Miért hiszik azt, hogy aki nem a lakásban tartja kutyáját, az állatkínzó?

Már nem azért de ne magadból indulj ki, egyik válaszoló! Miből gonodlod hogy egy normális ember pár percet látja a kutyáját ha az kint lakik? Ja mert te nem mennél ki hozzá? Attól még más igen! Mitől jobb annak a kutyának aki bent van egész nap a gazdával ha ugyanúgy csak pár percet foglalkoznak vele? Nem a mennyiség a lényeg hanem a minőség! Egy jó gazda akkor is jó ha kint tartja a kutyáját! Ja hát persze egyszerűbb a meleg kanapéból kényeztetni a kutyát mint órákat kint lenni vele télen nyáron! De ettől még nem kell ilyen butaságokat állítani.

Szerintem a kert baromi érdekes, jönnek emberek, lehet házat őrizni, vannak állatok, szagok, játékok. Míg bent mit lehet? Kb csak feküdni egy helyben, mert ugye bent nem ugatunk, bent nem lehet ásni, rágni, felmászni sehova (legalábbis jobb helyeken), nincsenek új szagok.... Nekem gazdamániás kutyáim vannak mégis IMÁDNAK kint lenni! Lehet én csinálok velük valamit rosszul? Lehet kevés nekik a több óra foglalkozás, a séta, a kutyaiskola, a táborok, a versenyek, a bemutatók, a kirándulás, a kiállítás és ezért imádnak kint lenni mert nem kötődnek hozzám eléggé? :D Na persze, vicces lenne. Szerintem meg azért mert a jó gazda mindenhol jó nem csak akkor ha bent tartja, és ha egy kutyával jól foglalkoznak akkor megtanulja, hogy a többi időben jól érezze magát egyedül. Szóval a szemellenzőt le lehetnek venni. Bent legalább ugyanannyi kutya szenved mint kint mert ennek smemi köze a tartáshoz, ennek csak a gazdához van köze. Ilyen egyszerű.

Ez egy dolog. Egyéni ízlés. A kutyáimnak szerintem drágább volt a háza mint az én ágyam. Erről ennyit, szegénykém... Na mind1. Mindez lényegtelen, neked úgy tetszik, nekem így. Azt kéne elfogadni hogy attól mert te jobban szereted bent tartani még nem az az egyetlen üdvözítő dolog. És hogy egy kutya kint is boldog lehet és bent is boldogtalan. Szerintem abban mindenki egyet ért hogy a kutya boldogsága csakis a gazdán múlik és nem azon hogy bent vagy kint van.

