Ha nem kölyök kutyát fogadtatok örökbe, nem?

Áááá, csak idegesítő nagyon, hogy nem érti miről beszélek.....

Én egyáltalán nem szándékoztam degradálóan írni a kölykökről, sőt azt sem vitatom el, hogy ez egy nagyon fontos életszakasz. És mint írtam, nekem is volt nagyon sok dolgom a kutyám nevelésével, talán több is mint egy kölyökkel. És nem vagyok tudatlan a kölyköket illetően. Attól, hogy nekem még nem volt, a családban volt, rengeteg ismerősömnek volt, s ez alapján hoztam meg azt a döntést, hogy nekem nem kell.

Valaki írta még ennek az egész beszélgetésnek az elején, hogy "nekem több türelmem van egy elrontott kutyát rehabilitálni, mint egy kölyköt nevelni". Vagy valami ilyesmit. Nos ezzel a mondattal maximálisan egyet értek, én is pont így érzem. Lehet, hogy ez meg neked nem menne...

Kispalike, nem szívlelem a border collie-t szóval ez nem jött össze. :) Az ilyen ostoba személyeskedésekkel meg, hogy kinek mi kell, csak saját magadat alázod meg. Az ilyenekkel akkor jön az ember, ha már rendes érvei nincsenek. Nem a középkorban élünk, szabad akaratomból nincs pasim, majd hülye leszek olyat tenni amire nem vágyok csak, mert különben még kispalike beszól....

Utolsó, a felnőtt kutyát is ugyanúgy nevelni kell "egész nap". Főleg ha lelki sérült... Most is volt egy szép példa egy újabb kérdésben hogy a befogadott felnőtt kutya őrjöng ha az utcára viszik és harap meg minden... Az embernek meg arra van ideje amit tart annyira fontosnak, hogy szakít rá.

Egyébként meg kinek mihez van készsége. Vannak akik nagyon jól nevelnek, kölyök kutyát, vannak akik jól rehabilitálnak agresszív kutyát, vannak akik meg mondjuk félőset....

Én pl egy agresszívat nem vállalnék, mert nem hiszem, hogy boldogulnék vele, ami sem nekem, sem neki nem lenne jó. De egy lelkileg megtört, rettegő, szocializálatlan kutyát kitűnően helyre sikerült raknom, és ezt vállalnám megint bármikor.