Mit tennétek a helymben? Baromira összetett és nehéz helyzet, bőgni tudnék.
Szóval a helyzet az, hogy a családomban (egész pontosan apukámnak) van egy angol masztiff, aki 7 éves. Sosem volt vele normálisan foglalkozva, és eleve labilis az idegrendszere, nagyon fél főleg az emberektől, de mindenféle hangoktól is. Kutyákkal korra, nemre, méretre való tekintet nélkül jól kijön, jól kommunikál.
Én nem laktam itthon mikor idekerült, de akkor még a tudásom sem volt meg ahhoz, hogy érdemben tudja foglalkozni egy olyan kutyával, aki nem meri kitenni a lábár a kertből, ha pedig mégis kiviszed, akkor farok maga alá húzva, és laposkúszás, rémüldözés a falevelektől.
Mióta kutyasulizom, és tanulok kiképzőnek elkezdtem vele foglalkozni. Hihetetlenül hálás minden figyelemért, ma fél óra alatt összeraktam egy lábnál követést, már tud úgy sétálni, hogy fent a farka, sőt néha csóválásra is ragadtatja magát odakint.
A helyzet viszont az, hogy apám mindenét elcseszte, és árverezik a házat hamarosan. A kutya sorsa így teljesen kilátástalanná vált.
Menhelyen nagyon rövid idő alatt megőrülne, az egészen biztos.
Ha egyedül lennék én magammal vinném, de van egy pasim is, akivel együtt élek, és nem különösebben kedveli a kutyákat, de az enyémet elfogadta. De még egy kutyát, ráadásul ekkorát nem szeretne látni a másfél szobás lakásunkban, ami ráadásul albérlet. Valahol ezt is megértem, ráadásul két kutyával nagyjából sehova sem tudnánk menni, eleve a kocsiba nagyon neccesen férnek be, villamosra nem lehet velük felszállni, elutazni lehetetlen, és rábízni se tudnék két kutyát senkire, pláne, hogy az egyik 70 kiló. Ráadásul egyelőre messze nincs olyan állapotban szocializáció szempontjából, hogy fel tudná dolgozni hirtelen a városi életet, annak zajait.
Én vállalnám a szocializációját, és szívesen megcsinálnék vele egy alapfokú tanfolyamot is, ki is fizetném, de nem tudom hova tenni, maximum panzióba addig míg tanfolyamozunk, és utána gazdát kéne keresni neki.
Szerintetek van esély egy 8 éves óriás testű kutyának gazdát találni, ha összerakom nála az alap engedelmességet?
A helyzet további pikantériája, hogy valószínűleg gennyes méhgyulladása is van, amivel apám nem hajlandó foglalkozni, most beszéltem az orvossal, és elvileg itthon tudok maradni, elintézni a műtétjét, úgyhogy holnap megműttetem és természetesen ki is fizetem apám helyett, de hiába lesz egészséges, akkor is kilátástalan az élete. Apám hallani se akar arról, hogy a kutyát megműtsék, pont a fentiek miatt, merthogy szerinte jobb lenne, ha mostmár inkább szépen lassan meghalna, minthogy kifzessünk ennyi pénzt érte, és utána ne tudjuk hova tenni :( Mindenesetre én ezt megoldom, de nem tudom, hogy hogyan lehet aztán tovább. Masztiff fajtamentésről sem nagyon tudok.
Lefuttattam már fejben minden lehetőséget, de egyszerűen annyira zavaros az egész, hogy gondoltam megkérdezlek benneteket, hátha van valami használható ötletetek. Mit lehet ilyen helyzetben csinálni? Ti mit tennétek?
Annyira szomorú ez az egész, és annyira sajnálom szerencsétlent, ő nem akart velünk lakni, és arról sem tehet, hogy apám elvállalkozta magát... :(
válasza:Értem a problémádat, pár éve az akkori párommal hasonló helyzetben voltunk...illetve az ő családja.
Volt nekik egy 5 éves németjuhász-kaukázusi keverékük. 5 hetesen hozták el. Az életét kertben töltötte, sétálni évente párszor volt csak kint. Mint kiderült (az én kutyámon keresztül), a kutyákkal nem tudott megfelelően kommunikálni. Ő lakáskutya volt. Mama kedvence. De volt benne valami "hamisság" - feltételezem a következetes vezető hiánya miatt. Úgy adódott h költözni kellett, be a városba, panelba. A kutya nem tudott pórázon sétálni, nem tudott kutyákkal kommunikálni, az emberekkel sem volt mindig kiszámítható. Párom anyukája meg 45 kiló és nagyon beteges.
