Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Domináns fiatal -3 éves-...

Domináns fiatal -3 éves- kutya, nagy családban, miért viselkedik így az egyik családtaggal nemrég óta? CSAK TAPASZTALT kutyatulajdonosok válaszát várom!

Figyelt kérdés

7 hónapos korában került a kutya hozzánk, már akkor is látszott, hogy nincs híján az önbizalomnak. Többedik kutyánk, de az hamar kiderült, hogy az eddigiek közül bizony ő a legkeményebb dió. 4 gyerek plusz házaspár a család tagjai. A gyerekek mind általános iskolás korúak. Nagyjából mi ketten sétáltattuk, foglalkoztunk vele a leginkább, egy idő után elkezdett a férjemmel minket kóstolgatni, először a férjemet, pl. nem akarta odaadni a labdát, botot. volt, hogy 10 percet kellett várni rá, hogy letegye. Ez lehet, hogy egyeseknek fura, hogy miért nem hagyjuk rá, de aki így gondolkodik, attól inkább nem várok választ, mert mi sosem hagytunk rá kutyára semmit utasítást, amit nem hajtott végre. Pláne domináns kutyánál az ilyen nagyon nem mindegy. Aztán egy idő után rájött, hogy hiába próbálkozik a férjemnél. Aztán jöttem én, velem is ugyanezt csinálta. Amúgy mindenben szót fogadott, de látszott mindig is, hogy azért az ő fejében ott van a határozottság, habár a fajtáját tekintve "gép"-nek nevezik, neki mégis van egy határozott elképzelése a világról. Úgy értem ezt, hogy ez egy olyan kutya, hogy ha tapasztalatlan kezek közé került volna, hát bizony az egész családot ő irányítaná. S most jön a lényeg. 4 gyerekből kiszúrta magának az egyiket, de nem a legkisebbet, aki 7 éves, és nem is a legidősebbet, aki 15. Ő foglalkozott a legtöbbet a gyerekek közül vele, és neki is van leginkább érzéke a kutyákhoz, nagyon érdeklődő is, kutyasuliba is mindig jönni akart velünk stb. Nevelésben leginkább részt vett, foglalkozott vele, tanította. A lány egyébként 12 éves, tehát azért bőven gyerekről van szó. S pár hete mondta a lányom, hogy a kutya megmorogta. Először nem akartam elhinni. Jól kikérdeztem a lányomat, s elmondta, hogy odament a kutyához és elkezdte megsimogatni. Persze nyilván emiatt meg is lepődött, meg rosszul is esett neki, tehát abbahagyta a simogatást. Aztán megkértük a gyereket, hogy ott előttünk csinálja meg ugyanezt, és mi is hallottuk, hogy morogta. Na akkor a férjem alaposan megfegyelmezte a kutyát. Utána hetekig nem csinált ilyet, de aztán megismétlődött. Természetesen olyankor történt, amikor sem a férjem, sem én nem voltunk ott. Aztán azóta az van, hogy a lányomat nem akarja észrevenni. Namost van ennek folytatása, hogy utána mit tanácsoltunk a gyereknek, és van is egy gondolatom, hogy vajon miért viselkedik így a kutya, de nem akarok valamennyire tapasztalt kutyásokat befolyásolni, aki meg igazán ért hozzá, úgysem befolyásolható,és van egy határozott elképzelése a történetről. Arra szeretnélek kérni Titeket, hogy írjátok le, mit gondoltok, de csak azok véleményét várom, akik nem csak tv-ben láttak kutyát, és nem első kutyások, akiknek könnyen kezelhető kutyájuk van és csak vaktában találgatnak!

Nagyon szépen köszönöm, hogy elolvastátok, várom a válaszokat!

Ja és mégegy, légyszíves ne vitázzunk! Aki ki van bukva azon, hogy fegyelmezzük a kutyát, ne írjon, hanem görgessen tovább, én is így teszek, amikor azt olvasom, hogy fifikét csak simogatni kell akkor is, ha a hónom alól vicsorog.


2017. aug. 30. 09:13
1 2
 1/19 A kérdező kommentje:
Javítok, nem 3 éves, márciusban volt 2. Tehát 2 és fél éves.
2017. aug. 30. 09:23
 2/19 anonim ***** válasza:
0%

Mekkora kutya? Elbírja a lányod?

Ha igen, amikor morogni kezd döntse a hátára és ne engedje felkelni, ameddig meg nem nyugszik.