Én is próbáltam bent tartani hogy lássam miért olyan divatos, de nem ment. Szerencsétlen állat mág állni sem tud rendesen a csempén és a padlón, egész nap csak csúszkál. A ház kicsi (a kert viszont bazi nagy), szegény egész nap csak útban van akárhova áll, úgyhogy a végén egész nap csak a helyén fekszik. Labdázni utál és különben is egyet ugrana utána már beverné magát valahováa a helyhiány miatt. A konyhába így főzés közben beszélni nem lehet hozzá. A tv. számítógép az előszobában van, a szobába vinni nem lehet a kutyaágyat meg nem hozhatom ki (mert akkor mások nem férnek el, kutyaágy nélkül meg inkább ne feküdjön már a csempén) így sajna vakargatni sem tudom. A szobámba csal aludni járok. Előttünk van egy bazi nagy hársfa így az egész házban homály van az év nagy részében. Hát igen, ez valóban baromi érdekes. Arról már nem is beszélve hogy ez egy sz*r régi ház, és mi úgy fűtünk hogy csak nappal amikor itthon vagyunk és nem alszunk, emiatt egy nap van a lakásba 10 fok és 25 is. Szerencsétlen kutya szőre tropára ment, hullik mint az állat hiába az orvos meg a jó kaja meg a százféle vitamin, én meg takarítok naponta kétszer mint az állat de még a bugyimban is kutyaszőr van... Szóval ez van, szerencsétlen helyzet. Így hát mindenkinek jobb kint. A kutya imád a természetben lenni, meg én is. Aki nem így van az minek vesz kutyát? Akármint mondhatsz, a kutya nem szobadísz hanem állat. És tudod normális helyeken a kutya tudja hol lehet ásni és még kerítést is tudnak rakni. :) Nálunk van gyep, vetemény, virág és érdekes a kutya egyikben sem tesz kárt ennek ellenére remekül elszórakozik az ásással vagy bármi más kinti dologgal. Imád futni, házat őrizni, játszani a macskával, a játékokkal, és lesni hogy mi történik kint. És én kint vagyok vele órákat, lehet ciki beismerni hogy te erre nem vagy képes de akkor nem azt kéne helyette mondani hogy bent jobb tartani hanem bevallani hogy neked az nem megy. Nem tudom miért fáj ez annyira hogy így harcolsz. Azért mert a p*rasztok falun láncon és hordóban tartják a buksit nem a kinti tartás felelős hanem a tudatlan ember arról nem is besélve hogy a bálnatestű elkényeztetett fifikéknek sem sokkal jobb akiket kivisznek naponta négyszer oszt csá. Szóval nem kell olyan nagy hősként viselkedni hogy "ak bent tartja az legalább sétálni viszi", ja persze mert annak muszáj. Valahogy nem vettem észre hogy a benti, panelkutyák annyival szófogadóbbak, szocializáltabbak lennének sőt nem egyszer hallani mennyi idegbeteg kutya van városban. Szerintem intelligens emberek vagyunk, értsük már meg hogy nem ez a csodaszer, nem ettől függ. És mondom pásztorkutyám van. Én vagyok a mindene. De érdekes sehol sem olvastam, hallottam hogy régen a pásztor a bodrikával aludt egy ágyban. Nem bizony, a kutya kint aludt a nyájjal érdekes módon mégis gazdamániás fajta lett a pásztorkutyákból mert az idő minőségi volt amit együtt töltöttek.

Háát... Én ezt a témát sokkal nagyobb vonalakban szoktam nézni, úgy, mint mi történik a kutyával, mint fajjal. Ezért is csak óvatosan jegyezném meg a gondolataim (és sajnos, az eredményt illetően, amit a döntéseink idővel meghoznak, igazam van).

A bent tartásnak az az előnye - az igazi előnye, amit sok kutyatartó fel sem fog, nem csak egyed szempontjából ható, hanem hosszú távon, a génekre is -, hogy az evolúció még mindig zajlik, és rájuk a legnagyobb evolúciós nyomás a domesztikáció felé hat. Minél többet, és minél közelebb lehetnek hozzánk, annál gyorsabb ez a folyamat. Ez a gyorsaság, ez az alkalmazkodóképesség mutatkozik meg a tenyésztésben is - könnyű elvinni őket egyik vagy másik irányba. A kaukázusiból is néhány generáció alatt igazi családi kutya válhat (abban a vonalban).

És a kutyának az a jó, ha minél jobban alkalmazkodik az emberhez, minél jobban ráhangolódik, érti a testbeszédét, kiolvassa a szándékát, értelmezi a mimikáját, és elvisel mindent, ami a civilizációba való bekerüléssel jár, egyszóval, magához az emberi környezethez is szocializálódnia kell, és ezen a genetikát értem, nem csak az egyedet.

Hiszen ezért ők a „legjobb barátaink”, ezért legendásak a hűségükről, és egyáltalán, ezért szeretjük őket és van létjogosultságuk közöttünk. Emiatt születhettek hihetetlen és csodálatos történetek arról, hogy mennyire kötődnek az emberhez, és mennyire önfeláldozóak. Ezt az emberi közelség, és az erre irányuló szelekció tette lehetővé.

Az érem másik oldala viszont, hogy emiatt a kutyáknak súlyos árat kell fizetniük - egy teljesen más szempontból. És ha ez az oldal nincs, akkor nem is tudták volna végrehajtani a csodás tetteiket.

