Az emberek miért tekintenek már szinte emberként a kutyájukra?

Hány meg hány kérdést írnak itt ki, legfőképp fiatal/tini lányok akiknek kis yorkshire, westi stb. kutyájuk van, és olyanokat kérdeznek, hogy csak ámulok-bámulok. hogy lehet-e a kutyát medencébe vinni, vele aludni, lessz-e baja, ha jégkrémmel etetem, minden kutynak nem való dologgal tömetik, és kérdezik, mitől hányt, mitől letört, de, mikor írják, hogy vidd állatorvoshoz, még ők szóllják le az embert, hogy ilyenért nem viszem el. És, ha a kutya aresszív lásd, neki megy az embernek, kutyának, csak mosolyognak rajta, hogy jajj de aranyos, "kis méregzsák". Felöltöztetik a kutyát ruhába, mikor azért van bundája, hogy neki nem kell ruha, és kérdezik, hogy miért akarja leszedni magáról, pedig olyan "aranyos". A kutyának egy szabályt se kell betartania, és itt kérdezik, miért nem hallgat rám, olyan makacs...stb. Én is szeretem a kutyám, de valahogy nem depressziós, ha nem jöhet be a medencébe, nem kaphat csokit, nem aludhat velem, és nem támadhat rá senkire. Bekell tartania a szabályokat, és mikor más aki nem tartja a kutyájával a szabályokat, még kérdezik, hogy miért vagyok vele ilyen szigorú.

Szóval az ilyen emberek miért csinálnak a kutyából már-már embert? Nincs nekik barátaik, akikkel ezeket csinálhatnák?

Régen is voltak ilyen emberek, vagy ez csak most lett "divat"???