Te mit szoktál tenni kutyatámadás esetén?

Nálam általában kettő nagy testű kutya van. Ha betámadja őket egy szintén nagy testű kutya akkor az nagyon nem normális. Általában a kutyák felmérik hogy érdemes e kezdeni a másikkal, vagy egy falkával. És igen volt rá példa sajnos. Nem tudtam mit tenni, ill. próbáltam elzavarni, de nem jött össze....

Kapott rendesen, szerencsére ha ráüvöltök az enyémekre akkor eresztenek. Így tudott elmenekülni.

Engem általában akkor támadnak meg, ha sétáltatom a mudimat. Én leordítom a fejét a kutyának, az hatni szokott!! És elmegyek onnan a kutyámmal, még akkor is, ha csak egy csivava a támadó.

Van egy nagyon agresszív óriás uszkár az utcában, őt már többször zavartam le a kutyámról így.

Kutyasétáltatás során volt néhány rázós eset. Egyszer egy hatalmas kutya termett kint a kertkapun és neki akart menni a két pulinagyságú kutyámnak. Én veszettül ordítottam, meg hadonásztam felé, de végülis azt hiszem nem én győztem, hanem hirtelen rájött hogy ez két csini szuka, akik 1-2 nappal voltak tüzelés előtt, ő pedig fiú kutya volt. De amikor még kivágta a kertkaput, szerintem erről nem sok fogalma volt, mert elég vadul indult el felénk. Miután leesett neki a tantusz, hagyott minket elmenni. Utána sokáig max. 1 kutyát vittem, mert ilyen esetben egyet fel tudok kapni. Szerintem ez a legjobb módszer. Ha már messziről észtreveszem a nagykutyát, azonnal felemelem a kistestű kutyámat, és ilyenkor még soha nem akartak megtámadni.

Egyszer jártam úgy, hogy félig még gyerekfejjel sétálni vittem a tüzelő tacsikeverékemet. Arra jött egy kan, és azonnal szerelmes lett a kutyámba. Kutyusomat felkaptam, mire a kan kutya két lábra állt, amit oly módon tudott megtenni, hogy a vállamra tette a két mellső lábát. Nem nagyon érdekelte, hogy ott vagyok egyébként, csak a kutyámat akarta szaglászni. Annyira azért nem ijedtem meg, mert nagyon barátságos pofát vágott, csak bosszantott, hogy nem tudom lerázni. Végül egy telefonfülkébe menekülve böjtöltem ki, hogy megunja és eloldalogjon. Azóta nem sétálok tüzelő szukával.

1-2 ilyen rossz élmény eljuttatott odáig, hogy egyedül nem nagyon mertem sétáltatni, évekig nem vittem a kutyákat sehova, annyira féltettem őket, és végülis nagy a kert. De mostanában újra sétálunk, idősebbek már, kell a mozgás, mert itthon némelyik csak punnyad és hízik.

Újabban egy pumpával felfegyverkezve sétáltatok és gondoltam már rá, hogy jó lenne valami gázspray is, de fogalmam sincs, hol lehet beszerezni. Ugyanakkor szerintem egy sima dezodoros spray is megteszi, legalábbis a minap úgy szembefújtam magam egy termékmintával, hogy azt kell gondolnom, hatásos lehet kutyára is:)

Kutyasétáltatás nélkül is ért már három komolyabb "támadás". Ebből kétszer megijedt a kutya és azért akart nekem jönni. Éjszaka volt, hatalmas szatyor konzerv-kutyakajákkal és a bringámmal csörömpöltem el mellette, szerintem a szívbajt hoztam rá. Le kellett szállnom, annyira meg voltam pakolva, szerintem ez tette be neki a kaput. Azonnal elkezdett morogni. Abban a pillanatban ledermedtem. A legkisebb mozdulatomra erősödött a morgás. Szerettem volna elővenni a mobilom, hogy segítséget hívjak, de ismerve a női táska rejtelmeit, ez nem lett volna egyszerű mozgássor, így inkább kővé dermedtem, mert csak akkor nem morgott. A legkisebb rezdülésemre támadni akart, így vártam a csodát, hátha arra jár valaki. Nem tudtam egészen leszállni a bringáról, erősen próbáltam megtartani az egyensúlyom, mert ha kibillenek, tuti nekem ugrott volna, efelől nincs kétségem. Aztán arra jött egy srác. Köszöntem neki, és kértem, hívja el a kutyát. A kutya a srác hívására megkönnyebbülten faképnél hagyott, én pedig megszabadultam.