Akkor mindent mérlegelve az tűnt a legjobb megoldásnak ha elaltattatják, mivel ad1. semmilyen családba nem adták volna jószívvel, nem szerették volna ha megmar véletlenül vkit, ad2. egész életében bent lakott és láthatóan nehezen viselte mindig a változásokat (amikor a gyerekek elköltöztek stb) így szintén nem szívesen adták volna telepőrzésre (mert arra vitték volna).
A kutyának akkor az lett volna a legjobb ha az életét egy szép korszakban lezárják.
Végül nem tudták megtenni. Menhelyre adták, és ámen. Nem lehet tudni h mi lett vele. (az én lelkem azóta sem tud ezzel megbékélni: mert inkább egy szép élet lezárva, mint még 5-6 év szenvedés valahol + nem volt ivartalanítva, így valószínű még tovább is szaporodott)
Nem azért írtam h ez lenne a megoldás...
Ez csak egy történet, ami nagyon egybecseng a tiétekkel.
Kérdés h hol találsz olyan elhivatott embert aki vállalná őt így, ennyi idősen, tudva h pár éven belül elveszíti (mert azért a masztiffok nem élnek nagyon 10 fölötti éveket)...
Nagyon sajnálom a helyzetedet.
Azt még jobban h nem tudok segíteni.
válasza:Nálam nehéz nagyobb kutyabarátot találni. És teljes mértékben átérzem a helyzetedet. Szintén csak egy példát tudok mondani a saját életemből.
Úgy döntöttünk itt hagyjuk kis hazánkat. Nekem két kutyám van, de van egy szüleimnél aki az övék, de én foglalkozok vele, én viszem kirándulni, versenyekre, én értem el vele olyan eredményeket amit más a saját kutyájával nem. A legsimulékonyabb, a legjólelkűbb kutya akit valaha ismertem. Iszonyatosan nehéz szívvel hagyom itt. De nem tudom magammal vinni még őt is, ráadásul anyukámék nem engednék, mivel az ő kutyájuk. Megszakad a szívem h itt kell hagynom, pedig tudom h fele annyi élményben sem lesz része, és fáj h tudom mennyi kiaknázatlan lehetőség maradt még így is benne. Imádok vele dolgozni, lenni, de az életemet nem áldozhatom be. Nem mondom, h "csak egy kutyáért" mert ez így nem igaz. De akkor sem.
Neked kell mérlegelned, h mit tudsz vállalni, a párod mit tud vállalni, mit bír el a kapcsolatotok, mit bír el az életed, mi lesz ha esetleg együl maradsz a kutyáiddal, munkahely váltás esetleg gyerek.
Esetleg állíts plusz-mínusz listát.
Nem tudom én mit tennék.
De próbálj reálisan gondolkodni és ne az érzelmeidre hallgatni. Nézd objektíven, kívülről a dolgokat. Mit mondanál egy barátnődnek ilyen helyzetben?
válasza:Már annyit írtál a pasidról, hogy nem tudom elképzelni, hogy ez a különböző hozzáállás hosszútávon jó kapcsolatot eredményezne. Fiatal vagy még. Biztos, hogy az egész életetdet olyannal akarod leélni, aki az "egyik feledet" éppenhogycsak eltűri? Mi lesz, ha majd Te is oktató leszel és a hétvégéidet a kutyasulin töltöd? Akkor is el fogja tűrni? Mikor fogja ő azt mondani, hogy elég volt belőled és a hülyeségeidből, menj amerre látsz?! A kutyasulin biztos találkozol olyan pasikkal, akik normálisak és azért járnak oda, mert szeretik a kutyákat!
Normál esetben én is azt mondanám, hogy egy kutya miatt ne add fel a párkapcsolatodat, de itt szerintem nem apukád kutyájáról van szó, hanem úgy általában a kutyákról. Másrészt el kell fogadni, hogy nem mindenki szereti a kutyákat, és nem tisztességes ráeröltetni amit nem szeret. Ez így vagy Neked rossz, vagy neki, vagy mindkettőtöknek. Tudni kell azt mondani, hogy szép volt, jó volt, de mostanra kiderült, hogy nem egy az utatok! Inkább most, mint akkor, ha már gyerek is lesz!
Jajj, nem ezzel semmi gond nincs. Nagyon szeretem, és ő is nagyon szeret engem. Felhívtam ezzel, hogy méhgyulladás van, és azonnal kérés nélkül utalt pénzt, hoyg meg tudjam műttetni, mert tudta, hogy még nem kaptam meg a fizum.
