Tökéletesen behívható kutya? Azt hiszem gond van.
Van egy négy éves elmúlt kistestű kutyám. (fajtát most nem írnék)
Eddig is tudtam, hogy nem hívható be 100%-osan. Ami nyilván falkavezérségi gondokra utal. Számtalan módszerrel próbálkoztam már az elbújástól, ellenkező irányba lévő futástól a sípig mindent. Mégsem tudtam eredményt elérni.
Tanácsokat kérnék, hogy mit tegyek. Ti mit tennétek.
A kutya jutalomfalattal sem motiválható, akkor sem ha éhes, mondjuk nem adok neki enni 2-3 napig. Nagyon ritkán érdekli annyira, hogy ő vissza is jöjjön érte. Vagy például visszajön háromszor érte, negyedjére már nem.
Bennem meg folyamatosan megy fel a pumpa. Hívom, nem jön. Rászólok határozottan, akkor elindul, mert tudja, hogy jönnie kéne. De közben 15x megáll még szagolni, pisilni (kan kutya). Oda megyek, leszidom (nem ütöm meg, csak leszidom, bár volt már rá példa, hogy megrángattam a nyakán a bőrt, vagy kapott egy taslit). Hívom megint mondjuk 2 méterről, nem jön, vagy vánszorogva. Pórázra teszem, és mint a kisangyal úgy jön láb mellett.
Ha bármi kérdésetek van ami szükséges a megoldáshoz, mindenre válaszolok!
Ezt is próbáltuk már, igaz nem volt 10 méteres a póráz, de 5-6 minimum. Ez sem vezetett megoldásra. Tudja mikor van rajta póráz nem hülye... sajnos...
Ezt a módszert úgy kb. 2 éve próbáltam.
Nem akarom, hogy egyszer gond legyen ebből. Oda szaladjon egy vadabb kutyához, vagy ilyesmi. Tudom nem szabadna úgy elengedni, hogy nem behívható tökéletesen, de egyébként csak futtatón csinálja ezt, rosszabb mint egy vadászkutya.
Az a szerencséje, hogy ha rászólok, hogy álljon meg, azt 10 esetből 9x tökéletesen végrehajtja, de vissza akkor sem jön. Csak áll és érte kell mennem. De legalább ezt megcsinálja.
Első lépés viszonyrendezés lenne. Tehát amilyen módon csak lehet, kimutatod hogy te vagy a vezér, új szabályokat állítasz fel. Pár példa: nem jöhet ki az ajtón az endedélyed nélkül, nem léphet le az úttestre az engedélyed nélkül, és ezt nem tanítással kell elérni, hanem ha megteszi, erősen leb.szni, ráordítani, hogy 'Takarodj vissza'. Csinálj vele japán vacsorát, tehát eszel a földről valami finomat, és egy bizonyos határon belül ő nem jöhet be. Sok ilyen van még, de hosszú lenne leírni, kutyasuli jobb megoldás.
Hosszú póráz is jó lehet eleinte, a lényeg, hogy lássa, hogy nincs olyan, hogy nem jön vissza. A helyedben azt meg rendszeresíteném, hogy csak behívásra van kaja. Nem jön, nem eszik 4 napig, hidd el 5. nap már éhes lesz. Főleg ha rájön, hogy a behívástól a túlélése függ (ehhez alap, hogy máshol, máskor, mástól nem kaphat kaját). Próbáld meg őt lemozgatni, pl. menj el vele bicajozni vagy futni, és utána engedd el. Lehet, hogy csak nincs lefárasztva, azért tesz rád.
Összességében azt mondom, egy kutyasuli lenne a legjobb megoldás, mert ott tényleg látják, hogy mi a probléma, így célzottan tudnak segíteni.
szia!
Nálam is dettó ugyanez van: kistestű, bujócska, elrohanás, ásványvízes palack mellédobálása (mert az enyém csontokra specializálódott) egyébiránt szófogadó minden tekintetben, de a lenti séta katasztrófa. Falkavezérségi gond, tudom, csináljuk, pontról, pontra: gesztusevés, ki-be jövet, stb.stb. jaj már unom de a lentlét akkor elfogadható, ha másik kutyával sétálunk,(Persze nem mindegy melyik kutya..) mert akkor fölveszi a ritmust és őlordsága is szépen jön a pórázon.
