Melyik nyerne egy harcban?
A KÁJ nem juhász, hanem pásztorkutya. Pont, hogy harcra termett. A mai német dogok inkább nagyra nőtt szobakutyák, van bennük erő, de nem tudják használni. A KÁJ tudja hogy kell és erőben ugyanazt tudja, viszont sokkal harcedzettebb, egészségesebb és temperamentumosabb fajta. Ráadásul több ezer éve vadállatok ellen harcol. A német dog pedig már jó régóta a kultúrtenyésztés műve. Úgyhogy szinte biztos, hogy azonos korú és habitású kutyáknál a KÁJ nyerne.
A német dogok kb. 70-80kg között mozognak (a nem elhízott példányok). A KÁJ olyan 55-70kg között. A német dog a hosszú lábai miatt jóval törkenyebb, hiába a nagy méret, ahogy mondani szokták nagy ember nagyot esik. A KÁJ ropiként törné össze a német dogot, egyszerűen fölé kerekedne.
Az egyik kutyaiskola vezetője mesélte, hogy ő látott német dog vs. komondor párharcot egy kiállításon, ahol egy német dog kan elszabadult és nekiugrott egy komondornak. Az addig teljesen nyugodt komondorból kitörtek az ősi ösztönök és a német dog nagyon hamar a földön nyekkent, majd visított, elég nehezen szedték le róla a komit. Aznap nem vett részt a kiállításon, hanem a varrták az állatorvosnál. A komondornak pedig semmi baja nem volt, a szőre felfogta a támadás harapását.
1 Dog nyerne
még pedig azért mert sokkal izmosabb erőteljesebb kutya , mint a KÁJ
az előző vagyok.
a Dog nem estelen kutya neki arányosan hosszú izmos lábai vannak.
Mitől lenne izmosabb? :-) Amiket én látok német dogok, csupán magasak, mert iszonyat hosszú a lábuk. Csak emiatt magasak, amúgy semmivel nem erőteljesebbek vagy izmosabbak, sőt, inkább olyan filligrán benyomást keltenek, nem az a tipikus maci kutya.
A KÁJ egy sokkal masszívabb, robusztusabb kutya. Stabilaban áll a lábán, nem olyan törékeny mint egy dán dog.
én az edzetett német dogokról beszélek :)
a KÁj robosztusabb,mint a dog ?:)) UGYANMÁR
sokkal temperamentusosabb ,erősebb a Dog,mint a KÁJ..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!