Ugyanis vannak egy bizonyos célra tenyésztett fajták, ide tartoznak a mai társasági kutyák is - ezek a kutyák tényleg az emberektől függnek már, és jobban érzik magukat bent, mint kint, kell is nekik a fűtött benti tér, és szinte már összenőttek az emberekkel. Ez így rendben van.

De én a kutyát, mint az állatot, a ragadozót is mélyen tisztelem, és tisztelem bennük az erőt, a gyorsaságot, a kitartást, az ellenálló képességet, a hihetetlen egészséget, a szilárdságot - ez mind a kutya, és ez mind az, amitől kutya, ami egy kis darabot hoz nekünk a természet erejéből és tökéletességéből. És még tiszták. Bár már gyakrabban előfordul, hogy tipikusan emberi problémákat vesznek fel, pszichológiai szempontból...

Az ember szinte gyengének, esendőnek, és tökéletlennek tűnik mellettük.

És azzal, hogy emberi környezetbe kerültek, és jobban, mint más domesztikált állatok (elnézést a macskáktól), ezeket elveszíthetik. Na nem most, és nem is az unokáink számára.

(Személyes megjegyzésem: nagyon örülök, hogy terjed a munkakutya fogalma a hobbi kutyatartók között is, mert az aktívan kutyázók viszik tovább ezeket a genetikai értékeket. Remélem egyre többen használják ki a kutyájuk magukkal hozott, emberi mértékkel lenyűgöző képességeit :))

De az utolsó gond ebben a témában, amit nekik okozunk, az az, hogy nagyon sokat veszítenek az egészségükből, egyrészt, mert már nem követelünk tőlük nagy teljesítményeket, nagy alkalmazkodóképességet, azaz keménységet, igénytelenséget, és így egyre több pl. a mindenféle allergiával küszködő, esetenként túltáplált egyed, de ezt a sort nagyon sokáig folytathatnám sajnos. Elég megkérdezni a komondor tenyésztőket erről a kérdésről, mert ők még becsülik a fajtájukban ezeket a tulajdonságokat, és igyekeznek megőrizni ilyennek.

Másrészt, annak, hogy minden fajtát a lakásban akarunk tartani közel magunkhoz, hosszú távon tönkretesszük a legminimumabb védekezőképességüket is.

Idővel az egész faj gyenge immunrendszerű, beteges lesz, és a kutya csak árnyéka lesz önmagának. Viszont megéri majd állatorvosnak, biztosító társaságnak, és tápgyártó cégtulajdonosnak lenni.

A magunk képére formáljuk őket, mert általánosan megváltoztak a követelmények a fajjal szemben, ma már többnyire CSAK társ, és teljesen más minőségben. Korábban is társ volt, sőt, sokkal jobban összeolvadt az emberrel, mert volt igazi, közös tevékenységük, nem csak a napi séta meg a játék, a kutya függött az embertől, az ember a kutyától – kölcsönösen kellett megbízniuk egymásban, mindkettőnek feladata volt, és összedolgoztak, valóban nagyon sokat voltak együtt – de ez nem olyan, minthogy a lakásban vakargatod a füle tövét, miközben a számítógépen dolgozol!

Már el is kezdődött ez a folyamat, pedig nem olyan régen kezdtük átértékelni a kutyát, nemrég még mindenhol keményen helyt kellett állniuk a maguk területén – egyszóval hihetetlen az a gyorsaság, ahogy képesek változni, akár előnyükre, akár hátrányukra.

Arra sem kell várni sokáig, amint jelentkeznek a hatásai a lakásban tartásnak. Hangsúlyozom, igen, van olyan fajta, amely kifejezetten igényli, mert ilyen irányban folyt a szelekciója.

