Miért lehet a gyereknek, később kutyájuk mikor elköltöznek, vagy miért nem engedik meg a szülők?

Én nagyon szeretem a kutyákat, mindig is akartam, de nem lehet. Nem kertes házban élünk és teljesen egyetértek a szüleimmel abban, hogy a kutya nem házba való. (én így látom) Még itthon lakom, ha elköltözöm és saját keresetem lesz, mindenképpen lesz kutyám. De igazán nem sajnálom, hogy mint nagyon sok velem egyidős ismerősöm, nem kaptam 10-12 éves koromban kutyát. Tényleg hatalmas felelősség, amit egy gyerek nem tud felmérni.

És nem is tudnak semmit körülbelül a kutyatartásról ( persze vannak kivételek ) és csodálkoznak, hogy nem tudják kezelni, amikor felnőnek.

Én úgy gondolom, hogy ha valaki kutyát szeretne, akkor előtte járjon el egy menhelyre két három hónapig és ott lapátoljon sz*rt (elnézést a kifejezésért) és sétáltasson kutyát,és ha az után is szeretne állatot, akkor lépjen.

De sajnos ez nem csak a fiataloknál van így. Sok felnőtt sem olvas, nem jár utána mit jelent egy kutya.

Én úgy gondolom, hogy ebben a kérdésben a szülőnek is nagy felelőssége van, viszont a gyermek szellemi és lelki fejlődésének kifejezetten jót tesz a kutya!

Egyszer olvastam egy ilyen felmérést, hogy azok a gyerekek, akik kutyával nőttek fel, sokkal kiegyensúlyozottabb felnőttek lettek, mint azok, akiken nem volt ilyen felelősség.

Én 6 évesen kaptam a spánielemet a szülinapomra. Anyám értemjött a suliba és az a kis pöttöm ott várt. A mai napig, 14 év elteltével tisztán emlékszem rá.

Kikötés volt, hogy mivel nagyon jó alomból származó, jó kutya, menni fogunk kiállításra, de a kutyával kapcsolatos minden egyéb tennivaló az én felelősségem. Hajnalban apám keltett és vittük le a kutyát, suli előtt leszaladtam még vele egy kicsit, anya napközben hazament hozzá vagy bevitte magával dolgozni. Mindig ketten jöttek értem és ahogy hazaértünk kezdődött a játék. Neki mondtam fel a leckét... Mikor edzésre mentem, jött velünk.

16 éves korom óta dolgozok, hogy ellássam a 2 kutyát meg a cicát, emellett ugyanolyan életem volt, mint bármelyik tininek...

Sajnos a spanci Karácsony előtt feladta a harcot a rákkal szemben. Jobban gyászoltuk, mint egy családtagot.

Ha nekem gyerekem lesz, én már tudom, hogy kutya mellett fog felnőni.

Azért nem engedik meg a gyereknek, mert nem akarnak később csak ŐK foglalkozni vele :)

Leírok én is pár esetet:

Apám egyik haverjánál van egy kutya (vmi harcikutya keverék), amit az édes kicsi lányuk "ott felejtett" már jópár éve. Imádják a kutyát, ki van nyalva a s....gge is, de mégiscsak egy olyan teher, amit nem ők vállaltak be önszántukból.

Unokatesóim. Nagy családi ház, anyukával és nagymamával élnek benne közösen, nagy kert, benne egy tacsi keverék. Az egyik unokatesóm vett egy spánielt, szobakutya volt, aztán kirakták a kertbe a már meglévő kutya területére. Tacsi mix. időközben elhunyt, erre másik unokatesóm vett egy boxer (!!!!) kölyköt, mert hogy őt majd megvédi a kutya ha felnő. Kivágta a kertbe, fél évre rá kiköltözött Angliába. Semmit nem fizet kutyatartáshoz. Anyuka boltot vezet, úgyhogy a nagymama foglalkozik a kutyákkal.

Én és nővérem. 7 éves voltam, mikor kutyánk lett (szüleim is akarták), rendszeresen kivettem a részem a takarításból, sétáltatásból. Tesóm már kevésbé. Középiskola alatt kicsit elhanyagoltam, de hozzáteszem elég komoly depresszióban szenvedtem, utcára is féltem kimenni, de már nagyon bánom, hogy akkor nem foglalkoztam vele többet. Tesóm elköltözött, ezzel ki is vonta magát az egész dologból. Egyetemre kerültem és bár be voltam táblázva, már sokkal többet gondoskodtam róla :) Azóta én sétáltattam anyámmal közösen (szívesen sétálgat ő is :D), én takarítottam utána, én főztem a kajáját (spéci diétán volt), én ápoltam, én anyáskodtam felette öreg éveiben, nem sajnáltam rá a pénzem, mikor már teljesen leépült, én mostam naponta a cuccait és a lábait/hasát, mert folyamatosan bepisilt. Én se voltam tökéletes kutyás gyerek, de tanultam a hibáimból és szerencsére mikor én egy időszakban nem vittem, vitte más :) Ez a kutyus kb. egy hónapja elhunyt, nagyon öregen, betegen. Mindenki maga alatt volt az egész családban, nagymamám is nagyon kikészült. Kereken három nap múlva elmentünk tesómmal egy sintértelepre és elhoztunk egy kutyát. Ő 10 jelöltet is kinézett, én 3-4 kutya közt gondolkodtam. Néztem a méretet, fajtát, szőrt (anyám mindig nyafogott az előző kutya hosszú selyemszőre miatt), nemet. Tesóm egy foxi keverékkel is szemezett, de mondtam neki, hogy ÉN leszek, aki sétáltatja úgyhogy ne egy Duracell nyuszi kutyát vigyünk! A végső döntés az enyém volt, elvégre én élek a családdal. Váratlanul toppantunk be az új (már felnőtt) kutyussal, de mindenki örült neki és mindenkit helyrerázott lelkileg és ez NAGYON meglátszik mindenkin! Ez a kutyus kb. 1 hónapja van velünk, minden orvosi költségét én állom, kajába anyám mindenképpen be akart szállni így ő is vett neki, tesóm rengeteg felszerelést hozott neki (tálak, esőkabát, hám, bolhairtó, stb),a séta teljes mértékben az én feladatom, de anyám és tesóm is sokszor elkísérnek. És a legfontosabb: fegyelmezem. Mindig. Előző kutyusunk sajnos nem lett idejében megnevelve és elég nehezen tudtam belé nevelni utólag pár dolgot. Nála másképp megy, már most olyan dolgokra sikerült rászoktatni, hogy a többiek csak lesnek :)

Én magamról tudom, hogy egy gyerek nem mindig fog kellő figyelmet szentelni egy kutyára, tehát csak úgy van értelme kutyát hozni a házhoz, ha más is partner a dologban. Ha nekem lesz gyerekem, kutya is lesz, az tuti, de csak úgy, ha segítségem is lesz (férj v. élettárs), ha meg nem,de gazdag vagyok akkor meg kutyanapközi XD

A kutya viszont mindenképpen felelősségteljesebbé neveli a gyereket :D De ez igaz bármilyen állatra: macska, gekkó, rák, hörcsög.