Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Könnyebb lesz a kutyával?

Könnyebb lesz a kutyával?

Figyelt kérdés

5 hónapja szültem és ne kövezettek meg túlzottan, de azóta minden létező stresszforrásom a 6 éve mentett kutyánk. Nyáron még egyszerűek voltak a séták, úgy ahogy volt bedobtam a gyereket a babakocsiba és mentünk, (bár az is nehezítés, hogy a lépcsőházunk nem akadálymentesített, úgy kell leszenvedni mindenkit a kutya meg nem elengedhető mert szökik) de most ősszel mire összeszedek mindenkit a gyerek ordít, a kutya már nyüszít, akkor a gyerek kap gyorsan enni, abba belealszik, akkor a kutya megint vár… ha a párom itthon van átveszi, de ha nincs akkor egész nap nincs és akkor ezt 3x játszuk el egy nap, emellé folyamatosan ugat meg nyüszít mert ősszel megállás nélkül enne és ha nem kap akkor nem hagyja abba, egyfolytában láb alatt van, jön utánam, követ, rendszeresen megbotlok benne gyerekkel együtt, minden zajra vakkant és pont a kapuban lakunk úgyhogy kb minden hazaérkezőre felvakkan, felkelti folyton a gyereket, egyszerűen megőrülök tőle. A kaputelefont már leszereltük hogy az pittyenni se merjen mert azt is ugatja. Anno mindent próbáltunk már vele, sulit is háznál trénert meg figyelmen kívül hagyást is az ugatás ellen, de mindig azt kaptuk hogy sorry a kutya ostoba, utóbbinál meg annál inkább ugatott minél jobban nem figyeltünk rá.

Sokszor egyszerűen a hajam tépem tőle, szeretem imádom és semmiért nem adnám de amióta szültem valahogy mégsem nézek már annyira ferde szemmel a baba született, a kutyának menni kell típusú emberekre mint azelőtt. Könnyebb lesz idővel? Vissza fog állni némi rend az életünkbe?


2022. nov. 10. 15:54
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
34%

Ha te nem állítasz rendet, akkor mit vársz? Hogy majd magától helyre jön?

Tegyük fel, nem vagy valami tudatos és felelős ember és a gyerek csak véletlenül besikerült. Akkor is volt 9 hónapod, hogy végig gondold a kutya-gyerek kombinációt. Ezeket miért nem küszöbölted ki akkor? Most miért is vagy ideges a kutya miatt, ha 6 évig ezeket a viselkedéseit erősítetted?

2022. nov. 10. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
53%
Honnan fogadtátok örökbe? Most mennyi idős? Mit tudtok az előéletétől? Tréner milyen módszert alkalmazott, a kutyasuliban milyen módszerrel tanítottak? Mekkora a kutya (mármint méretre)? A párodon kívül van segítségetek?
2022. nov. 10. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
66%

Mióta van nálatok a kutya?


Miért vársz olyan sokáig a kutya kivitelével, hogy pár perc (gyerek felöltöztetése) miatt már nyüszít? Kezdd el a gyereket öltöztetni akkor, amikor a kutyának még egyáltalán nem kell mennie, így ki tudja várni, míg indultok. Vagy félreértem a szituációt?


Az a könnyű tréneri megoldás, hogy "ostoba a kutya, azért ugat, nem tudok mit tenni", ennek más oka van.


"emellé folyamatosan ugat meg nyüszít mert ősszel megállás nélkül enne és ha nem kap akkor nem hagyja abba, egyfolytában láb alatt van, jön utánam" - eddig folyamatosan etettétek ősszel, hogy csöndben maradjon, vagy hogy kell ezt elképzelni?

2022. nov. 10. 17:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 A kérdező kommentje:

#1 szerintem te el sem olvastad amit írtam.


Az utcára volt kidobva, megverve, chip nélkül. Akkor 1.5 évesre tippelték így most 7 körül lehet. (februárba lesz nálunk 6 éve)

A suliban a rugdosós illetve a fojtó nyakörves módszert alkalmazt(uk)ák a tréner szintén illetve a zörgős üveg mellédobását aztán a figyelmen kívül hagyást , de semmi. Anyám átjön heti 1x 3-4 órára, akkor együtt lemegyünk de ennyi a segítség.