A baj csak az, hogy a kutyatartóknak egyre bővülő köre folytatná MINDEN kutyával ezt a szelekciós vonalat, és általában véve tiszteletlenség a kutyával, mint fajjal, hogy szép folyamatosan eltüntetünk belőlük mindent, ami erős és tiszteletreméltó, és leromboljuk azt, ami a természethez köti őket. Ezektől lecsupaszítva kis túlzással, egytől egyig édi, „cuki-muki”, semmirekellő, összetört lények lesznek, akiknek nem lesz más szerepük, mint kielégíteni a szeretethiányunkat. Itt is hangsúlyozom, hogy most még elképzelhetetlennek tűnhet, de ha ez a tendencia folytatódik, akkor 2-3 száz év múlva már komoly eredménye lesz, mert nyomot hagy a géneken.

Ez kísértetiesen hasonlít a globális felmelegedés folyamatára. Itt, nálunk kezdődik el a kutyák "áthangolása", de nem hinném, hogy a többség most belátja, hogy ezek a gyökerei a majdani problémáknak. Ez a tipikus „itt és most”-ban élés, pedig a mi felelősségünk a kutya jövője.

Annyiról van szó, hogy túlsúlyba került az, amit a kutya érzelmileg nyújt, és háttérbe az, amit szellemileg és fizikailag (a kicsi és a nagy fajták egyaránt). Szerintem megőrzésre méltók a képességeik, akár az érzékszerveiket, akár a testi adottságaikat veszem.

Nem lehet dönteni a kettő fontossága között, a lakásban tartás és a rideg (udvarban való) tartás pont a kutya két olyan oldalát érinti, amelytől az, ami.

Én egy kompromisszumot kötöttem, és tudatosan tartom őket kint, mivel szerencsére az én kutyáim még jobban szeretnek a friss levegőn, a fák alatt a füvön heverészni, úgy kéne bekényszeríteni őket. Tisztában vagyok az igényeikkel is, kitapasztaltam, hogy milyen időjárási viszontagságok között érzik jól magukat, és mekkora a tűrőképességük – ha ezen túl vannak a kinti körülmények, akkor behívom őket – de nem a 20-25 fokos lakásba, hanem a garázsba, ahol két kutyaház várja őket, és 5-10 fokos meleg. Én télen simán kiköltözködöm oda csinálni a dolgaim, éss ugyanúgy több órát foglalkozok velük odakint is. Amikor otthon vagyok, ki tudok menni hozzájuk mindig, amikor van pár percem, ez a minimum, a fennmaradó időben pedig ha bent vannak, akkor sem tudnék semmilyen interakciót véghezvinni velük, ha erősen kell koncentrálnom valamire, akkor nem tudom simogatni sem őket – és inkább összpontosítsak gőzerővel valamire és fejezzem be minél előbb, hogy mehessek ki, minthogy megosszam a figyelmem, és ezzel ne legyen időnk érdemi dolgokra, igazi interakciókra, amibe nem csak simi fér bele. A kutyázás életforma, aki komolyan gondolja, az képes azonnal kint teremni, amint teheti, akármennyi időre is.

Az én tapasztalatom az, hogy egy kutya ugyanolyan bensőséges kapcsolatot tud kialakítani a kinti tartásnál is. Az olyan apróságok, mint amiket 16:46-os hozzászóló írt, valójában nem számítanak annyit, mint hiszitek. Az én kutyáimnak mm-es mozgásokkal is tudok jelezni, amire azonnal reagálnak, és tökéletesen értenek a legapróbb emberi jelekből is, ehhez nem kell a nap 24 óráját együtt töltenünk, a kapcsolatunk minősége NEM ettől függ. Ellenben tucatnyi olyan kutyást ismerek, akik bent tartják a kutyáikat, és a kutya immunis nemcsak a mimikájukra és a gesztusaikra, hanem még csak egy bensőséges kapcsolatot sem sikerült elérniük a kutyával. Nem ettől függ, ez lényegtelen ahhoz képest, hogy milyen tevékenységekben oldódtok fel, mivel foglalod le, mivel bontakoztatod ki, mit adtok egymásnak a szereteten és az érintésen kívül.