutyát, de nála ez inkább külső körülményeken múlott, hogy hamarabb nem lehetett. Mióta ismerem, még nem láttam olyan boldognak, mint amióta ezt az új kutyust várja.

Az ember, mikor elveszít egy kutyát, egy darabig ösztönösen tiltakozik ellene, hogy másik kutya jöjjön, mert körülötte még minden az elveszített kedves társ helye. De aztán elkezd az ember nézegetni kutyás képeket az interneten. Elkezd megakadni a szeme egy-egy gazdikereső kutyuson. Egyszer-egyszer talál olyat, ahol picit megdobban a szíve. Aztán egyszer majd belevág, lehet, hogy külső hatásra, mert éppen akkor látja meg a kidobott kutyust, akinek gazdi kell, vagy más miatt. A lényeg, hogy ez egy természetes folyamat, mindenkinél más időbe telik.

Most borzasztó, tudom, mert ismerem az érzést. Idővel jobb lesz. Légy erős, és ne feledd a szép és boldog pillanatokat. Ezek nem tűnnek el. A kutyusod sem szűnik meg létezni, addig egész biztosan nem, amíg emlékszel rá, te és a családod is. Közhelyként mondják, de igaz: a szívetekben él.

Előző vagyok, csak most olvastam a válaszod. Igen, ezek a dolgok pontosan így mennek. Aztán majd kialakul minden szépen a maga tempójában. Ne félj attól, hogy a szívedre hallgass, hogy mikor tudsz tovább lépni bármerre, azt te fogod a legjobban tudni.

Kívánok minden jót neked!