Hogy lehetne ezt az elkeserítő helyzetet megoldani?

Kicsit hosszú lesz a történetem, de szeretném ha minden információ benne lenne.

Van egy több mint 3 éves Amerikai staffordshire bullterrierunk, ivartalanitott kan.

Kis korától kezdve egy borzasztó aktív, játékos, incselkedo kutya. Az elején a kajlasagot rafogtuk a korára, nyilván tudjuk a fajta jellemzőit, tudtuk hogy nem egy egész nap fekvő lustaság. Fontos leszogeznem, hogy az emberek vagy más kutyák irányába sosem volt agresszív, mintha lemaradt volna egy gyermeki balga szinten. Ennek ellenére azt mondom hogy okos, ül, fekszik, hozzam, marad, par alkalom után a kisujjaban van/volt, de van egy két dolog ami nem megy a mai napig. Mindig harap, nem agressziobol, de nem lehet megsimogatni, mint egy kölyök kutya akinek jönnek a fogai. Bármikor amikor nyúlunk fele, már tatja a száját; vagy a bokankba harap. Ilyenkor ha rászólunk, már osszehuzza magát, tisztában van vele hogy nem szabad. Mégsem bírja megállni. Ez egy hatalmas probléma, próbáltuk erős dicsérettel rávenni hogy ne tegye, jutalmazassal, leszidassal. Tudja hogy nem szabad, mégis. Ez főképp az 5 éves kisfiunk miatt gond, életében a kutyát megsimogatni nem tudta. Gyakorlatilag évekig sikított ahogy a kutya közelített fele, pedig a kutya ot bántani nem akarta sosem, csak ijesztő ahogy szalad fele, általában felugrik, teszi ezt más gyerekekkel is, ha itt vannak. Egyszerűen nem tudunk elég gyorsak lenni. Sokszor be kell csukni a kennelbe, ott pedig sikít; nem viseli el. Teljesen lehetetlen vele együtt élni, mindent de mindent tönkretesz, ha egy üdítős kupakot talál, azt is. Szétrágta a gyerek játszóteret, nem lehet ruhákat kint teregetni. Biciklit is megrongált. Madarakat; macskákat megöli ha elkapja. Konkrétan egy átok, el is jutottunk oda ami miatt írok. Mára zavar a puszta jelenléte, őszintén nincs semmi ami miatt őt bármikor meg lehetne dicsérni. Macskánk nem lehet, vendégek nyugiban nem lehetnek nálunk, betegesen figyelni kell hogy ne hagyjunk kint semmit. Lehetne minket hibáztatni hogy nem jártunk kutyaiskolaba, őszintén, állatorvoshoz vinni egy kabaré, szétszedi a rendelőt, felugrik mindenre mindenkire. Állatorvos szerint is “fogyatékos”. Ettől függetlenül mint írtam, okos, ezért vagyok borzasztó mérges rá, mert mindig tisztába van vele ha rosszat csinál, de mem érdekli bármi leszidas. Szó szerint leszarja. Mint gazda, tiszta a lelkiismeretem; egyedül talán a kutyaiskola ami elmaradt. Emellett minőségi tápot kap; orvoshoz egyből hordom ahogy gond van, kinti benti kutya; puha benti fekhelye van, mindennap foglalkozunk /foglalkoznank vele, de mára az első reggeli harapás után kiábrándulok. Isten látja lelkem, idáig próbálkoztunk, elfáradtam. Úgy érzem megfoszt egy csomó jó dologtól, hogy legyen cicank vagy egy olyan kutyánk akit lehet nyúzni ölelni szeretni. Gyakorlott kutyásokvagyunk, volt a családban argentin dog, anyosomeknal cane corso, bármelyik szociálisabb. Ugyanakkor ami miatt nehéz ez az egész, hogy látom hogy a mi kutyánk borzasztó szeretetéhes, ő se és mi se élvezzük az állandó leszidast, büntetést, pocskondiazast, mert már másról sem szól ha egy légtérben vagyunk. Én nem ilyen gazda akartam lenni, de mára azt mondom hogy nem is akarok a gazdája lenni.

És itt jön a probléma.

Utcára nem rakom, ez teljesen egyértelmű. Azt sem akarom hogy egy telepre vigyek és láncra kössék. Félve tennem fel jofogasra, mert nem szeretném hogy mindenféle emberek “harcoltatasra” vigyek el. De mégis hogy szurhetnem az érdeklődőket? Pont én, aki úgymond megszabadulni akar tőle? Elég fura lenne.

Próbáltam staffis csoportban is kb 1 éve, hat amit kaptam azt nem raktam zsebre. Mára azt mondom kuzdjon vele aki akar, de mégsem akarok bűntudatot hogy úgymond rosszabb helyre kerüljön mert nálunk nincs rossz sora.

Nehéz ez, mert lehetne öt szeretni, de nem kisgyerekes családba való!!

Hónapok; évek óta vivodok ezen. Kötődunk már hozza, de azt is látom, mennyire más a rokonokhoz elmenni és ott szeretgetni azokat a kutyákat. Én azt szeretném, hogy mindenki boldog legyen. A kutya is és mi is. Egy olyan hely kell neki, ahol tombolhat, ahol nem tesz kárt, és elfogadják ilyen elhetetlennek.

Ki tudna segíteni? Hova forduljak? Az ilyen fajtamentok tele vannak, és azt hiszem kapnék is a fejembe ha ilyen indokokkal kérnek segítséget.

Ja, a kutya nagyon barátságos amúgy. Imádja a postást, leolvasokat, utolsó távoli ismerőst vendéget. Bárkivel elmenne. Ilyen szempontból nem aggódok, bárhol megszokna ahol azt érzi; ő jó kutya és ahol szeretik.