Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Folyamatos vita van itthon a...

Folyamatos vita van itthon a kutyám miatt, mit tegyek?

Figyelt kérdés

Budapesten tanulok, ott is élek, de most hazajöttem a szüleim kérésére még márciusban. Ezzel nincs is gond.


Van egy kutyám, egy 3 éves németjuhász-farkaskutya keverék. Eddig leginkább 2-3 napokat volt itt, most ugye többet. Szeretik apuék az állatokat, van is egy kis pomerániaijuk, amit gondolom mondanom sem kell, hogy teljesen más, mint az én kutyám... Ő bent alszik, az udvarra egyedül ki sem mer menni, ha megyünk valahová, le sem teszik a kezükből, mert fél. Sétálni sem nagyon hordják.

Ezzel szemben az én kutyám nem szeret bent lenni, mert 15 perc után melege lesz és áll a bejáratnál, hogy kimenne (télen is). Aludni sem tud bent. Tudom, mert már próbáltam többször, hogy de jó lesz majd összebújni az ágyban, de nem viseli. El van, ha nagyon akarom, de látom rajta, hogy nem szereti. Ezért ő Budapesten is szinte csak a kertben van. Mellé persze viszem sétálni reggel és este is, napi 15 km-t biztos megyek vele, de néha többet is.


Ezeken megy a vita, hogy én miért zárom ki a kutyát, meg hogy kínzom a sétákkal, mert elég lenne neki itt a ház körül menni, szegénynek már lóg a bele, mire visszaérünk... Persze, mert közben szaladgál is, játszunk, de ha annyira fáradt lenne, akkor azt látnám rajta... Én is szeretem, nem azért tartom, hogy rossz legyen neki. A másik, hogyha nem emberek között vagyunk, akkor póráz nélkül megyünk. Ismerem, szinte végig mellettem sétál, vagy ha hívom, visszajön egy szóra. Ez is baj, mert hogy "el fog tőlem szaladni és sose találom meg". Hiába mondom, hogy minden nap így megyünk, és láthat ő más macskát, kutyát, egeret bármit, nem szalad el.

A kajáját is mondtam, hogy egy hónapra előre szoktam megvenni, úgy is küldik, hogy ki van porciózva és nem kell neki adni sós péksütit, sushit, pizzát és társait, mert nem tesz jót a kutyáknak. Erre tegnap látom, hogy anyám tejszínhabbal és somlóival eteti, mert "úgy kívánta szegény". Meg hogy a másik kutya is kap ilyeneket, de soha nem volt semmi baja. Én éheztetem, mert nem kap napi 3-szor/4-szer enni, szegény kutya sovány (nem az, a termetének megfelelő).

Ha játszok vele kint, és mondjuk a kutya húzza a játék egyik végét, én a másikat, anya rohan ki visítva, hogy ki fogom rántani a fogát a kutyának, azonnal engedjem el. Meg ilyen hülyeségek, de naponta van minimum 3-4 ilyen...



2020. ápr. 27. 10:09
1 2 3
 11/26 anonim ***** válasza:
31%

a szabadon eresztett kutyát akkor sem találom okos dolognak, ha a kutya nagyon értelmes (enyém is magától tudott sétálni), mert bármikor előfordulhat valami, nálunk egy idióta pl. hirtelen elénk farolt az autójával és nagy nyikorgással hajtott tovább.

Még jó hogy a kutya pórázon volt, mert szegény majd világgá szaladt volna ijedtében. Persze ez nem gyakori, de bőven elég ha 1-szer elvész a kutya.

2020. ápr. 27. 11:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/26 anonim ***** válasza:
6%

10-es ugye tudod, hogy a napi egy nem elég mert problémákat okozhat? amúgy a mienk azért volt bent tartva mert mindent megugatott amíg nem heréltettük ki (mert be volt gyulladva szegénynek csaj hiány miatt) utána meg már megszokta hogy bent van.


[link]

2020. ápr. 27. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/26 anonim ***** válasza:
100%
65%-os, saját magadnak mondasz ellent, korábban azt írtad, mezőn el lehet engedni. A kérdező meg külön kiemelte, hogy ott engedi el, ahol nincs ember, logikusan falun kívül.
2020. ápr. 27. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/26 anonim ***** válasza:
70%
te beleszólsz abba, ahogy ők tartják a "kutyájukat"? ha nem, akkor nekik sincs semmi közük a tiédhez. ha 3 évet túlélt már ezzel a tartással, akkor ezután se ebbe fog elpusztulni. amúgy egyáltalán nem tartod rosszul, csak anyádék nem értenek hozzá (de nyilván azt hiszik, igen).
2020. ápr. 27. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/26 anonim ***** válasza:
3%

13-as azt írta ha nincs a közelben ember:

"A másik, hogyha nem emberek között vagyunk, akkor póráz nélkül megyünk".


minden mást a szülei túloznak el ez tiszta sor.

2020. ápr. 27. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/26 A kérdező kommentje:

Konkrétan a kutya miatt költöztem kertes házba, mert utált bent lenni még kicsinek is a lakásban... Ennyi erővel én is megszoknám, ha egy ablaktalan lyukban kéne élnem, de azért csak jobban szeretem úgy, ha hatalmas ablakok vannak a szobámban.

Mikor megkaptam, akkor költöztem külön az egyetem miatt, és én is azt akartam, hogy velem aludjon, bent legyen, stb. De bizony rá kellett jöjjek, hogy ő nem szeret bent lenni. Nem értem, miért kellett volna ezt erőltetni?:D Volt, hogy bevittem, elaludtam, és aztán rögtön ment is a bejárati ajtóhoz a kutya, ott feküdt reggel a (hideg) kövön inkább, mint velem bent az ágyban.

Nem ragaszkodom ahhoz, hogy kint legyen. Ha éppen szeretne bejönni, bejöhet, de ilyen kb egy héten kétszer, ha van és akkor is fél óra múlva magától megy az ajtóhoz.

2020. ápr. 27. 11:13
 17/26 anonim ***** válasza:
3%
Ha le tudsz költözni akkor költözz el, ha nem akkor szépen mutass a szüleidnek honlapot, hogy a te kutyádnak milyen igényei vannak valójában.
2020. ápr. 27. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/26 anonim ***** válasza:
82%

"10-es ugye tudod, hogy a napi egy nem elég mert problémákat okozhat?"


Nem, én azt tudom, hogy te nem vagy normális.

2020. ápr. 27. 11:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/26 anonim ***** válasza:
0%

igen kulturáltan közlöm, hogy tudod-e és még linket is küldök, ahol CSAK a németjuhászokról adnak tanácsot és ilyenkor egy kultúrlény azt írja válaszként (meggyőző érvként), hogy " te nem vagy normális ".

Felettébb részletekbe menő és alátámasztott érvelés volt.

2020. ápr. 27. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/26 anonim ***** válasza:
11%
szóval azért nem vagyok normális, mert az állatorvosom tanácsát követve etettem a kutyámat? nem hasra ütésből találtam, ki hogy biztos így van és még a tenyésztő is azt mondta napi egy nem elég...
2020. ápr. 27. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!