A kajával lehet motiválni akár fejen is áll az ételért, de sajna ebben megint csak az étel a lényeg, nem az amire kérem, ráadásul nem óhajtom hízlalni sem.
Folyamatosan próbálkozom, néha jobb, néha botrány.Ez van.
Annyit elfelejtettem, hogy ha már kezd derengeni a kis fejében, hogy tőled függ a túlélése, illetve hogy talán mégis te vagy a vezér, akkor el is futhatsz előle, vagy elbújhatsz. Ez is segíthet.
És még az, hogy sose idegesen hívd, még ha szétrobbansz, akkor is kedvesen csalogasd. Tudom, baromi nehéz, de meg kell csinálni.
Utolsó pedig a következetesség: ha egy szabályt felállítasz, az mindig legyen betartatva, pl. ha nem mehet be a hálószobába, míg nem vagy otthon, csukd be az ajtót, hogy ne tudjon kijátszani. Sok siekrt!
Sajnos a kutyasuli nem kivitelezhető jelenleg.
Megfogadom a tanácsaid, de például bicajmellett futtatni nem szabad. Kistestű, aprók a lábai is. Egyébként a "nagykönyvben" úgy van írva, hogy ennek a fajtának elegendő napi 2-3x séta. Én ehhez képest órákat lent vagyok vele, tehát nem hiszem, hogy a le nem mozgatásból eredne a probléma.
"Csinálj vele japán vacsorát, tehát eszel a földről valami finomat, és egy bizonyos határon belül ő nem jöhet be."
Ezzel megint az a probléma, hogy nem csak nem motiválható étellel, hanem nem is eszi azt. Például teszem azt, ha én tápot akarok neki adni, akkor ő lazán képes arra, hogy akkor 4 napig nem eszik. Főtt kajánál persze ez megint más, ott rögtön fal, annál majd kipróbálom, de egyébként ezzel nincs gond nem morog rám, meg megvárja, hogy akkor ehet amikor én mondom. Mondjuk bele még nem ettem a kajájába.
Próbáltam azt is, hogy lent kapja a vacsoráját, meg kell érte dolgoznia, visszajönni, leülni egyebek.
Egy darabig működik, aztán nem érdekli, akkor nem eszik.
Ráadásul most olyan társaság van lent, ahol folyamatosan tömik a vacak színezett szar tápokkal az összes kutyát. Ő meg megeszi, mert mindegyik eszi. Ilyenkor én is szoktam levinni tápot, akkor megeszi, de különösképpen jobban nem tudom behívni ezzel. Pár méteren belül ide jön, de ha mondjuk már van köztünk 20-25 méter, akkor már szaglás/pisi.
Köszi! Csak tudod az a gáz, hogy egyébiránt "mintakutya". Soha semmit nem tett tönkre, nem piszkál semmihez, nem kell előle a világon semmit elrakni, ha leesik a földre valami kajadarab az istenért nem nyúlna hozzá.Ezeket persze szépen megtanulta, de a kintlét ami botrányos.
Otthon nincs kaja előtte, reggel eszi, este nem eszi akkor sem kap, odaszagol nem eszi meg azonnal el van téve, a játékokat imádja, tudja a doboz helyét, de soha magától nem nyúl hozzá csak ha kérem. Otthon sokat foglalkozom vele, séta után automatikusan veszi az irányt a lábtörlés színhelyére, a többi kutyával remekül kijön, ha játszunk és bepörög pillanatok alatt tudom kizökkenteni bármiből. Passz. Azt azért hozzáteszem, hogy a kutyával csak én foglalkozom minden tekintetben. a T. családtagok csak tutujgatnák - bár a kutya nem szereti és elmenekül a taperolás elől, egyedül a férjemnek hagyja, hogy alaposan megsimogassa:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!