Most felérve a sétából egyébként máris szebbnek látok mindent, jót tesz kiszellőztetni a fejem csak sokszor már bestresszelem

magam a séta előtt aztán most tört ki belőlem. Ilyenkor viszont látok lent “sorstársakat” akár 3 gyerek plusz kutya kombóval vagy 1 gyerek 3 kutya kombóval és ez jó érzés.

Tudom, hogy a kutyám nem tehet semmiről csak nekem lett kevesebb türelmem hozzá, de attól még nagyon szeretem.

2022. nov. 10. 17:06
 5/15 A kérdező kommentje:
Egyébként szerintem kicsit félreérthetően tettem ki a kérdést, mert nem arra irányult, hogy könnyebb lesz e a kutyám természete valamikor hanem arra, hogy könnyebbek lesznek e a hétköznapok az idő múlásával? Nyilván előbb utóbb elkezd majd a gyerek járni, egyszer már nem fog kelleni a babakocsi stb… szóval ilyesmire.
2022. nov. 10. 17:19
 6/15 anonim ***** válasza:
93%
3-as voltam: Ezt leírhattad volna a bevezetőben is. :( "A suliban a rugdosós illetve a fojtó nyakörves módszert alkalmazt(uk)ák a tréner szintén illetve a zörgős üveg mellédobását aztán a figyelmen kívül hagyást , de semmi." Az ugatást ezzel próbáltátok megszüntetni? Csoda, hogy nem vadult meg teljesen a kutyátok... Még mindig nem késő olyan trénert keresni, aki NEM használ ilyen módszereket, és tényleg tud segíteni.
2022. nov. 10. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
31%

Az a ti bajotok, hogy ez a kutya nincs nevelve. Mi az, hogy lab alatt van? Ez normal esetben ugy mukodik, hogy a kutyat elkuldod a helyere o pedig szepen ott marad es maris nincs lab alatt.

Uj szabalyok kellenek, most, hogy itt a gyerek. Nalunk pl ilyen, hogy a jatszoszonyegre nem mehet, a pihenoszekbe nem maszhat bele, ezeket meg terhesseg alatt gyakoroltuk. Van szobakennelunk, nagyon rafekudtem arra meg terhesseg alatt, hogy elso szora be tudjam oda kuldeni, ne kelljen konyorogni neki,mert ha baj van es gyorsan el kell zarni, akkor igy a legjobb. 5 kilos tacsko keverek, o is szeret lab alatt lenni es hat balesetveszelyes, de ilyenkor csak bekuldom a helyere es ott marad, ra se kell zarnom az ajtot szerencsere. Akkor is bekuldom, de mondjuk akkor az ajtot is razarom, ha wc-re kell mennem es a gyerek mondjuk a jatszoszonyegen van, mert veletlenul se akarom oket kettesben hagyni, azert az ordog nem alszik.


Aztan ha a baba a kezemben van es a kanapera leulunk, akkor feljohet a kutya, de nem maszhat az olembe (persze parszor beprobalkozott azert :D). Talan amugy ennyi, ami most hirtelen eszembe jutott es bevezettunk.

A setak kaotikusak igen, nalunk is, viszont ha a baba bealszik eves kozben, de tudom, hogy nekunk setalni kell menni, akkor en minden szivbaj nelkul elindulok vele. Nem reklam, de van egy ilyen monello kiscsillagunk, abba gyorsan bebugyolalom, semmi plusz reteget nem adok ra (nagyon hidegben azert van plusz bundazsak) es indulhatunk is ki. Ilyenkor picit felebred, persze, volt mar, hogy orditott is, de aztan a babakocsiban elalszik.

Persze olyan is volt mar, hogy pont seta elott nagyon osszekakilta magat a gyerek, mire kipucoltam, addigra szegeny kutyus bepisilt...hat vannak ilyenek sajnos, de ez van. Amugy most probalgatjuk a hordozokendot (ja igen, 2 honapos most az alany)es eddig ugy tunik, hogy ez lesz a tuti megoldas a setakra. Csak meg nem vagyok biztos a kotesemben, de gyakorolunk sokat, szerencsere a fiam is szereti.


