Fogadtatok már örökbe bántalmazott kutyát?

Az,hogy rendelkezned kell bizonyos kutyás tapasztalattal.Különben nehéz hónapoknak éveknek nézhetsz elébe.

Nyilván egy kölyök,fiatal kutyánál nem vészes. De 2-3 éves kutyát akit tényleg bántalmaztak,vertek stb. Ha tropa a lelke akkor hosszú rehabbal lehet helyre tenni. Ehhez pedig vmennyi kutyás tapasztalat kell.

3 éves volt, mikor jött, az már 6 éve volt.

Nem volt rövid idő, míg a bizalmába férkőztünk, seprűnyelekkel és egyéb nagy és hosszú tárgyakkal máig sem érdemes a közelében babrálni, de azért egészen kivirult a nálunk töltött évek alatt. :) Egy teljesen idegen még így sem tudja megsimogatni, de már rövidebb idő a bizalmába férkőzni bárkinek, mint anno nekünk volt.

Nekem is bántalmazott kutyám van, őt verték is, éheztették is..stb..

Nehéz ügy, igazából tényleg kell egy kis tapasztaltság, hogy könnyebben leküzd akár a félelmet, akár a bizalmatlanságot, akár az agressziót.

De minden nehézségekkel teli perc megéri a "pénzét", mert egyszerűen hihetetlen, hogy mennyire ragaszkodók ezek az állatok.

Igazából az összes menhelyi kutyára jellemző az, hogy nagyon ragaszkodnak a befogadójához. Bár vannak kivételek, akik nagy önbizalommal vannak megáldva, de a legtöbb kutya annyira vágyik a szeretetre, hogy minden embernek örök hűséget fogadnak, aki a kennelbe benyúlva megsimítja a fejüket :)

Nekem is ez a tervem, de egyelőre nincs meg hozzá a megfelelő háttér, viszont itt egy sztori:):

Keresztanyumék házának előző tulajának volt egy keverék kutyája (ha elfogulatlanul nézem, rettentő "csúnya" volt, hatalmas, lógó bőrű kutya volt világos pöttyökkel a szőrén), amit ugye költözéskor vitt magával (2 faluval arrébb ment).

2 hét múlva a kutya megjelent a kapuban, szinte alig élt, kb. félholtra volt verve szerencsétlen.:( Én olyan nyolc éves voltam, nagyon sajnáltam szegényt, unokatesóm (velem egyidős) siratta is.

Befogadták, ápolgatták, de pl. ha keresztapum megszólalt, szegény kutya szűkölve bújt, ahová csak tudott, pedig hatalmas állat volt. Valószínűleg az előző családjában a férfi bánthatta, mert keresztapukámtól egyenesen rettegett, több mint fél év volt, mire viszonylag megbarátkoztak. Olyan 5 év körül lehetett, mert utána még tíz évig élt velük, és nagyon öreg volt, amikor elpusztult. (Lehet, hogy keresztszüleim tudták a pontos korát, nem tudom).

Lényeg a lényeg, hogy keresztanyukámnak a mai napig könnybe lábad a szeme, ha szóba jön, annyira nagyon szerették. Mindig azt mondják, hogy "annyi híja volt, hogy meg nem szólalt", annyira össze voltak hangolódva, hogy egy szóból értett.

Keresztapumat meg egyenesen imádta végül, minden nap kiment elé a buszhoz hátul a kertek alatt (ilyen töltésszerűség van az utcájuk mögött, a buszmegállóhoz vezet fel).

Azóta is van kutyájuk, akit szintén nagyon szeretnek, de keresztanyum mindig elmondja, hogy még egy ilyen kutyája sosem lesz.

Tudom, ez nem menhelyes sztori, de mindig Doris jut eszembe, ha bántalmazott kutyákról van szó.:)