Másik esetben szintén sötétedett, a kutya a járda mellett aludt a bokorban, én pedig felijesztettem. Ez még nem lett volna gond, ha a kerítés mögötti kutyák nem kezdenek el őrjöngeni, de ettől begőzölt, veszekedett egy sort velük, aztán nekem fordult és veszettül morgott. Ekkor is kővé dermedtem, mert itt is elég egyértelműen a tudtomra adta, ha megmozdulok, nekem jön. 10-20 méterre fiatalok álltak, ők szóltak rá a kutyára, aki miután elterelték a figyelmét, békén hagyott, és lassan eloldalogtam.

Ez mindkettő farkaskutya méretű volt. A kisebb kutyákra toppantani szoktam és elkergetem.

Egyszer volt egy nagy mackó, aki kint lófrált a kerítésen kívül, én meg azonnal lehajoltam hozzá, haverkodni akartam vele, szerintem még félig kölyök volt. Mosolyogva rám nézett, majd bekapta a hajamat és nem engedte el. Egy idő után már kezdtem kétségbeesni, mert elég egyértelmű volt, hogy ő az erősebb, és csak akkor szabadultam ki, amikor a gazdája rászólt.

De a legdurvább eset egy elhagyatott menhelyen történt, ahol nem volt állandó kutyafelügyelet, a gondozó napi 4-5 órát tudott a kutyákkal tölteni és borzalmasak voltak a körülmények. Sétáltatni jártam oda a kutyákat. Mondták ugyan, hogy azt a gyönyörű farkaskutya keveréket ne engedjem ki, mert veszélyes, de olyan kis aranyos és búbánatos volt rácson keresztül, és olyan szelíden tűrte, hogy simogassam, hogy kinyitottam neki a rácsot, hagy szaladozzon kicsit a belső udvaron. Magasra emelt fejjel és farokkal körbejárta a kenneleket és mindenkinek tudtára adta, ki a főnök. Én leültem és boldog voltam, hogy ő is futkározhat végre. Néha elment mellettem, fejünk egy magasságban volt nagyjából, de sok ügyet nem vetett rám. Ebben valóban különbözött a többiektől, akik majd meghaltak egyetlen pillantásomért, egyetlen simogatásért. Ő nem. Egy idő után felálltam, hogy visszacsukom a kennelébe. Odamentem a száraztápos zsákhoz, kivettem egy marék tápot és kedvesen hívtam: Pumpa, gyere! De a száraztáp kipergett az ujjaim közül, mert olyan pokoli hörgést soha nem hallottam kutya szájából, mint az övéből. Ekkor is a legjobb megoldás a kővé dermedés volt, de éreztem, hogy valamit mégiscsak tenni kell, mert ma már nem jön vissza a menhely vezetője és errefelé csak a kutya jár, sajnos. Így hát első körben eltávolodtam a kutyatápos zsáktól, hátha az ételét félti. Szerintem negyed óra alatt tettem meg azt a 7-8 métert, ami a külső kapuhoz vezet. Egy hirtelen mozdulat és végem, ez tuti. Amikor végre becsaptam magam mögött a belső udvar kapuját, nem volt vége, mert vissza kellett terelnem Pumpát a kennelébe. A kennele épp a kennelsor legszélén volt, a kerítésen benyúlva egy bottal pont rá tudtam volna csapni a kennelajtót, ha méltóztatott volna visszamenni a kennelébe. De hülye lett volna. Végül valami kutyatápot bedobva csak sikerült felkeltenem a kíváncsiságát, és amikor bent volt, rávágtam a rácsos ajtót. De az nem záródott be, csak behajtódott. Nem volt mit tenni, visszamentem a belső udvarra, és mint a villám, rázártam a kennelajtót. Többet nem engedtem ki Pumpát. Hihetetlen méltóságot és intelligenciát sugárzott magából és a mai napig az az érzésem, hogy azért akart megtámadni, mert pontosan tudta, hogy vissza akarom zárni a rabságba és nem a kaját féltette. Láttam később, hogy a menhely gondozójának a fiával olyan volt, mint a kezesbárány, de hát ő nagydarab fiú volt, én meg vasággyal 45 kg-os lány.