Az ugatasra viszont nincs tippem, nekunk is szokott, volt, hogy fel is keltette a babat, de csak nappal ugat es nem sokszor hala az egnek. Lehet, hogy most pokolra kerulok, de meg lehet probalni az ugatasgatlo nyakorvet, ami rezeg, legalabb ejszaka mondjuk.

Viszont a nappali nyuszites a kajaert az szimpla hiszti es azert csinalja, mert engedsz neki, ez tisztan latszik.


Szoval igen, nehez, nekem is, neha en is sirni tudnek (pl ennel a bekakilos sztorinal), de ez van, ezen tul kell lepni :D Vallaltam a kutyat, vallaltam a gyereket is, megoldom es kesz, nincs mas opcio.

2022. nov. 10. 17:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
76%
Alapvetően problémás, mára elavult módszerrel oktattak titeket, de ez egy mentett kutyánál, akinek ki tudja, mi van az előéletében, főleg rossz, nem csoda, hogy gond van a kutyával. Keressetek olyan kutyasulit vagy trénert, aki etológia alapon oktat. SciDog, Kutya Guru, ők jók, de biztos vannak mások is, nem tudom, hol laktok.
2022. nov. 10. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
40%

Ne hagyd, hogy követgessen a házban, legyen mindenhol egy helye, ahova lefeküdhet, ha az adott helységben vagytok. Tehát nem azt mondom, hogy zárd el magadtól, csak pl mikor mosdóba mész vagy a mosókonyhába, hogy kivedd a ruhákat, akkor ő maradjon a nappaliban. Ezt úgy tudod megcsinálni, hogy mindig visszaküldözgeted az ágyára/a helyére. Az első pár nap nehéz lesz, de utána már egyre jobban fog működni a dolog és lehet, hogy az ugatásra is megoldás lesz.


Az ugatást meg jutival próbálnám megszüntetni, ha látom, hogy jön valaki, figyelmet kérnék a kutyától és jutalmaznám folyamatosan, aztán csökkenteném. Ha meg már belekezdett, akkor a helyére küldeném és jutalmaznám. Ha ugat, sose jutalmazz, mindig kérj tőle valami feladatot és arra menjen a kaja.


Bár nincs gyerekem, de nem lehetne megoldás a gyorsabb összekészülésre, ha vennél valami meleg kezeslábast meg egy kendőt és gyorsan becsomagolnád a babát meg a hátadra kötnéd? (nem pedig 3 vékony pulcsit, harisnyát meg nadrágot aggatnál rá meg a kocsival szórakoznál) Hosszabb sétáknál gondolom kényelmetlen, de rövidebb eü-re jó lehet.

Meg valahogy gondold át a folyamatot, hogy melyik lépést lehetne leegyszerűsíteni.


Ha belefér, néha vidd el napközibe vagy hívj egy sétáltatót.

2022. nov. 10. 17:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 A kérdező kommentje:

Éjjel szerencsére soha nem ugat semmire, csak nappal, valami összefüggésben lehet azzal, hogy ha a párom is itthon van akkor nem annyira őriz minket mert nem az ő dolga. Nemrég viszont betörőt “fogott “ szóval azóta meg dilemmázom is ezen a leszoktatáson és inkább csak tűrök.

Igen az elindulások a kaotikusak, hasonlóan egy pelenkacsere, egy iszsz baba, sokszor szerintem ott rontom el, hogy nem teszem be sírva a kocsiba és hagyom ott elaludni hanem ha sír akkor cici és azon alszik el. Plusz éjszakás apuka, (24-48) reggel próbálnék ugye mindenkit csendben tartani.

Ez az őszi időszak csak ilyen kunyerálós mintha tartalékolna a télre.

Amúgy kisebb testű 10 kilós beagle-jack russel szerű keverék. A szoba kennelen én is gondolkodtam, a baba cuccaira nem megy azt tudja, hogy nem szabad, de tényleg folyton az ember lába alatt sündörög, a babaszoba-fürdő párhuzamot már elrácsoztuk, hogy oda ne jöhessen.

2022. nov. 10. 17:39
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!