Támadna! Mit csináljak?
A kutyusom kb. fél éve van nálam. Mikor megismertem (menhelyi kutyus volt) mindenkivel barátságos szeretetbomba volt. Egy ideig otthon is ilyen maradt, mindaddig amíg el nem kezdett igazán kötődni hozzám. Akkor már senki nem érdekelte, csak én, és bevallom, ennek örültem is, hiszen én lettem a mindene. De kezd átbillenni a másik oldalra: azt vettem észre, hogy utálja a szemüvegeseket és azokat is, akik bármiféle hosszú tárgyat tartanak a kezükben (síléc, seprű, mankó stb.). Emellett az idősektől tart. Arra tippelek, hogy esetleg egy idős, szemüveges ember valami hosszú tárggyal bánthatta régen szegényt. Azonban most már kinyílt a csipája, és akire a fent leírtak közül bármelyik is igaz, annak neki akar menni. Hörög, vicsorog, ugrana felé. Nem egy ember már megijedt tőle, sokan pedig a szűk járdán elég közel mennek hozzá, és nehezebb visszafogni. Nem örülnék neki, ha megharapna valakit, ahogy annak sem, ha valaki emiatt bántaná őt... Hogyan tudnám kezelni?
Mellesleg még megjegyezném, hogy ha szabadon engedem, akkor is ugat, de támadni már nem mer, messziről fenyegetőzik.
Ó! Tehát szerinted az a megoldás, hogy nem viszem le sétálni? Bekakil, bepisil, és még szenved is a bezártságtól? Gratulálok. Nem fog megharapni senkit, a szomszéd gyerekek odáig vannak érte, hogy milyen okos, engedelmes stb. De az időseket, a szemüvegeseket, meg a "botosokat" nem szereti. Miiért ő szenvedjen emiatt? És igenis, elengedem, mert eleve FÉL ezektől az emberektől, azért akar támadni. Póráz nélkül viszont nincs önbizalma. A szabadságra pedig szüksége van.
Ha már itt tartunk, igen így van. Miért is? Mert sokkal több empátia szorult belé, mint az olyan emberekbe, mint amilyen pl. te vagy. Nem ismersz te se engem, se a kutyámat! Milyen jogon ítélkezel?
Az lenne a legjobb, ha nem kellene senkinek a környéken félni a kutyádtól! Ha feltársz minden apró és lényeges körülményt, még tanácsot is tudok adni, bár nem vállalom a felelősséget a te felelőtlenségedért. Még akkor sem, ha rám akarod hárítani!
Ha én nem tudok jobbat, harapjon csak meg valakit? Téged is el kellene vinni arra menhelyre, a kutyáddal egy ketrecbe raknának, hogy ne ártsatok senkinek! Ha gyűlölöd az embereket, nem kell közöttük élned! Ha közöttük élsz, tartsd be a szabályaikat!
Milyen felelőtlenségemért? Köszönöm szépen, én nem vagyok kíváncsi a tanácsaidra.
Képzeld, hogy nagyon-nagyon szeretem az embereket. Olyannyira, hogy rengetegszer ki is használtak már. De szeretem őket, hogy miért, magam sem tudom. De így van.
De "aki szeret engem, szereti a kutyámat is".
Én is sajnálom azokat, akik megijednek a kutyámtól, de nem fogom elhanyagolni miattuk a kutyám. Ha nem veszed észre, épp most próbálok változtatni a helyzeten, tenni valamit, hogy a kutyám senkit se ijesszen meg. Mellesleg törpetacskó, szóval aki komolyan szívinfarktust kap egy ekkora kutyától, annak nagyon hülyének kell lennie.
Az pedig, hogy a lakást "galambdúcnak" nevezed, eleve elárulja, hogy semmit se tudsz a kutyákról. A kutyának nem a külsőségek számítanak, hanem a szeretet!
Megvannak a szabályai a határai, fegyelmezve van, de megszegi a szabályokat, leszidom, aztán újra megszegi.
Még régen látta egy kiképző a szeparációs stressze miatt (ami azonban elmúlt azóta, szerencsére) és akkor adott pár hasznos tanácsot és azt mondta, látszik rajta, hogy angyon jóindulatú kutyus emberrel is, kutyával. De azóta sokat változott...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!