Hogyan tudnám labdafüggő kutyámat motiválni?
Korábban már föltettem ezt a kérdést, de sajnos nem érkezett rá megfelelő válasz.
Uszkár pumi keverék kutyám van, és mindene a labda. Egyébként mintakutya is lehetne, de hát melyik kutyának nincs valami heppje? Nagyon okos, nagyon ragaszkodó és engedelmes.
Addig amíg 10-20 méteres körzetben elő nem kerül egy labda. Ekkor megszűnök számára létezni, nem figyel rám, nem lehet behívni, csak akkor jön utánam mikor a látóhatár szélére kerülök, tehát azért szemmel tart, de a labdával való találkozás után még hosszú percekig zavarodott, tanácstalanul nézeget visszafelé, ill. rám, hogy hátha előveszem a labdát, olyan kutyások körül kóricál, akiknél tudja, hogy van labda és nem igazán figyel rám, az addig tökéletesen tudott trükköket, úgymond elfelejti. Legalább 10 perc labdamentesség kell, hogy visszaálljon a régi kerékvágásba.
Amit már próbáltunk:
1. Megerősíteni a vezérséget, ez nem jött össze, mert néha már inkább tart tőlem mint tisztel, és labdamentes környezetben tökéletesen elfogad vezérnek, hallgat rám, tapad, csak akkor megy előre, ha küldöm.
2. Csak adott helyen labdázunk, máshol letiltom róla. Egyszerűen kivitelezhetetlen, a fentebb leírtak miatt.
3. Népszigetisek ajánlották, hogy először teljesen le kéne tiltani a labdáról, hogy utána, amolyan jutalomfalatként használhassam. Egyszerűen nem lehet letiltani róla, bár az tény, hogy labdával bárhová felugrik, de olyanokat, mint lábhoz, fekszik, ül "elfelejt, mert csak a labdát szuggerálja.
Teljesen tanácstalan vagyok, fogalmam sincs mihez kezdjek, népszigetis kiképző segéd barátosném is megnézte a helyzetet, de a reakciója az volt, hogy pfff fogalma sincs mit csináljak.
Ha valaki találkozott már ilyen esettel, vagy van ötlete válaszoljon!
Nem lenne nagy probléma, ha nem élnék mozgalmas életet a kutyával ok szeresse, legyen ez a mániája, de az a baj, hogy a járdáról lelépni tilos az engedélyem nélkül szabályt is elfelejti, ha a túloldalon meglát egy labdát, és ez így már életveszélyes!
"olyanokat, mint lábhoz, fekszik, ül "elfelejt, mert csak a labdát szuggerálja"
Ha ezt csinálja, akkor rakd el a labdát és ha engedelmeskedett, akkor kapja meg. Talán az is segítene, ha elkezdenétek agilityzni, megtanulná, hogy labda mellett is engedelmeskedni kell.
Motiválni? Labdával.
Fegyelmezni pedig szöges nyakörvvel és pórázhelyettesítő, hosszú pl. gyöngyvászon-kötéllel.
A kiképzés lényege, hogy a kutya megtanulja pontosan a feladatát, majd amikor már hibátlanul képes azt megismételni, akkor zavaró tényezők mellett, -ha úgy tetszik, falkavezéres- büntetést eredményező engedetlenség mellett. A büntetésnek vannak fokozatai, túlzásba sem szabad(na) esni, hogy a kutya munkakedve elpárologjon, ugyanakkor, ha nem reagál kellően, akkor másodjára 0-10-es skálán mondjuk 3-asról rögtön 5-6-ra kell tenni a dolgot.
Magyarán a javaslatom az, hogy idegen labdáért büntetni kell. Ehhez pedig szükség van a kutyával való állandó összeköttetésre, ugyanis 1-1,5 mp az, amin belül korrigálni kell a nem kívánt viselkedést. Ugyanakkor a munkakedvet a saját labdával tudod fokozni, ill. a büntetésen vesztett(?) bizalmat visszanyerni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!