Miért muszáj nekem szeretnem a párom kutyáját?
Másfél éve vagyunk együtt, a kutyát a kapcsolatunk negyedik hónapjában szerezte, tehát én hamarabb voltam, mint a kutya. Akkor még nem éltünk együtt, de terveztük, engem nem kérdezett, hogy fog-e zavarni majd a kutya.
Azóta már fél éve együtt élünk. Nagyon jól tudja, hogy nem szeretem a kutyákat. Nem bántanám a világért se, csak kikerülöm - azaz kikerülném, ha tudnám. De nem tudom, mert állandóan jön oda nekem viháncolni, meg nyaldosni, amitől undorodok, mert rendszeresen látom, hogy a saját kakáját eszi, meg amúgy is. A párom nem szólna rá, a kutya iszonyú neveletlen. Ugrál, rágcsál, nyálaz. De én nem szólhatok rá, ha meg hátulról rám ugrik (jelzem, nem kiskutya, 2 éves németjuhász, fél éves volt kb. mikor elhozta) és összenyal, én meg a hirtelen ijedtségtől rákiabálok, még én vagyok a rossz, mert hát az egy tündibündi kutyulimutyuli, és különben is, hogy lehetek ilyen szívtelen.
Annyira szeretnék békésen, kettesben kiülni néha az udvarra, de nem lehet, mert mindig elengedi a kutyát és akkor jön és ugrál, harapdál (mellesleg néha fáj is, ha futtában bekapja a kezemet) és tocsog a nyálától minden.
Igen, elengedi, mert amúgy megkötve tartja... Lövése sincs a kutyaneveléshez, úgy viselkedik vele, mint egy haverral kb. A neveletlenségét azzal kompenzálja, hogy "jól van Kutyus, ha rossz vagy, akkor megkötlek!". Mégis honnan kéne tudnia szerencsétlennek, mit szabad meg mit nem, ha soha nem volt tanítva? Pláne, hogy bizonyos dolgokat néha megenged neki, néha nem...
Sosem szerettem a kutyákat, és ezt a párom is tudja, mégsem hajlandó rászólni a kutyára, tőlem meg elvárná, hogy márpedig szeressem.
Nem tehetek róla, a szeretet, az nem olyan, hogy most akkor eldöntöm, hogy holnaptól én kutyab_zi leszek.
Soha nem ártottam egy kutyának sem, az övének meg pláne, csak szeretném magam távol tartani tőle. Túl nagy kérés ez?
Egyébként vidéken, kisvárosban élünk, itt nincs is olyan, hogy kutyasuli, még a megyeszékhelyen sem. Unokatesóm kereste már, de egyszerűen nincs.
Itt felénk már az is csodaszámba megy, ha egy kutyának minden, de tényleg minden oltása megvan, nincs kereslet kutyaiskolára.
válasza:Amennyiben párod nem hajlandó megnevelni a kutyát, én otthagynám a helyedben. Előbb-utóbb ez úgy is tönkre fogja tenni a kapcsolatotokat.
Bár én nehezen értem meg, hogy nem lehet szeretni egy kutyát, de elfogadom hogy van ilyen. A párodnak is el kéne ezt fogadnia, de láthatóan nem teszi. Ez szörnyen nagy tiszteletlenség tőle, hiszen szarba sem veszi az igényeidet. Ez nem valami biztató a közös jövőtökre nézve.
Hozzátenném, hogy nagyon szeretnék egy cicát. Párom szereti a cicákat, neki is volt valamikor, bár nem tudom, mennyit törődött vele is... Mindenesetre nekem minden vágyam egy kiscica. Vagy akár nagy, menhelyi. Igazából mindegy, csak cica legyen, párom után őt szeretném a legjobban a világon. Macskás vagyok, igen :)
No de a probléma az, hogy fel sem merem hozni ezt páromnak, mert akkor csak rákap, hogy igen, legyen cica - de nem lehetne szobacica, odakinn meg a kutyája jobb esetben csak elüldözné szegényt, bár én kinézem belőle azt is, hogy szét is szedné...
válasza:Már bocs de mi a sz@rt vártok egy kutyától, ha nem nevelitek? Gondolom rendesen nincs lemozgatva sem. Az élete nagyrészét megkötve tölti. Te pedig a pároddal való konfliktust kivetíted a kutyára. Gratulálok hozzá.
Első körbe párterápiát javasolnék nektek. Meg némi felelős gondolkodást.
válasza: válasza:Gyermektelen pár vagyunk mi is, nekünk nem is lehet, évekig jártunk lombikra, de mindegy is.....
Mindketten állatbarátok vagyunk, és van is néhány. :)
Van egy kutyám és egy macskám, a férjemnek van egy macskája.