Szereti a kutyákat messziről, neki csak a velük járó problémák nem hiányoznak. Kirándulni is jött velünk múlt héten, annak meg nagyon örül, hoyg van egy hobbim, amit imádok, hogy van ideje egyedül lenni, hétvégente, mert a kutyasuliban vagyok. Nem konfliktus ez köztünk komolyan, egyszerűen ő függetlenebb jellem annál, hogy ennyire elkötelezze magát amennyire egy kutya kötelezettséget jelent. Azt is tudja, és elfogadja, hogy amint kertesházunk lesz, szeretnék ideiglenesezni, sőt igazából miattam, és a kutyás vágyaim miatt akar csak kertes házat, magától ő ellakna a városban a macsekkal.
Szóval nem hinném, hogy ezen kellene gondolkoznom.
válasza:A műtétet intézem! Holnap reggel viszem, a helyi gyepmester aki mellesleg oktató is állítólag, segít betenni a kocsiba, lefogni, stb.
Azt nagyon megköszönném, ha körbekérdeznél! A kutyus most a Balatonparton van, de mielőtt gazdihoz kerül, én mindenképpen szeretném elkezdeni a szocializációját, és egy alap engedelmességre nevelni, mert jelenleg még azt is tanulja, hogyha a nevét mondom rám kell néznie...
Kocsihoz, emberekhez, zajokhoz szoktatnám, enélkül nem adnám nyugodt szívvel senkihez. Addig elpanziózik a sulin, majd kijárok hozzá sűrűn. Tehát amint a házat el kell hagyni, ő mindenképpen pestre kerülne. Nagyon szívesen segítenék az új gazdinak a tanításban, nevelésben, mindenben.
Igazából ő már semmire nem vágyna, csak egy kertre, ahonnan nem nagyon kell kimennie, és egy házra, ahol bent éjszakázhat, na meg sok-sok szeretetre, és foglalkozásra. Sok borsot ő már nem törne senki orra alá a hátralévő pár évében, csak nyugira lenne szüksége egy biztonságos helyen.
A páromat meg tényleg nem kell bántani, ez legyen a legnagyobb hibája... Maximálisan támogat annak ellenére, hoyg neki nem szívügye a kutya. Azért nekem is százszor meg kellene gondolnom, hogy lekötöm-e magam ennyire, amekkora kötöttséget ez a kutyus jelentene, meg azért önmagában a fekhelye baromi sok helyet foglalna egy lakásban, az étkező asztalra simán felteszi a fejét annyira nagy, de a dohányzó asztalról is leverne bármit egy farkcsóválással. Tehát egy ekkora kutyát lakásba befogadni azért nem kis felelősség. Magamban sem vagyok teljesen biztos, teljesen megértem, hogy a páromnak ez még nagyobb gond.
válasza:Szia Kitti, nagyon sajnálom az apukádat és a kutyát is. A többieket nem igazán értem, hogy miért kritizálják a párodat. Nekem egy spánielem van, terápiás kutya, rendszeresen járunk dolgozni. A párom így kapott bennünket együtt, soha nem volt halakon kívül más állata, még mindig tanulja, hogy milyen is egy kutyával együtt élni úgy, hogy mi is aktívan sulizunk, agilityzünk, terápiázunk. Az első perctől fogva tudja, hogy nekem mennyire fontos a kutyám és azt is, hogy hamarosan eljön az idő, amikor lesz egy második kutyám is, mert nyugdíjban megy a spanim. Mivel a párom előtt egyedül éltem a kutyámmal, így most sem okoz gondot, hogy mindent én csinálok a kutyával, a párom csak szeretgeti :-) Ő elfogad engem kutyabolondnak, én meg azt, hogy ő másképp viszonyul a kutyákhoz. De ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem szereti a kutyámat!!! Bocsánat az off-ért, de ezt el kellett mondanom.
A kutyussal kapcsolatban pedig....szerintem tartozol neki és magadnak is annyival, hogy megpróbálsz neki gazdit keresni. Szerintem soha nem tudnád magadnak megbocsájtani, ha lemondanál róla anélkül, hogy megpróbáltad volna. Tudom, hogy az expressz, meg a hasonló oldalak nem a legjobbak, de hátha, próba-szerencse. Hátha a netes hirdetést meglátva valaki otthont biztosít neki! Beszélj a pároddal is, hátha tud valami okosat mondani!
válasza:Én lecserélném azt a pasit.
Mert ha nem, döntened kell hosszú távra: kutya, vagy ő.
De megsúgom, az ilyen nem a nagy ő, csak kicsi...!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!