2017. aug. 30. 09:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 A kérdező kommentje:
Nem bírja el. 40 kiló és a marmagassága 74 cm.
2017. aug. 30. 09:52
 4/19 anonim ***** válasza:
40%
A kutya próbál dominálni, keresi a helyét a "falkában". Előszőr a férjednél próbálkozott, majd ment lejebb a rangsorában, de nem a kor alapján. A 12 éves foglalkozott vele a legtöbbet, utánad ő van a sorban. Nem tudom, hogy hogy nevelitek a kutyát, de meg kell vele értettni, hogy ő van "legalul". Pl ha mentek be a házba, akkor ő jön utoljára, ételt akkor eszik amikor ti engeditek neki ( sokan kirakják egész napra a tálban a kaját), kanapékra és ágyakra ne menjen fel vagy egy szóval le lehessen zavarni. A gyerekeknek is rész kell venniük a nevelésben. Esetleg egy szakértő segíthet. Viszont soha nem lenne szabad 10 éven aluli gyereket kettesben hagyni kutyával, a gyerek mozgása prédáraszerű lehet, a legjámborabb kutya mellett is megtörténhet a baj
2017. aug. 30. 10:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:

Szuka vagy kan kutya? Ivaros?

Egyébként szerintem is próbálja átírni a falkasorrendet. Milyen körülmények között morogta le a lányod? Pihent a kutya, vagy mit csinált?

2017. aug. 30. 11:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 A kérdező kommentje:
Sziasztok, köszi az eddigi válaszokat. A kutya ivaros és kan. De még ebben az évben ivartalanítását terveztük. Nekem is olyan gondolatom van, hogy utánunk a lányunk következik, a többiek viszont a kutya számára egyértelműen alatta vannak, anyósom meg a legvégén, mert őbelőle abszolút hülyét csinál a kutya, de meg is érdemli. Mindjárt folytatom, csak elfelejtettem, milyen kérdés volt még.
2017. aug. 30. 11:27
 7/19 A kérdező kommentje:
Olyat egyébként SOHA nem engedtünk meg neki sem és semmilyen kutyánknak, hogy bármilyen bútorra felmásszon, és kaja sincs előtte, egy nap egyszer kap enni, kivéve egy napot, amikor pedig nem kap. És azt sem úgy, hogy kiveri a kezemből, hanem addig nem nyúlhat hozzá, míg azt nem mondjuk. Legelőször egyébként akkor morogta meg-és ez először számomra érthetetlen volt-, amikor a lányom hazajött az egy hetes táborból. Olyan volt első pillanatban, mintha elfelejtette volna, hogy Ő is a családhoz tartozik, dehát ez képtelenség, viszont akkor is fura volt, hogy miért pont akkor, amikor egy hetet nem látta... és akkor és a következő alkalommal is az történt, hogy a lányom odament megsimogatni a fejét. füle mögött, azt hiszem. De miután ez már többször történt, azt tanácsoltam a lányomnak, hogy soha ne Ő menjen oda a kutyához simogatni, hanem előbb hívja oda magához. S amikor a kutya megy oda hízelegni, ne vegye észre. Most épp ott tartunk, hogy a lányom levegőnek nézi, és addig ne is foglalkozzon vele egyáltalán, amíg a kutya eleped azért, hogy észrevegye. Konok dög, mert ugyanezt átvette a lányomtól, és ő is üvegnek nézi a gyereket! De kitartunk! Van egy másik kutya is, direkt simogatja a lányom-azt gondoltam, hogy majd akkor ő is odamegy sorakozni és nem, továbbra sem érdekli, hogy a lányom a másikat simogatja és őt nem!!! Most várunk.
2017. aug. 30. 11:34
 8/19 anonim ***** válasza:
Ha ivaros kan akkor az ivartalanítás elvileg megoldnaná a helyzetet
2017. aug. 30. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 A kérdező kommentje:
Némileg igen. De attól még kemény fejű marad, csak talán kicsit lenyugszik. Utána is nevelni kell, szóval nem attól várom a megváltást, viszont remélem, valamennyit könnyít majd a helyzeten.
2017. aug. 30. 15:29
 10/19 anonim ***** válasza:

Jól tettétek, hogy megfegyelmeztétek.

Én azt csinálnám, hogy a "gyerek" a közelben (simogatás, játék) legyen jutalom. Minden apró pofátlanságot tiltanék, azt is, ha odébb tolja egyiküket vagy rámenősen hízeleg és csak akkor foglalkozzanak vele a gyerekek, ha ti is ott vagytok és akkor is valami jóhoz kösse a gyerekeket. Ha pofátlan, rászólni és kizavarni a "falkából". Nekem ugyan csak 15 kilós a kutyám, de jó nagy önbizalma van és hajlamos a pofátlanságra, állandóan be kell szabályozni sajnos.

2017. aug. 30. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!