Az én állatkáimért én tartozok felelősséggel. Sétáltatom, etetem, orvoshoz viszem ha olyan van, a kutyával jártam kutyasuliba. Én takarítom az almot, én szedem össze a kutya után a kakát az udvarról. Én fürdetem, én veszem meg és teszem rájuk a bolhanyakörvet. Én veszem meg a kajákat nekik.
A férjem viszi az ő macskáját orvoshoz, takarítja az almot....
Mindenki a saját állatkájával foglalkozik. Persze én is játszok az ő cicájával, ő is játszik a kutyával, stb...
Nálunk a kutya majdnem gyerekszerepben van, de ha látom, hogy pl. munka után holt fáradtan jön haza a férjem, akkor nem engedem, hogy ráugorjon a kutya (nagy ugrálógép amúgy), tiltom róla és minden olyan cselekvéstől, ami adott pillanatban nem kívánatos.
Ha a barátnődnek ennyire a SAJÁT kutyája, akkor követeld meg tőle ezeket a dolgokat. Vigye egyedül állatorvoshoz, menjen egyedül a boltba amikor kutyakaját vesz...
Mindezek mellett te is tiltsad le magadról a kutyát, ne engedd, hogy ugráljon. De gondolom azért ugrál, harap, nyálaz, mert nincs vele rendesen foglalkozva. Nem jó az úgy, hogy ki van kötve.
Ha nem veszed kezedbe a gyeplőt vmilyen szinten, akkor 3. lehetőséged marad: "kirakod a kutyát", kirakod a barátnődet a kutyával együtt, vagy még vagy tizenévig keserűen élsz a gondok miatt.
válasza:16# vagyok ismét.
Csak eszembejutott, hogy mi most hogy nézünk ki. Az én cicám az ölemben. A kutya a hátam mögött fekszik-alszik-döglik. (25 kilós igazi öleb és kanapékutya egyébként) A férjem cicája meg a bejárati ajtó melletti ablakban várja, hogy a gazdi hazajöjjön :D
válasza:Ha nincs kutyaiskola a közelben, akkor itt sok okosság van leírva, ami segíthet a párodnak a kutyanevelésben. Sőt, neked is segíthet abban h hogyan állj a kutyához.
válasza:Javasolnék egy nagyon humánus és szerintem a kutya szempontjából legjobb megoldást. Keressetek neki egy olyan kutyaszerető emberkét, aki tudna és akarna is vele foglalkozni, mert amit leírtál attól nekem felpezsdül a kurucvér és pároddal is azt tenném, amit ő tesz a kutyájával...Ne haragudj ezért, de ez az igazság...
Adjátok jó helyre és szerezzetek egy macskát, abban talán találtok egy közös pontot, mert ha ez így megy, akkor nem jósolok nagy jövőt a kapcsolatotoknak... Belőled egyszer annyira kifog robbanni a sok elfojtott indulat, hogy nem fogod többet helyrehozni és a leírtak alapján a párod sosem ismerné el...
Nem adná oda a kutyát senkinek, merthogy ő szereti. Csak azt felejti el hozzátenni, hogy csak akkor, ha épp kedve van hozzá.
Én is úgy gondolom, hogy ha az Ő kutyája, én ne szóljak bele (mint már írtam, le van kiabálva a fejem, ha próbálok rászólni a kutyára, hogy pl. vizesen-sarasan-mocskosan ugyan ne száguldjon már be a folyosóra, amit egyébként 5 perccel előtte mostam fel), akkor igenis az ő kötelessége lenne foglalkozni vele. Ez nem egy gyerek, hogy kettőnkön múljon a megléte, ezt a kutyát egyedül ő akarta, az ő felelőssége. Nem érzem a saját felelősségemnek például azt sem, hogy ha vendégek jönnek, akkor szinte rá kell feküdni a kutyára, ha véletlenül nincs megkötve, hogy ne borítson fel mindenkit.
Ha rajtam múlt volna, nyilván nem lenne kutya, és véleményem szerint nem is hallgatna rám, mert tudja, érzi, hogy nem szeretem. Nem hülye, csak állat. Ahogy a macska is megérzi, ha nem szereti valaki, úgy a kutya is, gondolom. Majd hülye lenne olyanra hallgatni, aki nyilvánvalóan nem bírja... Mindemellett nem is szeretném én megnevelgetni. Nem én akartam, hogy legyen.
A páromnak (egyébként én vagyok a nő :)) meg fogom mutatni a válaszokat, hogy lássa, hogy nem én vagyok hisztis, akinek semmi se jó (mert szerinte csak kötözködök, amikor a "nevelését" kritizálom), hanem mások is úgy gondolják, hogy rosszul csinálja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!