Mindezzel együtt ezek voltak a kivételes esetek. Az ottani 40-50 kutya legtöbbje maga volt a kezesbárány, akármilyen szörnyű sorsuk is volt, hittek az emberben, ezért én is hiszek a kutyákban és nem tudnék nélkülük élni.

Tanyasi öreg parasztember tanított meg rá.

Erélyesen, fenyegető hangsúllyal: Möööööööösssssz haza!

Nem a szavakat, a fenyegető hangsúlyt érik, eddig még minden kutya eltakarodott.

Sajnos kutyasétáltatás közben számtalanszor támadtak már meg minket kutyák. Volt köztük mindenféle szitu:

-nyitott kapun nekünk rontó kutya

-pórázról elszabadult kutya

-önsétáltató kutya

-kóbor kutya

-stb.

Ha a kutya még nem jött egészen közel, csak ugat-morog-vicsorog, akkor megpróbálok eloldalogni. Ha ez nem működik, akkor a kutyámat egy helyben mögöttem-mellettem tartva erélyes hanggal, domináns testtartással próbálom elzavarni, megvárva, hogy a kutya elforduljon, eltávolodjon tőlünk.

Ha nem volt lehetséges megelőzni a verekedést, mert szemvillanás alatt nekirongyolt a kutyámnak a másik, akkor egy hangos villám-ordítás, hátha megzavarodik a másik és közbe tudok lépni. Ha nem áll le, akkor hozzávágtam táskát-pórázt, ami kezem ügyébe akadt...legvégső esetben megrugdostam, mire elmenekült.

Nagyszüleim Erdélyben, Székelyudvarhelyen élnek. Minden évben odakint nyaralok. Egy nap 2 évvel fiatalabb barátnőmmel és a kutyámmal elindultunk biciklizni egyet. Találtunk egy új terepet, a gyümölcsösben. Mivel elfáradtunk, toltuk a biciklit, a kutya meg szabadon jött mellettünk, mert engedelmes, szófogadó és könnyen vissza lehet hívni. Amint mentünk beljebb, észrevettem egy birkanyájat. Tudtam, hogy itt baj lesz, ha nem megyünk el gyorsan. Éppen szólni akartam, hogy forduljunk vissza, mikor hirtelen észrevettem, hogy a kutyám mellettem megmerevedik, és feszülten figyel. Odanéztem, és láttam, hogy öt pásztorkutya jön felénk, vicsorogva. A kutyám habozás nélkül nekirontott az egyiknek. A Border Collie-t vette célba (hála az égnek) az megfordult, és menekült. Időközben kijött a gazdájuk is, és próbálta őket visszahívni, de a kutyák nem figyeltek rá. A gazda ordított valamit utánunk, valami olyasmit, hogy meg kéne kötni a kutyámat (hülye lennék ha megtenném, bár az első azt írta, hogy le kell ülni ilyenkor - én még nem hallottam erről, pedig székely vagyok, de lehetséges, hogy azt kiáltotta, hogy üljünk le, de ez nem valószínű - mindenesetre nem értettem jól, mert valahogy a félelem jobban lekötött) Tudtam, hogy innen épségben el kell pucolnunk, amilyen gyorsan csak lehet, ezért kétségbeesetten ordibáltam a kutyám után, aki hamarosan vissza is jött. Verekedés nem történt. Nem kötöttem meg, mert ha a kutyák támadnának, legyen esélye védeni és védekezni. Szerencsére korábban építettem egy kicsi kupacot kisebb kövekből hasonló esetekre, így odasiettem (természetesen nem futottam, mert akkor esélyes, hogy támadnak) ledobtam a biciklit, és elkezdtem őket hajigálni. (barátnőm szerencsére kézilabdázik, bár nem találta el a kutyákat) mikor elmentek, felpattantunk a bringákra, és sebesen hazatekertünk.

14/L