Kutyák mire emlékeznek?

Nem kell mindent 100 %-nak venni, ami a TV-ben elhangzik.

Eleve nem is minden kutya sír, ha elmennek a gazdái otthonról.

Kiskoromban nyaranta minden Vasarnap meglatogattuk a nagyszuleimet. Eleg pontosak voltunk: 8-kor erkeztunk. A kutya minden Vasarnap par percel 8 elott leult a kapuba es figyelt. Amikor kestunk akkor ugatott meg nyuszitett.

Osszel nagyszuleim mindig visszakoltoztek a telekrol a panel lakasba. Ott ritkabban es rendszertelenebbul latogattuk oket. Tavasszal amikor kimentek a telekre a kutya ismet elkezdte Vasarnap reggelente figyelni a kaput.

Fel ev utan is emlekezett a dologra. Nemtom honnan szerzett naptart meg orat, de mindig pontos volt.

A kutyáknak nagyon jó a memóriája, de más, mint az emberé. A "szeparációs szorongás" az lehet az, hogy nem bízik abban, hogy hazamész, vagy emlékszik arra, hogy akkor mentél haza, amikor ugatott (széklábat rágott, ásott...), tehát, amint elmész azonnal intézkedik, hogy hazamenj.

Azt lehet csinálni, hogy felöltözöl, elmész. Amint lenyugszik visszamész. Pár alkalom után nyújtod az időt. Akkor az rögzül, hogy ahhoz, hogy lásson nyugiban kell lenni.

Egyes dolgokra évekig (életük végéig) is emlékezhetnek. Pl. ha valaki bánt egy kutyát (elég ha egyetlen egyszer bántja) azt meg fogja jegyezni és amíg él, ennek megfelelően fog viszonyúlni ahhoz, aki bántotta.

Van hosszú távú memóriájuk (emlékük), lehet nem annyira erős, mint nekünk embereknek, de ami fontos, azt nem felejtik el.

Hulyeseg, a kutyaknak a hosszutavu memoriaja is kivaloan mukodik. Tobb peldat is tudnek emliteni, pl nem ment be abba az utcaba tobbet a kutya, ahol egyszer setaltunk es annyira megijedt, hogy engem is elrantott, mert valami nemetjuhasz fele nekiugrott a vaskapunak. Az utca vegen megallt, es nem jott tovabb. Vagy a masik kutyamat kolyokkoraban mindig hergelte a kapunal egy kislany, altalaban mindenkivel baratsagos kutya volt, de ot tamadta, akárhányszor elment elottunk. Ismeros rotija is hasonloan utalt egy bizonyos embert, es egyszer alkalma volt megharapni is.

A kutyaknak szerintem az idoerzekuk mas, sokkal hosszabbnak tűnhet az egyedullet, a semmitteves, mint nekünk, mert nem tudja magat lefoglalni, nem fog leulni filmezni, vagy telefont nyomkodni, hanem rongal, na nem direkt a gazdi bosszantasara, csak mert unatkozik.

"azért borulnak ki mikor elmegyünk otthonról, mert nem tudják, hogy visszajövünk, nem emlékeznek"

A szeparációs szorongás egy speciális eset. Ott pontosan az a baj, hogy a kutya nem bízik abban, hogy a gazdi visszamegy hozzá, aminek lehet az oka trauma is, de lehet az is, hogy a gyökér gazdi nem tanította meg egyedül lenni.

Nem szoktam gyakran mesélni, mert utálom a csöpögős örökbe fogadós történeteket, de legyen. Gyepmesteri telep, visszahúzódó kutya, a dolgozó szabályosan kiborítja a kutyaházból, hogy mozduljon már. Vagyunk ott négyen, mindenki cuppog neki, térdét csapkodva hívja stb., ez meg kb. hátrál. Leguggolok, összehúzom magam picire, a fejemet elfordítom, a kutya abban a pillanatban fülig belém szeret és rámtapad, mint forró aszfaltra a rágógumi.

Másnap oltás, chippelés után (mert ne gondoljátok, hogy a horrorgyepinken örökbefogadás előtt ilyenre költenek) kiszállítják nekünk... veszélyesen, szabálytalanul és ijesztően. Szóval a némiképpen traumatizált kutya odajön hozzám, csóvál, megengedi, hogy lepakoljam az autó csomagteréből és udvariasan megvárja, hogy lerakjam, mielőtt pisil, rengeteget. És tuti emlékezett rám, mert ahogy láthattad, nem haverkodott mindenkivel.